Életét és pályáját annak az eszmé­nek rendelte alá, hogy „Franciaor­szág nem létezhet nagyság nélkül." Ezt a gondolatot Dunkerque katolikus pol­gári közegéből hozta magával, ahonnan anyja családja származott, és az elszegé­nyedett nemesektől, ahová apja ősei tartoztak.

1912-ben végezte el az Ecole de Saint-Cyr-t, mint korábban Pétain, akinek pa­rancsnoksága alatt kezdte meg katonai szolgálatát Arrasban. 1913. okt. 1-én hadnaggyá nevezték ki; az I. világháború hadműve- leteiben kez­dettől részt vett. Háromszor sebesült meg (1914,1915,1916). 1915. szeptember 15-én századossá nevezték ki, 1916. február 23-án Verdun- nél sebesülten német fogságba esik, ahonnan ötször próbál megszökni.

De Gaulle az 1918. november 11-i tűzszü­netet követően Weygand tábornok katonai kül- döttségével 1919 nyarán Len­gyelországba ment. A lengyel-szovjet háború idején, 1920-ban Varsó alatt egy vegyes gyalogos-páncélos egység parancs­nokaként harcol; az első világháborúban elnyert Becsületrendhez megkapja a lengyel Szent Vencel-rendet. 1921 októberében tér vissza Franciaországba.

1921-től Saint-Cyr-ben tanított a hadtörté­net professzorának helyetteseként; 1922-1924-ben elvégezte a Katonai Főiskolát (École Supérieure de Guerre), ami vezér­kari beosztásra is képesítette. 1927. szep­tember 25-én a 19. gépesített gyalogos­zászlóalj parancsnoki posztjára került, majd 1929. november 20-án a Közel-Keletre helyezték, a levantei had- sereg vezérkará­ba. 1932-1937 között a Legfel­sőbb Nemzetvédelmi Tanács titkárságának tagja. A két vi­lágháború közötti időszakban számos hadászati elméleti, hadseregszerve- zési, valamint a hadsereg szerepéről szóló munkát írt, amelyeket a katonai vezetők nem mindig fogadtak jóindulattal.

Meg van győződve a háború elkerülhetetlenségéről, s határozottan ellenzi a müncheni egyezményt. Szeretné az általa veze­tett 507. harckocsizó ezredet harckészült­ségben tartani, s ez kiváltja felettesei ellenkezését. 1940. január 26-án memorandumot intéz a kormány képviselőihez, amelyben igyekszik meggyőzni a vezetést, hogy „ez a háború mozgóháború lesz, teli meglepeté­sekkel, kitörésekkel, üldözésekkel, amelyek tempója és méretei sokszorosan meghalad­ják a múlt összes meghökkentő eseményét". Franciaor- szág bukása után, a nemzetvédelmi ügyek államtitkár-helyetteseként kap­csolatba lép Churchill miniszterelnökkel. A tervezett fegyverszünet hírére azonnal úgy dönt, hogy elhagyja Franciaor­szágot, és a harcot idegen területről folytatja. Híres, 1940. június 18-i felhívása – a meg­szállók elleni fegyveres harcról – azt ered­ményezte, hogy évek múltán a francia társa­dalom mellé áll. A megszállt Franciaország vezetői nem késlekednek de Gaulle tábor­nokot ezredessé lefokozni, távollétében halálra ítélni, s ami ezzel együtt jár – meg­fosztani az állampolgárságától.

A Szabad Franciaország és a Francia Fegy­veres Erők Bizottságának (Forces de la Francé Libre - FFL) londoni megszervezése után társszervezője, majd 1943 júniusától elnöke a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottságnak (Comité Francais de Libération Nationale), amely a felszabadulás után ideiglenes kormánnyá alakul át. 1945. november 13-án egy- hangúlag a bizottság elnökévé választják, ezzel jóváhagyva az általa választott politika irányvonal sikerét. 1946. január 20-án az egyes csoportosulá­sok közötti konfliktusok miatti tiltakozása jeléül lemond. A politikába csak 1958-ban tér vissza a francia táborno- kok algériai zendülése idején. Egy évvel később megvá­lasztják Franciaország elnö­kévé. Ezt a funkciót 11 éven át tölti be. Hazája történelmébe úgy írja be nevét, mint aki képes volt következetesen megvalósítani az általa képviselt „Franciaország­-eszményt".

*Vissza a „Ki kicsoda” oldalra