A Barbarossa-hadművelet megkezdésekor a román hadsereg létszámát tekintve a Wehrmacht legerősebb szövetségese volt. Azonban a világháborúban való részvétel teljesen kiszolgáltatta az országot a Szovjetuniónak. A politikusok Nagy-Románia megteremtéséről szőtt ábrándjai totális politikai és katonai összeomláshoz vezettek.

Az első világháború legnagyobb nyertese, legalábbis területi szempontból, a Román Királyság volt. Lényegében minden olyan területhez hozzájutott, ahol éltek románok: Bukovina, Erdély, és a Bánság nagy része — utóbbiakat Magyarországból hasították ki, Besszarábiát az oroszok kárára kapta meg, Dobrudzsa átadására pedig Bulgáriát kény- szerítették a nagyhatalmak. Ezzel területe és nemzeti kisebbségeinek száma hihetetlenül megnőtt (1 664 000 magyar, 780 000 zsidó, 448 000 ukrán, 358 000 bolgár, 308 000 orosz, és 57 000 szerb).

A versailles-i szerződés záradékaival privilegizált Románia két világháború között első- sorban a területi status quo megőrzésére összpontosító külpolitikát folytatott. Ezért törekedett szövetségre lépni Franciaországgal, és a magyar revíziós törekvésektől félve az ú.n. Kisantant keretein belül közeledett Lengyelországhoz, Csehszlovákiához és Jugo- szláviához. Közben Románia nagyon gyorsan a fasiszta, illetve a náci ideológia hatása alá került. A Keresztény Liga Alexandru Cuzával az élen már a 20-as években merített ezekből az eszmékből. Cuza tanítványa, Corneliu Zelea Codreanu igazi fasiszta mozgalmat kezde- ményezett, az „Arkangyal Légió"-t, amelyet rövidesen Vasgárdára kereszteltek át.

 A Légió felvonulása

Codreanu erősen zsidóellenes ideológiája „Románia keresztény és faji újjászületését" tekintette fő céljának. Az 1937-es választásokon a fasiszták a szavazatok 16%-át kapták. 1938 februárjában az országban kezdődő zavargásokat kihasználva, és hivatkozva a Vasgárda befolyásának túlzott növekedésére, II. Károly király diktatúrát vezetett be; a miniszterek közvetlenül, és kizárólag neki tartoztak felelősséggel. A szenátorok felét is az uralkodó nevezte ki. A képviselőket a különböző szakmai csoportok választották meg, az írástudatlanok teljesen elveszítették szavazati jogukat.

Egyes állami intézmények tekintélyelvű reformjai bekerültek az alkotmányos chartába, és a nép többsége a népszavazásnál támogatta azokat. A Nemzeti Újjászületési Front kivételével az összes pártot törvényen kívül helyezték, fontos szerephez jutott viszont a Királyi Tanácsadók Fóruma. Codreanut letartóztatták és meggyilkolták; az illegalitásba kényszerült Vasgárda a terror eszközéhez nyúlt. A szervezet tagjai gyilkolták meg 1939. szeptember 21-én Calinescu miniszterelnököt.

Horia Sima és a Vasgárda Bukarestben, 1940 szeptembere

Eközben a román külpolitika összeomlott: Lengyelország 1939. szeptemberi veresége és Franciaország bukása (1940. június) megfosztotta az országot szövetségeseitől. Magára maradva területi revíziót szorgalmazó szomszédai között, Románia úgy döntött, hogy a győztesnek látszó III. Birodalomhoz csatlakozik, amely Franciaország legyőzése után már amúgy is nyíltan beavatkozott a román belpolitikába. II. Károly király új kormányában ezért helyet kapott a Vasgárda új vezére, Horia Sima.

