A második világháború legtehetségesebb német katonai vezetőjének tartott Erich von Manstein hagyományos katonacsaládban szüle­tett 1887. november 24-én. Apja, Eduárd von Lewinski, későbbi tüzértábornok, az 1870-es háború résztvevője, a leg- maga­sabb porosz katonai kitüntetés birtokosa. A von Manstein család – anyja nővérének családja – örökbe fogadta, a neve is tőlük származik.

1906-ban, a Berlin-lichterfeldei kadétiskola elvégzése után a 3. berlini gár­daezrednél kezdi meg szolgála- tát. Az I. világháború alatt mind a keleti, mind a nyu- gati fronton harcol, a háború után számos vezérkari beosztást tölt be. Gyors előmenetele során 1933-ban ezredessé, három évvel ké­sőbb vezérőrnaggyá lép- tetik elő.

1935-ben a szárazföldi vezérkar hadműveleti osztályának főnö­ke, majd Beck tábornok, vezérkari főnök első segédje és helyettese, 1938-ban már altábornagy. A Lengyelország elleni szeptemberi hadjá­ratban von Rundstedt tábornok Dél Hadseregcsoportja törzsé- nek főnökeként vesz részt. Ez csak előjátéka későbbi merész lépéseinek; ő készíti azt a tervet, amely lehetővé teszi a németek számára Franciaország gyors lerohanását. Az Ardenneken való meg­lepetésszerű áttörés kockázatos tervét Hitler végül 1940 február- jában jóváhagyja. A francia hadjáratba von Manstein XXXVIII. hadtes­te csak június 5-én kapcsolódik be, s 19-én éri el a Loire-t. A hadjáratért Lovagkereszt­tel tüntették ki.

Miután a nyugati fronton elért sikereiért 1940. június 1-jén gyalogsági tábornokká léptet- ték elő, részt vesz az angliai partraszál­lás terveinek kidolgozásában. 1941 márciusában az LVI. páncéloshadtest parancsnoka. Had­testével jelentős sikereket ér el a keleti fronton, részt vesz Lenin­grád ostromában. 1941. szeptember 21-től a 11. hadsereg parancsnoka a Krímtől északra, ahol számos győzelmet arat: legyőzi a szovjet csapatokat a Krímben, s csak­nem egy évi ostrom után elfoglalja Szevasztopolt. 1942. március 7-től vezérezredes, jú­lius 1-től tábornagy. November 22-től a Don Hadseregcsoport parancsnoka, de ennek élén már hiába igyekszik felmenteni Paulus tábornok Sztálingrádnál katlanba zárt hadse- regét. Mindössze azt sikerül elérnie, hogy a szovjet csapatok visszaforduljanak a Dnyeper vonaláról. A sztálingrádi vereség után a Wehrmacht tisztjei körében kezd kibontakozni a bizalmatlanság Hitler tervei iránt, von Manstein azonban továbbra is töret­lenül hisz a ke- leti győzelem lehetőségében, nem is gondol arra, hogy megtagadja az engedelmességet. A szovjet csapatok szétzúzá­sa Harkovnál szintén megerősíti ebben.

Igyekszik megnyerni Hitlert addigi talán leg­kockázatosabb terve számára, vagyis, hogy engedjék a Vörös Hadsereget mélyen beéke­lődni a német csapatok vonalába, hogy az­tán a német páncélosokkal bekerítsék és megsemmisítsék. Hitler azonban nem hallgat von Mansteinre, amikor pedig a tábornok a helyzet kedve­zőtlen alakulása miatt engedélyt kér a visszavonulásra, 1944. március 31-én elveszi tőle az 1943. február 12. óta Dél nevet vise- lő hadseregcsoport parancsnokságát. 

További alkalmazására a háború folyamán már nem került sor. Ennek ellenére katonai becsületével összeegyeztethetetlennek tartja a Führer elleni összeesküvést, így noha sejtette a Stauffenberg-féle merényletkísérlet előkészületeit, nem vesz részt abban. Brit fogságba esik, és katonai pályafutásának hirtelen befejezése sem menti meg attól, hogy a brit katonai bíróság Hamburgban 18 évi börtönre ítélje 1949-ben, az utolsó szövetséges háborús perben; kizárólag a háborús jog megsértése miatt (vagyis emberiesség elleni bűnökkel nem vádolták). Börtönbüntetéséből különböző könnyítések és beszámítások után 1953-ban szabadul; majd az ’50-es években tanácsadóként segíti az NSZK vezetését az új Bundeswehr felállításában. 1973. június 10-én hal meg a felső-bajorországi Irschen- hausenben, ahol haláláig visszavonultan élt.