Rövid kiegészítés az előző poszthoz, bár meglehet, hogy jobb lett volna annak a végére illeszteni – de most már mindegy. Összefoglalva: a páncélozott, fegyverekkel felszerelt jármű ötlete az I. világháborúban alaposan megváltoztatta a hadviselést, és ebben változásban a britek és a franciák jártak élen. A németek halovány kísérlete arra, hogy lépést tartsanak az ellenfeleikkel – lásd. A7V vagy a Grosskampfwagen – teljes kudarccal végződött; a világháború végén csak az antanthatalmak gyártottak és használtak számottevő mennyiségű harckocsit.

Az első világháború alatt a német főparancsnokság nem szentelt kellő figyelmet a harckocsifejlesztésnek – ez érthető is volt, mert a nyersanyag- és munkaerőhiánnyal küszködő német hadiipar a háború utolsó két évében már csak nehezen tudta kielégíteni a front igényeit, és nem maradt szabad kapacitás harckocsigyártásra és fejlesztésre.

A második világháború legtehetségesebb német katonai vezetőjének tartott Erich von Manstein hagyományos katonacsaládban szüle­tett 1887. november 24-én. Apja, Eduárd von Lewinski, későbbi tüzértábornok, az 1870-es háború résztvevője, a leg- maga­sabb porosz katonai kitüntetés birtokosa. A von Manstein család – anyja nővérének családja – örökbe fogadta, a neve is tőlük származik.

1906-ban, a Berlin-lichterfeldei kadétiskola elvégzése után a 3. berlini gár­daezrednél kezdi meg szolgála- tát. Az I. világháború alatt mind a keleti, mind a nyu- gati fronton harcol, a háború után számos vezérkari beosztást tölt be. Gyors előmenetele során 1933-ban ezredessé, három évvel ké­sőbb vezérőrnaggyá lép- tetik elő.

Életét és pályáját annak az eszmé­nek rendelte alá, hogy „Franciaor­szág nem létezhet nagyság nélkül." Ezt a gondolatot Dunkerque katolikus pol­gári közegéből hozta magával, ahonnan anyja családja származott, és az elszegé­nyedett nemesektől, ahová apja ősei tartoztak.

1912-ben végezte el az Ecole de Saint-Cyr-t, mint korábban Pétain, akinek pa­rancsnoksága alatt kezdte meg katonai szolgálatát Arrasban. 1913. okt. 1-én hadnaggyá nevezték ki; az I. világháború hadműve- leteiben kez­dettől részt vett. Háromszor sebesült meg (1914,1915,1916). 1915. szeptember 15-én századossá nevezték ki, 1916. február 23-án Verdun- nél sebesülten német fogságba esik, ahonnan ötször próbál megszökni.

Pontosabban: a nyugati szövetségesek harckocsialakulatai az 1920-as és az 1930-as években. A szovjet páncéloserőkről röviden már volt szó, így aztán most következzék Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – persze most is csak vázlatosan.

Az 1930-as évek elején a Vörös Hadsereg páncélos kötelékeinek felszerelése és taktikája a legjobbnak számított a világon. A Szovjetunió hét teljesen felszerelt és jól kiképzett páncélos hadosztállyal rendelkezett. A szovjet hadsereg akkori főparancsnoka, Tuhacsevszkij marsall a XX. század egyik legnagyobb katonai elméje volt és kiváló taktikát dolgozott ki a nagy páncéloskötelékek harci bevetésére, különös tekintettel a légierővel és a tüzérséggel való együttműködésre. Szovjet-Oroszország a gyártástechnológiát tekintve is világelső volt; elsőként alkalmaztak olyan forradalmi megoldásokat, mint a könnyűfém motorblokk, egy darabból öntött lövegtorony és elsőként alkalmaztak meghajtóegységként dízelmotort.

Közeleg a karácsony, ahogy tette ezt 1944-ben is – a háború ötödik esztendejében. 1944. december elején a szövetségesek legfőbb vezérkara Maastrichban haditanácsot tartott, ahol megfogalmazták a küszöbön álló hadjárat végső fázisát, Németország leverésének utolsó etapját. A hangulat bizakodó, kimondottan vidám volt; a szárazföldön minden a legnagyobb rendben levőnek látszott. December 15-én Montgomery azt mondta Eisenhowernek, hogy szeretne hazamenni karácsonyra, és a következő napon kijelentette a katonáinak: "Az ellenség jelenleg minden fronton védekező hadviselést folytat, és olyan a helyzete, hogy nem is indíthat nagyszabású támadó hadműveleteket." Montgomery tévedett. Méghozzá nagyot.

A Panzerkampfwagen IV-est ugyanabban az időben fejlesztették ki, mint a PzKpfw III-ast. Hasonlított a Pz III-asra, de nehezebb volt nála, és 75 mm L/24-es ágyúval volt felszerelve. Az volt a feladata, hogy tűzzel támogassa a Pz III-ast – a 75 mm-es ágyú egyaránt alkalmas volt kumulatív, repesz, füst és páncéltörő gránátok kilövésére. A 6,8 kg súlyú páncéltörő gránát 385 m/s sebességgel hagyta el az ágyúcső torkolatát, és 41 mm vastag páncéllemezt tudott átütni 500 m-es távolságból. A 30-as évek végén ez a páncélátütő képesség elégségesnek számított, de a Pz IV-esnek ennek ellenére nem a harckocsik elleni harc volt a fő feladata, hanem inkább a beásott ellenséges gyalogság pusztítása, repeszgránátokkal.

1891. szeptember 16-án született Grünauban (ma Berlin része). 1912-ben belépett a császári haditen- gerészethez és megkezdte szolgálatát az SMS Breslau cirkálón. 1916-ban, kezdetben mint megfigyelő tiszt, majd mint önálló parancsnok járta tengeralattjáró- kon a földközi-tengeri térségét.

Két évvel később az angolok elsüllyesz­tették hajóját, ő pedig hadifogságba esett, egy máltai táborba került a háború végéig. Hitler hatalomra ju­tása után a Németország és Nagy-Britannia közötti flotta- megállapodás eredményeképpen a III. Birodalom hoz­zálátott haditengerészetének újjáépítéséhez. 1935-ben ő kezdte el a német tengeralattjáró-flotta újbóli felállítását, majd Hitler 1936-ban kinevezte a flottilla vezetőjévé.

Erich Johann Albert Raeder 1876. április 24-én egy Hamburg melletti kis települé­sen, Wandsbeckben (ma Hamburg egyik külvárosa) született, és Kiel Kreuzenban halt meg. Pedagóguscsaládból szár- mazott, 1894-ben belépett a tengerészeti iskolába. 1897-ben (tehát alig 21 évesen) már tiszti rangja volt, és részt vett a közel-keleti háborúban. 1903-1904-ben elvégezte a Tengerészeti Akadémiát; a haditengeré­- szet információs szolgálatához osztották be, majd kinevezték a Hohenzollern csá­szári jacht navigációs tisztjévé. 1912-ben már korvettkapitány.

Az I. világháború előtt Hipper első vezérkari tisztje volt, akinek mindvégig nagy tisztelője maradt. Ebben a beosztásban vett részt a harcokban Dogger-bank- nál és Jütlandon.