A területi status quo fenntartását azonban ez sem garantálta: a németekkel 1940-ben kötött megállapodás alapján a Szovjetunió hozzájutott Besszarábiához és Bukovinához. 1940. augusztus 30-án az Olaszország és Németország felügyelete alatt született bécsi döntés arra kötelezte Romániát, hogy a Trianonban megkapott 103 000 négyzetkilomé- ternyi területből (több mint ötmillió lakos) 43 000 négyzetkilométernyit (két és félmillió lakossal), adjon vissza Magyarországnak. Szeptember 7-én pedig Bulgáriának is vissza kellett szolgáltatniuk Dobrudzsát.

Ezzel a román állam nagyjából visszakerült az eredeti, 1914-es határai közé. 1940. szeptember 4-én a területvesztésekkel kompromittált II. Károly Ion Antonescut kinevezte miniszterelnöknek, két nappal később pedig trónjáról is kénytelen volt lemondani fia, Mihály javára. A vörös frizurájáról csak „rák"-nak csúfolt Antonescu Hitler megszállott tisztelője volt, kinevezése után azonnal kinyilvánította, hogy Románia „szívesen bekerül a tengelyhatalmak érdekszférájába". Szeptember 10-től Antonescu „conducator"-nak nevezte magát, és katonai diktatúrát vezetett be, októberben pedig a német csapatok bevonultak Romániába, ezzel az ország végérvényesen Hitler csatlósává vált.

Hitler kedvenc szövetségesével, Ion Antonescu marsallal

1941. június 12-én — a Hitlerrel való találkozásán — Antonescu felajánlja a Szovjetunió elleni támadásban való részvételt, és június 22-én Románia is hadat üzent a szovjeteknek. Antonescu döntését nem valamilyen német követelés, hanem saját antikommunizmusa és Besszarábia visszaszerzésének lehetősége diktálta. A harcok első hónapjai válóban azt igazolták, hogy igaza volt, amikor háborúba keveredett a Szovjetunióval, a Wehrmacht sikereit kihasználva Románia megszállta Besszarábiát, és Kelet-Oroszország területére mélyen behatolva német támogatással még Ogyesszát is elfoglalta.

Antonescu 1941. október 17-i dekrétuma szerint Románia bekebelezi az összes területet: úgy látszott, hogy a Nagy-Romániáról szőtt álmok végre megvalósultak. A diadalittas románok ezt követően november 20-án Nagy-Britanniának, december 12-én pedig az Egyesült Államoknak is hadat üzentek. A csalódás azonban nem sokáig váratott magára; Antonescu gyors, rövid hadjáratra számított, főleg, hogy országának hadi kapacitása igen korlátozott volt. A Wehrmacht azonban végleg elakadt az orosz sztyeppéken, a mellette küzdő két román hadsereget pedig nagyon komoly veszteségek érték.

Román katonák Ogyessza határában...

1941-től Mihail Antonescu külügyminiszter (csak névrokona a tábornagynak) diplomáciai lépéseket tett annak érdekében, hogy megmentse országát a háború pusztításaitól. Az volt a terv, hogy meggyőzik Mussolinit, kössön különbékét a szövetségesekkel; a duce és Románia közötti tárgyalások közvetítője Bova Scopa, Olaszország bukaresti megbízottja volt. Mussolini azonban habozott, két hónappal elhalasztotta a tárgyalásokat, és 1943 szeptemberében a román kezdeményezés okafogyottá vált — a szövetségesek partra szálltak Szicíliában.

A tengelyhatalmak csapatainak kudarcai, a háború okozta ínség jelentősen aláásták azt a bizalmat és támogatást, amellyel a románok viseltettek a „conducator" iránt. Az ellenzék, különösen Juliu Maniu Nemzeti Parasztpártja, és a Bratianu liberálisai aktivizálódtak. (A több mint húsz éve illegális román kommunista pártnak alig ezer tagja volt). Antonescu ezt nem ellenezte, arra számított, hogy használhatja őket a szövetségesekkel folytatandó tárgyalások során.

