A II. világháború fegyverei, járművei

A francia Dunkerque-osztály II. [399.]

2024. január 14. - Habitus

A nagy francia hadihajók egyik legjellegzetesebb ismertetőjele volt a négyágyús lövegtorony. Bár a '20-as és '30-as években szinte valamennyi haditengerészet foglalkozott a négyágyús tornyok rendszeresítésének gondolatával, a franciákon kívül végül csak a britek alkalmazták azt, a KING GEORGE V-osztályú csatahajóikon.

dunkerque_class0.jpg

A négyágyús elrendezés legfőbb előnye a tömegcsökkentés volt, hiszen a két vagy háromágyús tornyokhoz képest azonos számú löveget kevesebb toronyban lehetett elhelyezni. A legjelentősebb tömegcsökkentést azonban nem a lövegtornyoknál, hanem az oldalpáncélzatnál jelentkezett. Ugyanis a kevesebb lövegtorony kisebb helyet foglalt el, a páncélöv által védendő terület is kisebb lett, vagyis a hajó oldalának rövidebb részét kellett páncélozni. A két lövegtoronynak a hajó orr-részénbe (első harmadába) való elhe- lyezése ismét a NELSON osztály példáját követte, így a hajó egész hátsó része szabaddá vált a légvédelmi lövegek és a repülőgépek számára, amelyek működését nem zavarták a fő tüzérség lövegeinek sortüzei.

king_of_george.jpg

HMS King George V.

Az ilyen elrendezés másik nagy előnye, hogy a csatahajó úgy tudott teljes sortüzet leadni, hogy orral fordult az ellenség felé, így jóval kisebb célpontot mutatott, mintha ezt csak oldalirányban tudta volna megtenni. A tornyokban elhelyezett 330 mm-es lövegek ütő- képes fegyvernek bizonyultak, a 17,7 m hosszú, egyenként 70,5 t tömegű lövegcsöveket a -5°/+35° fokos szögtartományban lehetett emelni, 6°/sec sebességgel. Az 570 kg töme- gű lövedékek kezdősebessége pedig 870 méter/sec volt, a legnagyobb lőtávolság lérte a 41 700 métert, ami kiváló teljesítménynek számított.

Az 570 kg tömegű páncéltörő (APC) gránátok robbanótöltetének tömege 20,3 kg, míg a gyengébben páncélozott célpontok ellen tervezett 552 kg-os, nagy robbanóerejű (HE) lövedékek töltetének tömege 63,5 kg volt. A töltet tömege, és ezzel a lövedékek pusztító ereje, a kaliberhez képest nagy volt, a francia gránátok robbanótöltetének tömege csak- nem háromszorosa volt a német 28 cm-es lövedékekének, és valamivel nagyobb még a 38 cm-es német gránátokénál is. A páncéltörő gránátok 23 000 m távolságból 342 mm vastag — függőlegesen beépített — övpáncélt, illetve 105 mm vastag fedélzeti páncélt voltak képesek átütni.

dunkerque_class2-3.jpg

A négyágyús lövegtornyokat erősen páncélozták: a homloklemez vastagsága 330 mm, a tetőlemezé 150 mm, míg oldalt 250 mm volt. A lövegtornyok hátsó része az I. toronynál 345 mm, a II. toronynál 335 mm vastag páncélzattal rendelkezett. A tornyok hátsó részét egyébként nem a védelem szempontjából volt szükséges ilyen vastag páncélzattal ellátni, hanem a lövegtornyok kiegyensúlyozása miatt. A barbetták a fő páncélfedélzet felett 310 mm, a két páncélfedélzet között pedig 50 mm vastag lemezekből készültek. Egy lövegto- rony teljes tömege 1497 tonna volt, mozgatását lövegtornyonként két darab, 100 LE-s villanymotor biztosította.

dunkerque_class2-3a.jpg

A francia négyágyús lövegtornyok valójában két, egymástól jól elválasztott, és egymástól függetlenül működő ikerlöveget tartalmaztak. Így hogy egy lövegtornyon belül gyakorla- tilag csak megkettőzték a jól bevált kétágyús elrendezést, jelentősen leegyszerűsítették a tornyok szerkezetét, ellentétben a bonyolultabb és kevésbé üzembiztos angol megoldás- sal. A lövegtornyokon belül a két ikerlöveget egy 40 mm vastag páncélozott válaszfallal különítették el egymástól, mely biztosította azt is, hogy a torony valamely oldalának sérü- lése esetén ne váljék üzemképtelenné egyszerre mind a négy löveg.

A két ikerlöveghez külön lőszerfelvonók is tartoztak, amelyeket a barbettákon belül ugyanúgy elválasztottak egymástól, mint a toronyban az ágyúkat. A válaszfal páncél- vastagsága itt 25 mm volt.

dunkerque_class2-5a.jpg

A Dunkerque felépítménye.

