A két világháború között a magyar hadsereg korszerűsítése — főleg gépesítése — 1936-37-ben indult meg. Az 1938-ban meghirdetett Győri-programban konkrét összeget határoztak meg erre a célra. Ezen belül a modernizálás része lett az önálló páncélos fegyvernem kialakítása, létrehozása, mivel a katonai vezetők jelentős része előtt ekkor már egyértelmű volt, hogy egy korszerű mozgóharc fő elemei a harckocsik lesznek.

Magyarországon a harckocsikat ekkoriban csak néhány olasz Ansaldo képviselte, ezek pedig már az akkoriban is elavultnak számítottak. Az anyagi eszközök birtokában el kellett dönteni, hogy az önálló páncélos fegyvernem felállításának mi a rövidebb útja, vásárolni, vagy gyártani harckocsikat? A fejlett iparú európai országokban tett vásárlási kísérletek egyértelműen azt bizonyították, hogy korszerű harckocsit, vagy annak licencét beszerezni nem lehet.

Két évvel a Győri-program meghirdetése előtt a svéd Landswerk céggel folytatott tár- gyalások viszont sikerrel jártak. Ennek keretében a MÁVAG-nak sikerült megvásárolni az akkor korszerűnek számító L-60-as könnyű harckocsi gyártási jogát. A szerződés kereté- ben kapott mintapéldánnyal végzett próbák után küldöttség utazott a gyárba a végleges szerződés megkötésére. Ennek során több változtatást is kértek a gyár konstruktőreitől. Módosítatni akarták a harckocsi irányítását, változtatni kívántak az eredeti hegesztéses technológián, és helyette szegecselni, illetve csavarozni akarták a páncélelemeket.

Landswerk L-60, 1935 augusztusa

A svéd szakemberek végül meggyőzték a magyar delegációt, hogy kéréseik teljesítése éppen a legkorszerűbb meg-oldásoktól fosztaná meg a konstrukciót. Több más kérést azonban a gyár elfogadott és a terveket ezek alapján módosították.

A magyar szakemberek többek közt kérték a harckocsi intenzívebb szellőztetését, a futómű csillapítását, a parancsnok részére prizmás kupola kialakítását. A gyártandó harckocsi így kialakult, azonban nagy problémát jelentett a fegyverzete. A szóba jöhető lövegek és nehéz géppuskák gyártási késedelem, ill. a szükséges átalakítások miatt nem kerülhettek a járműbe. Az elhúzódó tárgyalások miatt a vezérkar végül 1939 őszén úgy döntött, hogy a már rendszeresített 20 mm-es nehézpuska és a 8 mm-es, hevederesre átalakítandó Gebauer géppuska kerüljön beépítésre.

Toldi I. M R/5 típusú rádióval.

1939 októberében a harckocsit rendszeresítették, és ekkor a 38M könnyű harckocsi meg- jelölést és a Toldi nevet kapta. Az első harckocsikat a MÁVAG 1940 áprilisában adta át a honvédségnek. Eddig azonban számos nehézséget kellett leküzdenie: a feszült európai helyzetben egyetlen állam sem szállított szívesen katonai felszerelést, a hazai cégek pe- dig nem tudtak a megfelelő határidővel dolgozni. A Honvédelmi Minisztérium hiába szerette volna elérni, hogy a harckocsi minden elemét itthon gyártsák, ez az igény végig kielégítetlen maradt. A részegységek szállításában legfontosabb partner, Németország már hadigazdálkodásra állt át, és a megkötött szerződések ellenére állandó darab és határidő-módosításokat tett.

Az európai háborúk kitörése után a svéd szállilás is vontatottabb lett, és bajok voltak a hazai alkatrészekkel is. A beépített, de még nem hevederesre alakított felső ívtáras gép- puska töltése, és a vízszintes lövés is akadályozott volt a torony méretei miatt. Ezért az egyszerűbb megoldást választva kivágták a toronytetőt, és így hagytak helyet a felső ívtárnak. Ez a felső nyílást lefedő kis dudor biztos ismertetője az első szériának.

A párszáz kilométeres gyári próbák után több ezer kilométeres csapatpróba következett. Az időközben elkészült hevederes géppuska mindenben megfelelt a követelményeknek, a csapatokhoz kikerülő harckocsikkal közben megkezdődött a kiképzés. Az erőltetett oktatás a harckocsik kis száma miatt a tervezettnél nagyobb megterhelést jelentett a járműveknek. Részben ez, részben a rossz minőségű német torziós tengelyek egyre több futómű meghibásodást okoztak. Sok hibát viszont a ki nem forrott konstrukció okozott.

Az 1940-es erdélyi bevonulás a harckocsiállomány műszaki színvonalának további csök- kenését okozta. A rossz minőségű utak, valamint a műszaki személyzet nem megfelelő képzettsége csak részben volt oka a meghibásodásoknak. A gyár mozgó műhelyek, va- lamint pótalkatrészek kiküldésével igyekezett a páncélosok harcképességét biztosítani.

Toldi harckocsik Szászrégenben.

1941-ben aztán a Szovjetunió elleni háború bebizonyította, hogy a típus, hibáit kijavítva sem lehet használható. Ezért a vezérkari főnök még azon az őszön úgy döntött, hogy a további példányok erősebb páncélzatot és löveget kapjanak. A döntés kétségtelenül indokolt volt, azonban az addig még a svéd eredetinél is jobb fajlagos teljesítménynek köszönhetően igen mozgékony konstrukció túlterheltté vált. Kategóriájában azonban tűz- erő és páncélvédelem tekintetében még mindig a jobbak közé számított.

