Az Atlanti-óceánon 1941. május 27-én süllyedt el a német haditengerészet büszkesége, a Bismarck csatahajó, amely első harci bevetésének kilencedik napján esett áldozatul a brit flottának. Az első német birodalmi kancellár nevét viselő hadihajó Bresttől 450 mérföldre, nyugatra merült a hullámsírba 1977 főnyi személyzetével, négy héttel azelőtt, hogy a III. Birodalom megtámadta a Szovjetuniót.

A német hadvezetés 1941 márciusában kidolgozta a „Rheinübung” kódnevű haditervet. Eszerint májusban a Bismarck és testvérhajója, a Tirpitz, valamint a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálók rombolókísérettel kihajóznak az észak-atlanti vizekre, és elpusz- títják az Angliába tartó, hadianyagot és élelmiszert szállító konvojokat. Csakhogy a Tirpitz szolgálatba állítása elhúzódott, a Gneisenau torpedótalálat miatt hosszabb javításra szorult, a Scharnhorst pedig műszaki meghibásodás miatt nem volt bevethető. Az eredeti tervek szerint az összes hajóegységet csak július végén lehetett volna egyszerre bevetni.

Günter Lütjens tengernagy azt javasolta Raedernek, hogy halasszák el a hadműveletet. Raeder azonban parancsba adta az akció csökkentett erőkkel való végrehajtását; a Bismarck mellé a Prinz Eugen nehézcirkálót rendelte kísérőnek. A két hajó 1941. május 18-án felszedte horgonyt, és Lütjens parancsnoksága alatt "kereskedelmi háborúba" indult az Izlandtól északra fekvő térségbe.

A Bismarck a Prinz Eugen fedélzetéről fényképezve még a Balti-tengeren, a Rheinübung kezdetén.

A norvégiai Bergenbe üzemanyag-feltöltésre betérő német hadihajókat angol felderítő gépek felfedezték, és Sir Dudley Pound flottatengernagy azonnal riadóztatta az észak-skóciai Scapa Flow kikötőjében állomásozó honi flotta két egységét, a Hood csatacirkálót, valamint a Prince of Wales csatahajót, hogy Holland altengernagy parancsnoksága alatt induljanak az izlandi vizekre, és süllyesszék el a német hajókat. A felfedezéstől ideges Lütjens meg sem várva a feltöltés befejezését, május 21-én parancsot adott az azonnali kifutásra. (Ez később végzetes hibának bizonyult.,,)

Másnap szakadó hózápor és sűrű köd fogadta a német köteléket az Izland és Grönland közötti Dánia-szorosban. Ott a járőrszolgálatot teljesítő, radarral felszerelt Suffolk és Norfolk cirkálók felfedezték a német hajókat, és továbbították pozíciójukat Holland altengernagynak a Hood fedélzetére, aki kötelékét a Dánia-szoros kijárata felé fordította. Május 24-én kora reggel érték be a Bismarckot és kísérőjét.

HMS Hood csatacirkáló, a brit flotta büszkesége.

A reggel hat óra körül a kibontakozó tengeri csatában a Bismarck ötödik sortüze eltalálta a Hood lőszerkamráját. A 43 ezer tonnás csatacirkáló felrobbant, és alig öt perc alatt el- süllyedt, 1477 fős személyzetéből csak három tengerész menekült meg. A Prince of Wales négy találatot kapott a Bismarck, és három találatot a Prinz Eugen ágyúitól.

A csata során két találat érte a Bismarckot is, melyek elsőre nem látszottak súlyosnak, de két üzemanyagtartálya imegsérült, melyekből folyamatosan szivárgott az amúgy is kevés olaj. Lütjens nem fogadta el Lindemann tanácsát, hogy szakítsák meg a küldetést, és térjenek vissza Németországba, hanem úgy döntött, hogy a Prinz Eugen és a Bismarck különválva folytatja útját – előbb déli, majd keleti irányba fordulva a franciaországi Brest-be kísérlik meg a befutást.

A Prince of Wales túlélte a Bismarckkal vívott összecsapást. Fél évvel később, 1941 decemberében Malajzia partjainál japán repülőgépek süllyesztették el.

A brit flotta szimbólumának tartott csatacirkáló pusztulása lesújtó hír volt Londonnak. Válaszul Churchill az egész haditengerészetet egyetlen feladat végrehajtására állította rá: a Bismarck elsüllyesztésére. „Bármi áron pusztítsák el azt a hajót!” – adta ki a parancsot. Az összes észak-atlanti térségben és honi vizeken rendelkezésre álló erőt összevonták, nem törődve azzal, hogy így a konvojok védtelenné válnak. A csatahajókból, cirkálókból és rombolókból álló csoportosítás élén John C. Tovey tengernagy állt. Ugyanekkor az Ark Royal repülőgép-hordozó – oldalán két cirkálóval – is kifutott Gibraltárból, hogy útját állja a francia partok felé tartó Bismarcknak.

A HMS Ark Royal hordozó és Swordfish torpedóvető gépek.

1941. május 26-án az Ark Royalról indított 15 torpedóvető repülőgép megtalálta és megtámadta a haditengerészeti kötelék által üldözött német hajót, amelyet ekkor csak két torpedótalálat ért, de ezek egyikétől a jobboldali kormány és a hajócsavar megsérült, így a csatahajó jelentős mértékben lelassult és manőverezésre képtelenné vált. (Megj.: Egy ilyen találatnak egy a százezerhez volt az esélye.)

A HMS Rodney csatahajó.

Mivel minden kísérlet kudarcba fulladt a hiba elhárítására, Lütjens utolsó rádióüzeneté- ben közölte a főparancsnoksággal, hogy a végsőkig ellenállnak. Így virradt fel május 27. reggele, amikor Tovey tengernagy támadásba lendült az irányíthatatlanná vált Bismarck ellen a King George V. és a Rodney csatahajókkal, valamint két cirkálóval. A nyomasztó túlerőben lévő brit flottakötelék nyolc órakor nyitott tüzet, a német hajót több mint 300 brit gránát találta el – a Bismarck 90 perc alatt romhalmazzá vált. Végül a cirkálókról és rombolóról indított torpedók délelőtt 10 óra 40 perckor küldték a hullámsírba a Kriegs- marine büszkeségét, német tengerészek egy csoportjának műszaki közreműködésével. Pusztulását alig 118 tengerész élte túl.

*

Nyugat-Franciaországból a németek távolsági bombázókat és tengeralattjárókat küldtek a helyszínre, ezek egy brit rombolót elsüllyesztettek, egy másikat súlyosan megrongáltak. A Prinz Eugen némi nehézségek árán be tudott futni Brestbe. A két német hadihajó elleni hajtóvadászatban május 24-től 27-ig összesen hét brit csatahajó, két repülőgép-hordozó és tizenkét romboló vett részt. Bebizonyosodott, hogy légifedezet nélkül a legjobb csata- hajók sem képesek helytállni erős tengeri ellenféllel szemben.

Hitlert mélyen megrázza a Bismarck elvesztése. Ezt követően a német hadiflotta felszíni egységei a háború hátralévő éveit nagyobbrészt a kikötőkben vesztegelve töltötték el, a konvojok elleni háborút Dönitz tengeralattjárói vívták. A Prinz Eugen túlélte a háborút, 1945 nyarán hadizsákmányként került az Egyesült Államok haditengerészetéhez. Végzete a távoli csendes-óceáni Bikini-atollon teljesedett be a 40-es évek második felében, az amerikai atomkísérletek során. A Bismarck roncsát 1989. június 24-én talált rá Robert D. Ballard, közel 4800 méteres mélységben.