Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének egyik elemét képező 1921. évi trianoni békediktátum — az országhatárok igazságtalan meghúzásán túl — katonai korlátozásokra kényszeríttette Magyarországot. A szerződés — többek között — megtiltotta vezérkar felállítását, hadsereg és hadtest szintek megszervezését. A 35 ezer főre csökkentett, csak önkéntesekből álló fegyveres erő nem rendelkezhetett légierővel sem.

A békeszerződés ugyanis kimondta: „Magyarország haderejének katonai vagy hadihajózási repülőszolgálata nem lehet." A magyar honvédség így a még engedélyezett védelmi háborúra sem lett volna képes, mivel az esetleges ellenséges erők már a mozgósítás és a felvonulás végrehajtását is béníthatták légicsapásokkal.

A katonai tilalmak elleni szembeszegülés, azok kijátszása már az 1920-as évek legelején elkezdődött, a rendelkezésre álló fegyverzet és felszerelés mentési és rejtési akcióiból a kezdetleges állapotban levő magyar légi fegyvernem sem maradhatott ki. 1922-ben Sze- geden megkezdődött a pilótakiképzés, 1924-től pedig Szombathelyen működni kezdett a Kenese Waldemár által irányított Repülőgépvezető Iskola, mint "polgári" intézmény. A rejtett légierő kiépítése érdekében a Kereskedelemügyi Minisztérium keretében működő II., majd XI. (légiforgalmi) szakosztály, majd 1924-től — mint legfőbb fedőszerv — a Lég- ügyi Hivatal tett nagy erőfeszítéseket.

A Légügyi Hivatal vezetője Kenesse Waldemár repülőtábornok, majd 1940. december 24-tőI 1941. augusztus 1-ig altábornagyként a légierő parancsnoka olasz pilótákkal.

Feladatukat azonban teljes mértékben nem tudták ellátni, hiszen a francia Barres ezre- des vezette Légügyi Ellenőrző Bizottságnak a repülőgépgyárak speciális szerszámgépein túl 119 repülőgépet és 77 repülőmotort is sikerült megsemmisíttetni. Az 1927. április 5-én megkötött magyar-olasz barátsági szerződés azonban nemcsak az ország politikai elszi- geteltségének vetett véget, hanem lehetővé tette a revíziós célkitűzések realizálását is.

A Horthy Miklóshoz intézett különböző emlékiratok, illetve a kormányzó feljegyzései is jelzik, hogy az ország politikai és katonai vezetői felismerték: a légierőnek egy esetleges elkövetkező háborúban jelentős szerepe lehet. Ennek jegyében 1928 tavaszán Bethlen István miniszterelnök Rómába látogatott, ahol Mussolinitől 300 millió pengő hitelt és 400 repülőgépet kért. A repülőalakulatok létszámának növelése, és néhány szakintézet életre keltése eredményeként 1929. július 1-én a magyar légierőnek már 7 repülőszázada volt, személyi állománya pedig 1174 főre nőtt.

Heinkel He-70 felderítőgép

Ugyanekkor a kormány szerződést kötött a Weiss Manfréd Művekkel repülőmotorok és gépek gyártására, majd 6 millió pengő támogatással megépült a Repülőgép- és Repülő- motor-gyártó Részvénytársaság. A hazai repülőgépgyártás legfőbb bázisa tehát a W. M. gyár lett, ahol német és holland licenc alapján kezdetben gyakorló, illetve közel és távol felderítő repülőgépek, majd az 1933-ban 76 millió birodalmi márka értékben megrendelt német Heinkel He-46 közel felderítőhöz, a Heinkel He-70 távol felderítőhöz és a Junkers Ju-86 bombázóhoz szükséges K14 motorok gyártása folyt. A W. M. gyár mellett állami támogatással a MÁVAG-ban és a Győri Vagongyárban is készültek repülőgépek, nevezet esen a WM-21 Sólyom repülőgépek sorozatgyártását kezdték el a 30-as évek végén.

