1897. január 6-án nehéz körülmények között élő kassai családban született. Szülei katonai pályára szánták, ezért ennek megfelelően – az elemi iskola befejezése után – a kőszegi, a marosvásárhelyi, majd a kismartoni katonai iskolába járatták. Tanulmányait 1915 szeptemberében a bécsújhelyi található Mária Terézia Katonai Akadémián hadnagyi rangban fejezte be. Noha részt vett az első világháborúban, és szol- gálataiért átvehette a Vaskorona Rend III. osztályát, katonai pályafutása az 1920-as évek második felében kezdett felívelni.

1925 végétől vezérkari tiszt, 1933 tavaszán vezérkari őrnaggyá nevezték ki; pályatársai szerint komoly karriert futhatott volna be, ha a katonáskodást nem adja fel a politizálás kedvéért.

Előléptetésének évében ugyanis megjelentette 46 oldalas könyvecskéjét, mely A magyar állam felépítésének terve címet viselte. Az eset hatalmas vihart kavart, mivel egy katona- tiszt nem politizálhatott, ennek ellenére több közéleti személyiségnek elküldte munkáját. A vezérkarból azonnal kizárták, és áthelyezték Egerbe a 14. honvéd gyalogezredhez. 1934 októberében kérte nyugdíjazását, 1935. március 1-i hatállyal helyezték nyugállományba.

A szélsőjobboldali erőket összefogva alig pár nap múlva, március 4-én megalapította a Nemzeti Akarat Pártját (NAP) – szimbóluma a magyar szélsőjobb berkein belül egy ideje használatban levő nyilaskereszt lett – ez volt Szálasi első pártalapítása. 1937. április 16-án azonban törvényellenesnek minősítették a pártja működését, a szervezetet rendeletileg feloszlatták; őt pedig előzetes letartóztatásba helyezték, majd 1938-ban lefokozták és „az alkotmányos rend felforgatására való törekvés” miatt 3 évnyi fegyházra ítélték, ahonnan kormányzói amnesztiával szabadult.

Szálasit Imrédy Béla kormányzása alatt ítélték el, pártja népszerűségét pedig azzal próbálták csökkenteni, hogy az általuk követelt szociális intézkedéseket – nyugdíjemelést, családi pótlék bevezetését – megvalósították, ténylegesen javítva ezzel az általános életszínvonalat. Ezzel egy időben – meggyőződéses antiszemitaként – Imrédy fogadtatta el még a Darányi-kormány idején beterjesztett első zsidótörvényt (1938/XV. tc.).

Miután szabadlábra került még elszántabban képviselte szélsőjobboldali politikai néze- teit, a revizionista politika és a teljes zsidótlanítás mellett szállt síkra; 1939-ben a németek részbeni rokonszenvétől kísérve megalapította a Nyilaskeresztes Pártot. Az 1940-es évek elején mozgalma hanyatlásnak indult, a németek csak később, 1943 őszétől kezdték újra támogatni. 1944. március 19-i német megszállás után aztán fokozatosan a politikai élet középpontjába került, és Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után október 15-én puccsal átvette a hatalmat Horthytól*. Országlásának fél évét a németek feltétel nélküli kiszol- gálása jellemezte, nemzetvezetői működése idején az egyre kisebb, nyilasok és németek által ellenőrzött területen emberiségellenes és háborús bűnök sorozatát követték el.

Mindennaposak voltak a tömeges kivégzések, a vérengzések (így a kb. 3600 áldozatot követelő Duna-parti kivégzések), melyek során mintegy 65 000-70 000 budapesti zsidó veszett oda a halálmenetekben, a gettó embertelen körülményei közepette, illetve a gyilkosságok során – alig négy hónap alatt – miközben a Vörös Hadsereg már bekerítette a fővárost.

1944 végén a megállíthatatlanul közeledő szovjet csapatok elől Nyugat-Magyarországra – először Farkasgyepűre, Brennbergbányára, Kőszegre – tette át székhelyét, majd 1945. március 27-én távozott az ausztriai Mattseebe, ahol feleségül vette jegyesét, Lutz Gizellát – éppen Hitler és Eva Braun esküvőjének napján, április 29-én. 1945. május 5-én itt fogták el az amerikaiak, akik októberben átadták a magyar hatóságoknak.

1946. február 5-én a magyar nyilasmozgalom vezetőjét népbíróság elé állították, és kevesebb, mint egy hónap leforgása alatt, március 1-én háborús bűntettek elkövetése miatt kötél általi halálra ítélték. 11 nappal később a Markó utcai börtön udvarán több egykori miniszterével együtt kivégezték. Ismeretlen helyen temették el.

*A magyar államiság egyik legfontosabb jelképét, a Szent Koronát 1944 októberében a budai Várban elásták a koronaőrök. A balul sikerült kiugrási kísérlet után a hatalomra került Szálasi kiásatta és a koronára tette le esküjét. 1944 végén azonban Szőllősi Jenő, Szálasi helyettese elrendelte a korona biztonságba helyezését a közeledő szovjet csapatok elől; egy ponyvás teherautó platóján koronaőrök kíséretében először Veszprémbe, majd onnan Kőszegre szállították. A korona azonban itt sem maradt sokáig. 1945 elején Velembe vitték, ahonnan márciusban visszatért Kőszegre, majd Szálasi parancsára 1945. március 27-én a karddal, a jogarral és az országalmával együtt külföldre szállították, és az ausztriai Mattsee közelében lepedőkbe csavarva egy kettéfűrészelt benzineshordóba rejtve elásták. Az amerikai katonák azonban még Ausztriában elfogták a magyarokat és Pajtás Ernő ezredes a kihallgatások során elárulta a rejtekhelyet. Az 1945 nyarán előkerült kincsek először a frankfurti Deutsche Reichsbank páncélszekrényébe kerültek, aztán sokáig a korona tárolásának helyéről és körülményéről semmit sem lehetett tudni. Később derült csak ki, hogy átvitték Amerikába és évtizedeken át, az 1978-as hazatéréséig az amerikai Fort Knox katonai bázison őrizték.