... és Sztálingrád közelében

1943 végén a hadi helyzet tovább romlott, a hadsereg már negyedmillió embert veszített, és a Vörös Hadsereg veszélyeztette a krimi román egységeket. 1944 márciusában Maniu és Bratianiu Kairóba küldte a képviselőjét tárgyalni a nyugati szövetségesekkel; a britek és az amerikaiak válaszából kiderült, hogy a románok csak az oroszokkal tárgyalhatnak. A kezdeményezés elbukott, az ország egyre nagyobb zűrzavarba süllyedt: a nyersanyagok fogytával számos üzemet bezártak, az infláció elszabadult, a lakosság ellátása is egyre reménytelenebb volt. Májusban elesett a Krím, és a szovjet invázió elkerülhetetlenné vált.

1944. augusztus 20-án megindult a szovjet invázió, a Vörös Hadseregnek egy legyengült ellenséggel kellett leszámolnia, amelynek csapatai az arcvonal többszáz kilométerén széthúzódva helyezkedtek el. Már csak a román hadsereg hősiességére lehetett volna számítani, de ezzel kapcsolatban a führernek igencsak megalapozott fenntartásai voltak. A román csapatokat ezért úgy osztották be a német egységek közé, hogy várható meg- futamodásuk esetén elkerülhető legyen a teljes kudarc. Az oroszok azonban jól ismerték a román csapatok „harcértékét", csapásuk fő erejét rájuk irányították. Az eredmény nem is maradt el; néhány nap alatt legyőzték a románokat, és a németek kénytelenek voltak visszavonulni.

Mihály király és Antonescu szemlét tart a fronton

Az arcvonal összeomlása felgyorsította a politikai eseményeket: 1944. augusztus 23-án Mihály király palotájába kérette Antonescut, és tisztjeivel letartóztatta a kormánytagokkal együtt. Este megalakították a Sanatescu tábornok vezette Nemzeti Egység kormányát, ebben a kommunista Patrascanu mellett Maniu és Bratianiu is helyet kapott. A rádióban felolvasott közlemény tudtul adta, hogy a kormány megszakítja szövetségesi kapcsolatát a III. Birodalommal, és csatlakozni kíván a szövetségesekhez. Másnap Hitler elrendelte Bukarest elfoglalását, és a német légierő megkezdte a város bombázását*. Ez megfelelő ürügyet szolgáltatott a királynak, hogy hadat üzenjen a németeknek.

1944. augusztus 29-én a Vörös Hadsereg behatolt Bukarestbe, és szeptember 12-én megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A románok lelkesen vettek részt a régi szövetségeseik elleni további hadműveletekben, és a Vörös Hadsereg támogatásával jelentős szerepet vállaltak Magyarország és a volt csehszlovák területek elfoglalásában. 

Bukarest, 1944. augusztus 31.

160 000 katonát veszítettek, de függetlenségüket ez sem mentette meg; 1945 márciusában már olyan kormány került hatalomra, amelynek élén a kommunistákkal rokonszenvező Petru Groza állt. Két év alatt a kommunisták a teljes hatalmat megszerezték, 1947-ben pedig betiltották az ellenzéki pártok tevékenységét, decemberben Mihály király is száműzetésbe kényszerült. Szövetségesei cserélgetésével ugyan — akárcsak az első világháborúban — Romániának sikerült a győztesek táborába kerülnie, és a korábban megszerzett területek egy részét ismét megkapnia, attól azonban semmi nem mentette meg, hogy a szovjet érdekszférába kerüljön.

*Német levéltári adatok szerint Bukarest bombázása nem Hitler ötlete volt. A román átállás bukaresti vezetőinek sokkolása érdekében és a román döntéshozók tartózkodási helyeként azonosított királyi palota és a miniszterelnökség épülete ellen Gerstenberg tábornok kért légi- támadást augusztus 24-én reggel. Hitler a kérésnek engedve – Friessner megkerülésével – a román főváros, különösen a királyi palota és a kormányzati negyed bombázását el is rendelte.