Weiss Manfréd WM-21 Sólyom

A hazai légierő későbbi nyílt fejlesztésének szempontjából az 1932 tavaszán megalkotott új haderő-fejlesztési koncepció fontos állomásnak számított, mely belátható időn belül már egy 15 felderítő, 12 vadász- és 21 bombázószázadból álló légi fegyvernem felállítá- sát irányozta elő. Az ország haderejének felfegyverzését célzó győri program 1938-ban történő elfogadását, illetve a fegyverkezési önállóság visszanyerését követően a magyar királyi honvédségben jelentős mennyiségi és minőségi fejlesztés indult meg; az 550 millió pengős hadikiadások 10%-át lehetett repülőanyagra fordítani.

A Koronatanács által 1938. február 22-én jóváhagyott „Huba" hadrendfejlesztési program egy repülőhadosztály felállítását irányozta elő. A 7 közel és 2 távol felderítő, 6 vadász-, 8 közepes és 2 éjjeli bombázószázadot magába foglaló — immáron nyíltan tevékenykedő — légierő első lényegesebb szervezeti változásai az 1938/39. évre az alábbiak voltak: a repülőszázadokat a hadosztály szintű hatáskörrel rendelkező Légierő Parancsnokságnak rendelték alá, a közel felderítő századok pedig az újonnan felálló hadtestek, ill. az 1. repülődandár kötelékébe kerültek. Az 1938/39. évi szervezési rendelet említett még egy ejtőernyős-századot is, amely azonban csak 1939/40-től tartozott a légierő állományába, és 1940/41-től már zászlóalj szintűvé fejlődött. A változások nyomán valamennyi hazai repülőgépre felfestették az új, nyíl alakú, nemzetiszínű magyar felségjelet is.

Junkers Ju-86K2 bombázó már az új felségjellel

A magyar királyi honvédség — 1939. január 1-től önálló, és gyors ütemben fejleszteni kívánt — repülőfegyverneme azonban annak ellenére súlyos gondokkal küzdött, hogy az Anschluss után a németek 36 darab osztrák Fiat CR-32-est átadtak a magyar légierőnek. Jelentős hiányok mutatkoztak kiképzett pilóták és megfigyelők számában, a repülőgép-állomány pedig az 1939. július 29-én a rendszeresített 304 eszköz helyett csak 252-vel rendelkezett.

A hiány enyhítésére 1939 nyarán Olaszországtól egy 600 millió lírás (1940-ben 1 pengő = 3-3,5 líra) hadfelszerelési hitelt kért és kapott Magyarország, és ennek a terhére a HM küldöttsége megrendelt 50 db CR-42-t; 12 db Nardi-305-öt; 8 db Ro-41 és 12 db Ca-310 repülőgépet, majd pótlólag 36 db Ca-135 bis bombázógépet. A Légierő Parancsnokság azt remélte, hogy ezzel betöltik azt a rést, ami a korszerűbb Re2000 (Héja 1) gyártásáig fennáll. 1939. december 27-én aláírták a szerződést 70 db Re-2000 meg rendeléséről és hazai licenciák gyártásának előkészítéséről. (A légierő akkori főnökei jobb híján vették meg a gépet, mivel Németország nem adott el Bf-109 0-1 vadászgépeket — az E típusról nem is beszélve —, és később is csak licencek és gyártási technológiák átadására tettek ajánlatot.

Osztrák CR-32-es, már magyar repülőtéren

1938/39-ben Magyarország közvetlen környezetében jelentős politikai események történtek, melyek a légierő fejlesztésével kapcsolatos elgondolásokat is nagymértékben befolyásolták. A „csehszlovák krízis" alatt, de még az ún. első bécsi döntés előtt megtör- tént a magyar légierő első hadiállományra emelése, amely az 1938. szeptember 30-i létszámhelyzet szerint 552 tiszt, 29 tiszti vizsgát tett karpaszományos és 4983 legénységi állományú katona fegyverbe állítását jelentette. A bécsi döntés által Magyarországnak juttatott felvidéki területek 1938. novemberi birtokbavételekor a mozgósított magyar légierő gépei harci alkalmazására még nem került sor, 1939 márciusában azonban már áteshettek a tűzkeresztségen.