A lőszerraktárak elrendezése is meglehetősen különleges volt. A szokásos gyakorlattal ellentétben a kivetőtöltetek és a lövedékek raktárai nem egymás felett helyezkedtek el, hanem a lövedékek raktárait a barbetták mögött, két szinten, a kivetőtöltetekét pedig a barbetták előtt, ugyancsak két szinten helyezték el. A bal oldali két ágyút a raktárak felső, a jobb oldali két ágyút a raktárak alsó szintje látta el lőszerrel. A szokatlan elrendezés a gyakorlatban jól bevált, különösebb működési zavarok nem fordultak elő vele. A tervezők nagy gondot fordítottak arra is, hogy a két lövegtorony elég nagy távolságra legyen egy- mástól ahhoz, hogy egyetlen gránát vagy torpedótalálat ne tehesse egyszerre mindkét tornyot üzemképtelenné.

A lövegtornyok kilövési szöge is kiváló volt, az I. tornyot 330°-os, a II. tornyot pedig 290°-os szögben lehetett körbeforgatni, tehát csak a tat felőli 30° esett kívül a lövegek által lefedett területen. A franciák négyes lövegtornyai aránylag megbízhatóan működtek, fő probléma leginkább csak az volt, hogy az egymáshoz túl közel elhelyezkedő ágyúk miatt a kilőtt lövedékek zavarták egymás pályáját, ezért szórásuk viszonylag nagy volt.

dunkerque_class2-7.jpg

A Dunkerque másodlagos és légvédelmi fegyverzete a hátdó fedélzeten.

A DUNKERQUE másodlagos tüzérségét képező 16 darab 130 mm/45 Model 1932 jelű löveget is meglehetősen szokatlan módon helyezték el a hajón, ezek esetében is a négy- ágyús lövegtornyok beépítése mellett döntöttek. Három ilyen lövegtorony került a hajó tatjára, míg két darab kétágyús lövegtornyot a kémény előtt, a fedélzet két oldalán épí- tettek be. Ezek a lövegek a francia rombolók standard fegyverzetéből átvett, de tovább- fejlesztett változatok voltak. A fejlesztés legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a lövegek a felszíni és a légi célpontok ellen egyaránt használhatók legyenek.

Az ilyen kettős rendeltetésű (dual purpose) lövegek később általánosan elterjedtek a nagy felszíni hadihajókon, a francia ágyúk átalakítása viszont nem sikerült igazán jól, a viszonylag kis tűzgyorsaságuk, a lövegek alacsony emelési szöge, illetve a megbízhatat- lan töltőberendezés miatt légvédelmi lövegekként meglehetősen alacsony harcértékkel bírtak csupán.

dunkerque_class2-4a.jpg

130 mm/45 Model 1932

Az 1935-ben szolgálatba állított 5,9 méter hosszú, 3,8 tonnás lövegek tűzgyorsasága percenként 10-12 lövés volt. A maximális lőtávolság a 45 fokos csőemelkedésnél 20.800 méter volt, légvédelmi célokra az ágyúkat 12 000 méternél alacsonyabban repülő célpon- tok ellen lehetett használni. A 197 tonna súlyú négyágyús lövegtornyok lényegében a 330 mm-es tornyok kicsinyített változatai voltak, itt is két elválasztott, egymástól függetlenül működő ikerlöveget helyeztek el egyetlen tornyon belül. Azonban ami nagyban még jól működött, az kicsiben nem vált be. A 130 mm-es négyes tornyok rengeteg problémával küszködtek: a tornyok túlzsúfoltak, és műszakilag túlbonyolítottak voltak. A félautomata töltőberendezés gyakran meghibásodott, és a gyakorlatban csupán 30 fokos csőemelés alatt tette lehetővé az ágyúk újratöltését.

A tornyok viszonylag erős páncélzatot kaptak, a homloklemez vastagsága elérte a 135 mm-t, míg oldalt és felül 90 mm, hátul pedig 80 mm vastag páncélzat védte. A két iker- löveget a tornyokon belül itt is páncélozott fallal különítették el, melynek vastagsága 20 mm volt, a barbetták 120 mm vastag lemezekből készültek. A hajó közepén elhelyezett 130 mm-es ikerlövegtornyok ennél gyengébb páncélzatot kaptak, ezeket csupán 20 mm vastag lemezek védték, és a barbetták páncélvastagsága is csak 60 mm volt.

dunkerque_class2-8.jpg

A hajó kiskaliberű légvédelmi fegyverzete nem számított erősnek, sőt, eredetileg csupán négy darab kétcsövű, 37 mm-es, és nyolc darab négycsövű, 13,2 mm-es gépágyút szerel- tek fel. Az 1936-ban szolgálatba állított 37 mm-es gépágyú valós tűzgyorsasága csupán 30-40 lövés/perc volt, max. lőtávolsága pedig alig nyolcezer méter. Az 1935-ben rendsze- resített, kézi működtetésű, 13,2 mm-es Hotchkiss gépágyúk tűzgyorsasága 200 lövés per perc, lőtávolsága pedig csupán 3.500 méter volt. A II. világháború repülőgépei ellen már mindkét fegyver meglehetősen hatástalannak számított, ám a francia haditengerészet nem rendelkezett ezeknél jobbakkal.

