A magyar honvéd gyalogság a II. világháború során négy golyószóró/könnyűgéppuska típust alkalmazott a harcok folyamán. Korábban, az első világháború folyamán az osztrák–magyar hadsereg nem tudott az antant államaihoz hasonlóan golyószórót rendszeresíteni.

A gyárak kapacitását kimerítette a hadvezetés által megkövetelt nagy mennyiségű puska és géppuska gyártása, így a német példához hasonlóan szükségmegoldást alkalmaztak: a vízhűtéses 7/12 M Schwarzlose géppuskák egy részét könnyű állvánnyal és válltámasszal látták el, a heveder töltényszámát pedig 100 darabra csökkentették az eredetileg használt 250 helyett. Ezt a könnyű géppuskát használták az első világháborúban és a magyar honvédség pedig 1924-ig, a Madsen golyószóró rendszeresítéséig.

Madsen M1904 golyószóró

Feltalálója Theodor Schouboe dán hadnagy volt, a fegyver a rendszeresítést elrendelő Madsen dán hadügyminiszter nevét viseli. A Madsent a százaforduló után szabadalmaz- tatták, gyártását az A. S. Danks Rekillriffel Syndikat, koppenhágai gyár vállalta. Több mint 30 ország használta, és az összes létező töltényfajtához gyártották. A magyar honvédség 1924-ben 8x57-es Mauser lőszerrel rendszeresítette, mert az európai államok jó része, is ezt a lőszerfajtát használta.

A Madsen egy közepes (50 mm-es) csőhátrasiklású himbazáras fegyver, 32 töltényes tárral. Íves csapóirányzéka 200-1900 m-es beosztású, 100 m-es ugrással, elméleti tűz- gyorsasága 500-600, gyakorlatilag 100-120 lövés/min. Tűzváltója egyes és sorozattüzet tesz lehetővé. A szokásos villaállványon felül tusatámasztója is van, ezt használva egyes lövéseknél lőszabatossága megegyezik a puskáéval. A II. világháború kitörésekor még több ország (Norvégia, Románia, Jugoszlávia) hadseregénél rendszerben állt, a német hadsereg is használta Norvégia megszállásának idején. 1931-ig a magyar honvédségnél is rendszeresítve volt, azonban 1943-tól ismét alkalmazásba került, de ekkor már csak — könnyű légvédelmi állványra szerelve — csapatlégvédelemre használták.

31 M golyószóró

A fegyver nem magyar tervezésű, Svájcból került az országba, és a Danuvia gyártotta. A solothurni fegyvergyár (Waffenwerke Solothurn) S2-200 jelű gyártmánya volt, tervezője Louis Stange, a német Rheinmetall cég mérnöke. Az I. világháború utáni békeszerző- dések megtiltották a németeknek új fegyverek fejlesztését, ezért szakértőik egy része Svájcban telepedett le, és a solothurni gépgyárban dolgozott. A Rheinmetall–Borsig cég pedig részvényvásárlásaival beépült az üzembe, és fegyvergyárrá fejlesztették.

A rövid csőhátrasiklásos, merev reteszelésű, léghűtéses csővel szerelt fegyver, egyes és sorozattűz leadására egyaránt alkalmas volt. A 9,5 kg tömegű fegyver elméleti tűzgyor- sasága 500 lövés, 2000 m hatásos lőtávolságon 350 lövés/perc tűzgyorsasággal tüzelt. A fegyver mind egyes lövésekre, mind sorozattűz leadására alkalmas, zárja koncentrikus forgóretesz típusú, töltése oldalról történik egy 25 lőszer befogadására képes szekrény- tárból. Jellegzetessége a görgős szerkezet miatti állandó olajozási szükséglet volt, ami fagypont alatti hőmérséklet esetén — a fegyverolaj viszkozitásának növekedése miatt — speciális fegyverolaj vált szükségessé.

1938-ban a Schwarzlose géppuska részbeni helyettesítésére egyes golyószórókat 19,1 kg tömegű, háromlábú állvánnyal látták el. Ez a megoldás azonban a háborús tapasztalatok szerint nem volt megfelelő, de légvédelmi állványra helyezve csapatlégvédelmi feladatokat ellátott. Az 1943-as korszerűsítésnél a fegyvert úgy módosították, hogy perem nélküli lőszerrel tüzelhessen. A háború végéig gyártották, az elkészült fegyverek darabszáma jóval meghaladhatta a tízezret. Beépített fegyverzetként használták a Csaba páncélgépkocsikhoz.

43 M golyószóró

A golyószórót a háborús kényszer hozta létre, mert 1943-ban az összes magyar lövész- fegyver számára a német Mauser lőszert rendszeresítették. Szerkezete majdnem teljesen azonos az előd, a 31 M golyószóróéval, csak a csőfurata 7,92 mm-es űrméretű. A fegyver csövét és zárját az eltérő paraméterekkel rendelkező töltény miatt kissé át kellett alakíta- ni, és az irányzék sem maradt a régi.

A perem nélküli lőszerre tervezett új, 30 lőszert befogadó tárak kevésbé voltak ívesek, mint a régiek. Az új golyószórókkal 1944 második felében kezdték el a csapatokat ellátni, a gyártó üzem ezt követő elfoglalása miatt azonban az utánpótlásnak hamarosan vége szakadt. Kb. félezer ilyen típusú fegyver kerülhetett végül a magyar alakulatokhoz.

FM 15 golyószóró

Teljes nevén: Fusil–Mitrailleur modéle 15. Ismert még a C.S.R.G. rövidítés is. 1907-től rend- szeresítve volt az egész francia haderő részére, így ez a fegyver volt a francia hadsereg elsődleges golyószórója/könnyűgéppuskája az I. világháború alatt. Az FM 15 egy újfajta sajtolási eljárással készült, ami ugyan nagyban leegyszerűsítette a gyártást, de a minő- sége finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Több mint 250 000 darabot gyártottak belőle, többet, mint bármely más automata fegyverből ebben az időben.

A Chacuhat a hosszú csőhátrasiklású rendszerhez tartozik, reteszelése forgó szemölccsel történik, ugyanúgy mint a magyar Frommer–Stop rendszerű pisztolynál. Elméletben ez a legjobb megoldás, mert teljesen kihasználja a lőpor energiáját, gyakorlatban azonban állandó zavar forrása. Hajlamos volt az elakadásra, amit tovább rontottak a nyitott oldal- falú tárak, melyekbe könnyen szennyeződés juthatott, növelve az elakadás kockázatát; az eredeti, 20 töltényes tár csak 17 darab töltény alkalmazása esetén adogatott jól. Elméleti tűzgyorsasága 500, gyakorlati 70 lövés volt percenként.

A franciák az első világháború után új golyószórót rendszeresítettek, felismerve az FM 15 hátrányait. Magyarországra 1942-ben élelmiszer-szállítások fejében elavult francia hadianyagot, lövészfegyvereket hoztak be Németországból, a rendőrség részére. 1943 elején a Kállay-kormány különleges rohamrendőrséget állított fel, de ez nem volt hosszú életű. A Szálasi-féle hatalomátvétel után feloszlatták, az FM 15 golyószórók ekkor a hungarista rohamosztaghoz kerültek, melyek ezzel a golyószóróval azonos, 8 mm-es lőszert tüzelő 7/15 M francia hosszú csövű puskával voltak ellátva.

1945 után (1948-ban) az összes golyószóró kikerült a honvédség hadfelszereléséből, he- lyettük az orosz Degtyarev került rendszerbe.

(Forrás: Kézi lőfegyverek, Zrínyi katonai Kiadó, Budapest, 1986.)