Az 1942-43 között végrehajtott csapatpróbák során a módosított, immáron 20-32 mm-es páncélzatú. és 40 mm-es löveggel ellátott Toldi II. sem érte el a Haditechnikai intézet által elvárt szintet. Emiatt az addig legyártott néhány darabon túl, már csak a korábban előál- lított és használatban álló Toldik közül 80-at tudtak átépítéssel, állapotuktól függően a tervezett Toldi II szintjére emelni.

Egy Toldi II. és legénysége.

A harckocsik gyártása során konstrukciós változtatásokra került sor részben a gyártás ésszerűsítése, részben a csapatok tapasztalatai miatt. A módosítások nagy része arra irányult, hogy a harckocsit megbízhatóbb, nagyobb védettségű és tűzerejű harcjárművé tegyék. Tömege a nagyobb, 40 mm-es löveg beépítésével 8,5 tonnáról 9,4 tonnára növe- kedett, ami az azonos 155 LE-s motor alkalmazása mellett fajlagos teljesítményét 18,1 LE/t-ról 16,5 LE/t-ra rontotta. Kategóriájában ez az érték azonban még mindig a jónak számított.

A lényegesen növelt páncélzat mindezeket az értékeket nyilvánvalóan tovább rontotta, azonban a célként kitűzött nagyobb páncélvédelmet a 3 főnyi személyzetnek minden- képpen megteremtette. 1941 márciusában készült el a Toldi-széria utolsó példánya; mintegy kétszáz különböző felszereltségű Toldi harckocsi épült a Ganz és a MÁVAG üzemeiben. A Toldi I. tulajdonságait a németek foglalták össze a legjobban, amikor a harckocsit "Papierpanzerkampfwagen"-nek, azaz "papírpáncélosnak" nevezték.

Toldi IIa a keleti fronton, 1942.

Megj.: A módosított változatok után elkészült egy további Toldi-típus is, amely — nem hivatalosan — a 43M Toldi Illa nevet kapta. Elődei harctéri teljesítménye miatt azonban az eredetileg 280 darabosra tervezett sorozatból mindössze 12-t rendelt meg a Honvédség. A fokozódó nyersanyaghiány és a szövetséges bombatámadások miatt gyanítható, hogy az üzemek nem teljesítették a rendelést; nincs dokumentum, amely tanúsítaná, hogy egyetlen Toldi III-at is átadtak volna a csapatoknak.

A Nimród kialakítása

Az L-60-as könnyű harckocsi licenc vásárlása, és az ennek során kialakult jó viszony ered- ménye volt az is, hogy a svéd cég 1939. elején egy L-62 jelzésű 40 mm-es önjáró löveget mutatott be Magyarországon. A járművet 1938-ban készítette a gyár,  magyar megrende- lés alapján az L-60-as alvázának felhasználásával.

Landsverk L-62 finn szolgálatban.

A bemutatót követően a honvédség szakértői itt is néhány módosítást kértek a gyár tervezőitől. Ilyen volt a több mozgásra lehetőséget adó megnövelt méretű torony, valamint egy még fontosabb kérés, hogy a löveg földi célok ellen is használható legyen.

A változtatások a magyar kéréseknek megfelelően megtörténtek, 1940 áprilisában már rendszeresítették is az új önjáró löveget, amely a 40M Nimród páncélvadász és légvé- delmi gépágyú megjelölést kapta. 1941 végétől került ki a csapatokhoz, azonban ennek a típusnak a szállítása is akadozott a motorok és egyéb alkatrészek külföldi szállítói miatt. Harctéri alkalmazásának első időszakában — a lőszerjavadalmazást növelendően — egy kisméretű, kétkerekű lőszeres kocsit húzott maga után, de ezek használatát rövidesen megszüntették.

Nimród önjáró légelhárító löveg. 40 mm-es Bofors gépágyúval.

A Nimród Toldiéval azonos motorja a kisebb páncélvastagság (6-13 mm) ellenére is nagyobb tömegű (10,5 t) járművet mozgatott, de a 15,2 LE/t fajlagos teljesítményérték még elfogadható volt. A 40 mm-es Bofors gépágyú kiszolgálását a vezetőn kívül 5 főnyi személyzet végezte a felül nyitott tornyú, 2,8 m magas járműben, 200 km-es hatótávol- sága megközelítőleg azonos volt a Toldi harckocsiéval. Még a gyártás éveiben, a sérült Nimródok alvázainak felhasználásával Lehel néven páncélozott sebesültszállítók is épül- tek (5-8 db). A felül szintén nyitott, vagy ponyvával lefedhető felépítménybe hátulról, a motorháztetőre szerelt vezetősínen lehetett a hordágyakat becsúsztatni.

40M Nimród légvédelmi gépágyúk 1944-ben a Páty felé vezető úton.

A Szovjetunióban vívott harcok során kiderült, hogy a Nimród hatástalan a szovjet harckocsikkal szemben. Annál inkább bevált, mint önjáró légvédelmi löveg. Éppen ezért a kezdetben a páncélosegységekhez rendelt Nimródokat 1943/44 fordulóján fokozatosan a légvédelmi tüzérséghez osztották be. Összesen mintegy 135 darabot gyártottak le és állí- tottak szolgálatba.

(Forrás: Bombay László-Gyarmati József-Turcsányi Károly. Harckocsik – 1916-tól napjainkig; Bonhardt Attila: 40M Nimród páncélvadász és páncélozott légvédelmi gépágyú)