A magyar királyi légierő háborús tevékenységének második szakasza a Szovjetunió elleni háború idejére esik, amikor egy olyan nagyhatalommal és annak fegyveres erejével került szembe, amellyel korábban nem is számolt. És ugyanekkor vált a leggyengébbé is.

Egy 1941. március 18-i kimutatás szerint a rendszeresített 96 vadászgépből 8 üzemképtelen volt, a 120 bombázóból 50 hiányzott és további 26 volt bevetésre alkalmatlan, a 80 felderítő repülőgépből 2 hiányzott és 26 volt üzemképtelen, a 6 szállítógépből pedig egy hiányzott. Az október 1-én életbe lépő 1941/42. évi szervezési rendelkezés nyomán az elmaradozó külföldi repülőszállítások, és az elavult gépek kivonása miatt jelentős számú repülőszázad feladatát és hadrendi számozását megváltoztatták, jó néhányat meg is szűntettek.

Az Európában zajló háborús események tanulságai alapján a magyar hadvezetés felis- merte a légierő modernizálásának, fejlesztésének szükségességét, melynek keretében új, korszerű(bb) repülőgépek beszerzését irányozták elő. Mivel Németország továbbra is elzárkózott a modernebb típusok átadásától, a figyelem ismét Olaszország felé fordult.

Reggiane Re-2000 Falco

Első lépésként megkezdődött a Horthy által „a világ legjobb vadászgépének” titulált Reggiane Re-2000 Falco-k átvétele. (Megj.: nyersanyaghiány miatt folyamatosan csúszott a szállítás, a szerződés szerint az első gépeket 1940 januárjában kellett volna átadni Ma- gyarországnak, de Magyar Királyi Honvéd Légierőnek szánt sorozat gyártása csak 1940 tavaszán kezdődött meg. Végül az első gépek csak 1941-ben kerültek ki a csapatokhoz, az átépített, licence alapján gyártott, MÁVAG Héja II. változatok pedig csak két évre rá álltak hadrendbe, ám ekkor már elsősorban kiképző repülőgépként alkalmazták őket.)

A minőségi ugrást jelentett, amikor a Szövetségesek bombatámadásai miatt Német- ország úgy döntött, hogy korszerű repülőgépgyártásának egy részét külföldre telepíti. Ennek eredményeként 1941. június 6-án kormányszerződést kötöttek Magyarországgal az úgynevezett Messerschmitt-program beindításáról. A német fél átadta a Bf-109F va- dász, a Me-210 romboló, valamint a DB-605A és B motorok gyártási jogát, ennek fejében minden Magyarországon gyártott három repülőgépből kettő a Luftwaffe, egy a magyar repülőerők állományába került.

A 102/2. gyorsbombázó-század Me-210 Ca-1-es gépe Hajdúböszörmény repülőterén

Az együttműködést később kiterjesztették a Junkers Ju-52/3 szállítógépre is. A 109-esek gyártása Győrben, a 210-eseké a Budapest melletti Dunai Repülőgépgyárban, míg az 52-eseké a Pestszentlőrinci Ipartelepek Rt.-nél kezdődött meg. Az első példányok 1943-ban kerültek ki a csapatokhoz.

Miután 1941. június 26-án Magyarország is bekapcsolódott a Szovjetunió elleni hadmű- veletekbe, a légierő novemberig egy repülőcsoporttal támogatta a keleti frontra küldött gyorshadtestet, de csak két korszerűnek tekinthető, Falcokkal felszerelt vadászszázaddal rendelkezett. A frissen szolgálatba állított Re-2000-ből (Héja I.) a Légierő Parancsnokság kezdetben csak egy hét gépes csonka kísérleti (fél)századot küldött a frontra, majd folya- matosan a típussal látták el Szolnokon és Kolozsváron állomásozó századokat is. A többi vadászalakulat pilótái azonban továbbra is az elöregedett CR-42 típussal repültek.

Magyar vadászszázad Héja típusú gépei Oroszországban

Közben a hadműveleti terültre küldött magyar Falco-k (Héja I.) védettségének növelése érdekében a római katonai attasé útján a magyar légierő a Re-2000 soros, vízhűtéses motoros, Re-2001 jelzésű változatába beépített páncélülés megvásárlásáról kezdett tárgyalásokat. Az olasz tájékoztatás szerint a két részből álló, 8 mm-es páncélozás a Re-2000 típusba is beépíthető jelentősebb változtatás nélkül. A Reggiane ugyanakkor egy 100 literes, a pilótafülke áramvonalas hátsó részébe építhető póttankot is felajánlott. Ez utóbbit nem rendelték meg a magyar gépek ülés mögötti terének foglaltsága miatt, de a 31 000 líra darabárú páncélülésből 1942. július 14-én 55 db-ra szóló megrendelés érkezett a gyártóhoz, 25 db 1942. július I5-i, a további 30 db augusztus 15-i szállítási határidővel.

