1941-ben a tervezőpáros egy új konstrukcióval állt elő, amely igyekezett mérsékelni a MiG-1 hiányosságait. A továbbfejlesztett változat már erősebb páncélzattal, hátrafelé csúsztatható pilótafülke-tetővel és megnövelt szárny-állásszöggel rendelkezett. A gépet ezután 1940 decemberétől MiG-3 néven gyártották tovább; 1941-ben már 981 példány áll a szovjet légierő szolgálatában.

A gép továbbra is nagyon gyors volt nagy magasságban, csakhogy a keleti fronton a légiharcok jórészt 1000 m körül játszódtak le, így nem értek el átütő sikereket a Luftwaffe ellen. A típusnak Sztálin azon döntése adta meg a kegyelemdöfést, miszerint a Mikulin motorokat kizárólag az Il-2-es csatarepülők építésénél szabad felhasználni. Ezzel 1941 vé- gén le is állt a gép sorozatgyártása; az utolsó darabokat 1942 januárjában kapták meg a harcoló egységek. A gép harci karrierje azonban ezzel nem ért véget, a moszkvai légteret védő vadászgép egységeknél egészen a háború végéig repült. Összesen 3322 készült a típusból.

TECHNIKAI ADATOK

• Méretek: hossz 8,15 m; magasság 2,61 m; fesztáv 10,32 m
• Szerkezeti tömeg 2595 kg
• Felszálló tömeg: 3350 kg
• Személyzet: 1 fő
• Fegyverzet: egy 12,7 mm-es Berezin BS géppuska és két 7,62 mm-es SKAS géppuska; 200 kg bombateher vagy 6 db 82 mm-es RS-82 rakéta
• Motor: egy 1350 Le-s (1007 kW) Mikulin AM-35A 12 hengeres, folyadékhűtéses V-motor
• Hatótáv: 1195 km
• Teljesítmény: max. sebessége 640 km/h; csúcsmagasság 12 000 m

*Mikojan - Gurjevics MiG-1 és MiG-3 - részletesebben