A magyar katonai vezetés az újonnan megalakult Szlovákia légierejének gyakori észak-magyarországi — főleg Ungvár környéki — berepüléseinek, kisebb bombatámadásainak megakadályozására egy ellencsapást határozott el, melynek célja a szlovák repülők egyik bázisának számító Igló repülőtere volt. A magyar királyi légierő első bevetését az 1/1. vadászrepülő-század Fiat CR-32-es gépekkel felszerelt egyik rajának rajtaütése vezette be, mely során 1939. március 24-én reggel két — a földi csapatokat támadó — szlovák Avia B-534 vadászgépet sikerült Szobránc községnél lelőni. Az alakulat gépei a nap folyamán a szobránc-pálóci légtérben még további hét ellenséges repülőgépet lőttek le saját veszteség nélkül.

Fiat CR-32-es vadászgép és pilótája

Ugyanekkor a pápai 3/II. repülőosztály Junkers Ju-86 bombázóköteléke, az 1/2. vadász- század biztosítása mellett légitámadást hajtott végre Igló repülőtere ellen és azt súlyosan megrongálta. A 9 szlovák vadászgép lelövése, saját veszteség nélkül jelentős eredmény- nek számított, mert a modernebb és gyorsabb Avia B-354 cseh gyártmányú vadászgépek teljesítménye — sebesség, emelkedő képesség és fordulékonyság — sokkal jobb volt az elavult Fiat CR-32 vadászokénál. Ezt követően az 1938/39-től fokozatosan felállított csapattestekre komoly feladatok vártak, az 1941-ig visszaszerzett magyarlakta területek megszállásában kellett részt venniük.

A honvédség 1939/40. évre szóló szervezési rendeletének lényeges eleme volt a repülő- dandár kiépítése, és a gépkocsizó és lovasdandárok közel felderítő repülőszázadainak megalakítása. A repülőszázadok száma ezzel 32-re emelkedett, melyek két vadászez- redbe (4+4), egy-egy nehéz (4) és könnyű bombázó-ezredbe (6), egy közel felderítő ezredbe (12), valamint egy önálló távol felderítő osztályba (2) tartoztak. A 274 repülőgép és az ejtőernyősszázad 6 szállító gépe a következők szerint oszlott meg: 57 db WM-21 Sólyom közel felderítő, 34 db Heinkel He-46 közel felderítő, 16 db Heinkel He-70 távol felderítő, 69 db Fiat CR-32 vadász, 6 db Savoia-Marchetti SM-75 ejtőernyős szállítógép, 62 db Junkers Ju-86 könnyű bombázó és 20 db Caproni Ca-135 nehézbombázó repülőgép. A légierő személyi állományba ekkor már 6075 fő tartozott.

A magyar királyi honvédség alakulatainak első nagy erőpróbájára 1940 nyarán a román-magyar konfliktus nyomán került volna sor, azonban  az 1940. augusztus 30-án német-olasz közreműködéssel tető alá hozott ún. második bécsi döntés részben kielégítette a magyar területi igényeket. A visszakapott erdélyi és székelyföldi területekre történő bevonulás során az 1940. június 6-án életre hívott 1. repülődandár 6-6 vadász-, valamint könnyűbombázó, ill. négy nehézbombázó százada is feladatokat kapott. A kötelékeknek repülőtereiken kellett készen állniuk bevetésükre, és fel kellett készülniük Erdélybe való telepítésükre, illetve a szeptember 15-i kolozsvári díszszemlére. Az utóbbin végül — a Királyhágó feletti sűrű felhőzet miatt — csak az 1/II. vadászosztály egy Fiat CR-42 százada és a Junkers Ju-86-osokból álló 4/1. bombázószázad vett rész.

Hét hónappal később, a Jugoszlávia ellen megindított német hadműveletben az új fegy- vernem elszenvedte első veszteségeit. 1941. április 12-én a veszprém-jutasi repülőtérről első harci bevetésére indult ejtőernyős-zászlóalj Savoia-Marchetti SM-75 típusú szállító vezérgépe a startot követően lezuhant, A zászlóalj parancsnokán, Bertalan Árpád őrna- gyon kívül 20 ejtőernyős vesztette életét. A délvidéki térségbe települt, és a hadművelet során kisebb légi oltalmazási, illetve bombázó feladatokat ellátó 1. repülődandár hat vadász- és három bombázószázadát azonban már nem érte veszteség. A délvidéki had- műveletben való részvétellel véget ért a magyar királyi légierő háborús tevékenységének első szakasza. (Folyt. köv.)