Az olasz gyártás bizonytalansága és az első határidőcsúszás miatt ezzel párhuzamosan a MÁVAG is megrendelést kapott egy saját fejlesztésű páncélülésre. A repülőcsoport légi fedezetét ellátó Falcoknak a pótpáncél beépítése azonban többet ártott, mint amennyit használt: a közel 90 kg-os ülés megváltoztatta a gép súlypontját, ami lerontotta a manő- verezőképességet, és növelte — az erős motor, a nagy giroszkopikus nyomatékot leadó légcsavar, és a kis felületű kormányfelületek okozta — a dugóhúzóba-esési hajlamot.

Horthy István V-421-es jelű Héja vadászgépe pilótaülésében

Horthy István kormányzó-helyettes 1942. augusztus 20-i halálos balesete után kifejezetten rossz híre lett a típusnak, pedig a keleti fronton történő rendszeres harci bevetés során a Héják nem szerepeltek rosszul. A korabeli szovjet ellenfelekkel állta a versenyt: a nagyobb számban előforduló I-16 és MiG-3 vadászoknál mind alacsony, mind közepes magasságokon jobb mutatókat produkált, és a LaGG-3-mal is közel egyenértékűnek tartották, de a gyors háborús fejlődés hamarosan túlhaladta, és 1943 tavaszán a gépeket a frontszolgálatból hátravonták.

1942. január 20-án Wilhelm Keitel tábornagy, az OKW vezetője Magyarországra érkezett és közölte, hogy Hitler döntése értelmében Magyarországnak is teljes erővel részt kell vennie az 1942-es nyári hadjáratban a Szovjetunió ellen. Ehhez előbb a teljes magyar hadsereget követelte, majd csak a 2/3-át. A magyar államvezetés és a vezérkar ugyan elzárkózott a követelések elől, de a 2. magyar hadsereget kiküldték a keleti frontra — a mintegy ezred erejű 1. repülőcsoporttal (későbbi nevén 2. repülődandár) együtt. Ezt részben két vadászszázadból, részben a békehadrend kivonuló századaiból állították össze, a kiérkezés után 50 hadi és 46 egyéb repülőgépből állt, valamennyi alegységgel a létszáma több mint 5500 fő volt.

Egy Junkers ju-88-as bombázó személyzetével.

A 2. repülődandár már 1942 júliusától súlyos harcokat vívott, az év végéig 11 saját gépet veszítettek harccselekmények során, 63 biztos lelövésű és öt valószínű szovjet géppel szemben. A növekvő feladatok, a veszteségek és az olasz gyártmányú gépek gyenge minősége ugyanekkor arra kényszerítette a német hadvezetést, hogy korszerűbb gépeket (Bf-109F4, He-111P-6 és Do-215B-4) adjon át saját készleteiből a fronton lévő magyar repülőegységeknek.

Az 1943. január 12-én meginduló szovjet támadás során az Ilovszkoje repülőterén állomásozó repülőerők is súlyos veszteséget szenvedtek a 36 halott, 46 eltűnt és 88 sebesült mellett elpusztult az anyagi készlet háromnegyede és a repülőgép állomány közel fele — a fagy miatt működésképtelenné vált gépek jó részét a visszavonuló magyar csapatok robbantották fel.

A magyar légierőben is rendszeresített német Junkers Ju-86 bombázógép.

A február folyamán átszervezett, majd korszerű típusokkal (Bf-109, Ju-88, Ju-87D) újra- fegyverzett alakulat német alárendeltségben 1943 októberétől 102. repülődandárként működött tovább, és az Ukrajna, majd Lengyelország felett vívott harcokat követően, 1944 augusztusában tért vissza Magyarországra, hogy bekapcsolódjon a honi légtér védelmébe. Erre szükség is volt, mert 1944 áprilisára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szövetséges légierők hamarosan támadást indítanak a mindaddig megkímélt magyar városok, ipari létesítmények, valamint az infrastruktúra ellen — de az már egy másik történet, és egy másik posztot igényel.

1941. április 1-én a honi légvédelem céljára került felállításra a 101. "Puma" vadászrepülő osztály. A védelmet a légierő Me-210 rombolói és éjszakai vadászrepülői, valamint német repülőalakulatok is erősítették. A Vörös Hadsereg előrenyomulása következtében 1945 áprilisára a megmaradt magyar repülőerők kiszorultak az ország területéről és május első heteiben beszüntették a harctevékenységüket. Az alig több mint hat évig fennálló magyar királyi Honvéd Légierő ezzel megszűnt létezni.