A DUNKERQUE az első nagy felszíni hadihajó volt, melyet felszereltek beépített hangárral és felderítő repülőgépekkel. A hajó tatján elhelyezett hangárban két Loire-Nieuport 130 repülőgépet tárolhattak, egy harmadikat pedig a taton elhelyezett 22 méter hosszú, kör- beforgatható katapulton. A hajó mellett, a vízre leszálló gépek fedélzetre emeléséről a hangár bal oldala mellett beépített, 4,5 tonna teherbírású daru gondoskodott.

dunkerque_class2-1.jpg

A Strasbourg egyik Loire 130 repülőcsónakja a katapulton.

A 330 mm-es lövegek tűzvezetését a lövegtornyokban beépített 12 méter bázistávolságú optikai távolságmérők biztosították. Ugyanilyen távolságmérőt helyeztek el a parancsno- ki torony tetején — ezt 1940-ben 14 méteresre cserélték —, egy nyolc métereset pedig a hátsó tornyon építettek be. A 130 mm-es lövegek tűzvezetését öt, illetve hat méteres távolságmérők segítették, melyeket szintén a lövegtornyokba és a parancsnoki tornyok tetejére szereltek fel. A különböző távolságmérőket a parancsnoki tornyok tetején egy- más felett, közös tengelyen, de egymástól függetlenül működtethetően helyezték el. A beérkező adatok a páncélfedélzet alatti központi tűzvezető állásba futottak be.

Noha a francia radarfejlesztések már 1933-ban elkezdődtek, a flotta hajóit a fegyverle- tételig sem tudták az új berendezésekkel ellátni. Az első használható radarkészülékek ugyan 1939-re már elkészültek, ezekkel azonban először nem a hajókat, hanem a fonto- sabb támaszpontokat szerelték fel. Csupán 1941-ben került fel az első légtérfigyelő radar a STRASBOURG fedélzetére, mellyel optimális esetben már 80 km távolságból észlelhet- ték a közeledő repülőgépeket. A DUNKERQUE-et soha nem látták el radarral.

*

dunkerque_class6.jpg

Strasbourg 1942-es konfigurációja.

Amikor a németek bejelentették, hogy megépítik a második és harmadik zsebcsatahajót is, a francia haditengerészet rögtön a DUNKERQUE megrendelését követően szerette volna a parlamenttel jóváhagyatni az osztály második hajójának a megépítését is, de csak az 1934-ben bejelentett új olasz csatahajó-építések hírére vált lehetővé a flotta bővítése: 1934. június 25-én döntöttek az osztály második egységének építéséről, amelyet július 16-án rendeltek meg a Penthoet hajógyár St.Nazaire-i üzemétől. A hajó gerincfektetésére november 25-én került sor, 1936. december 12-én bocsátották vízre, és 1939. április 24-én állították szolgálatba az Atlanti Flottánál.

A STRASBOURG próbajáratainál már támaszkodhattak a DUNKERQUE-kel szerzett ta- pasztalatokra, így a hajó beüzemelése gyorsabban megtörtént. Ennek volt köszönhető, hogy noha a STRASBOURG gerincfektetésére két évvel a DUNKERQUE után került sor, mégis már nyolc hónappal testvérhajója után szolgálatba állították. Miután a STRAS- BOURG már a 38 cm-es ágyúkkal felszerelt olasz csatahajókra adott válaszként készült, páncélzatát, amennyire az alapkonstrukción való nagyobb változtatások nélkül erre lehetőség volt, igyekeztek megerősíteni.

dunkerque_class1.jpg

A DUNKERQUE-kel összehasonlítva a legnagyobb különbség az övpáncél vastagságában mutatkozott, azt a korábbi 225 mm-ről 283 mm-re növelték. A STRASBOURG erősebb övpáncélzata a számítások szerint 24 000 m-es távolságon már ellent tudott volna állni a 38 cm-es gránátoknak is. A citadellát lezáró keresztválaszfalak páncélozását 20 mm-el megerősítették, a második páncélfedélzet lefelé hajló, döntött szélei pedig 40 helyett 50 mm vastag páncélzatot kaptak. A 330 mm-es lövegtornyok páncélzatát is megerősítették, a tornyok homloklemezei 360 mm, tetőlemezei pedig 160 mm vastagon voltak páncéloz- va; a barbetták 340 mm vastag páncélzatot kaptak.

A megnövelt páncélvastagság mintegy 800 tonna plusz tömeget, és 20 cm-es merülés-növekedést jelentett. Ez kissé csökkentette a sebességet is, max. teljesítménynél a hajó 30,9 csomós sebességet ért el. Hogy hatótávolsága ne maradjon el testvérhajójáétól, a STRASBOURG üzemanyagkészletét 6045 tonnára növelték. A megerősített páncélzattól eltekintve a STRASBOURG alapvetően a DUNKERQUE megismétlése volt, ugyanaz volt a fegyverzet, és azonosak voltak a hajtóművek is azzal a különbséggel, hogy a STRASBO- URG-on négylapátos, 4,04 m átmérőjű hajócsavarokat építettek be.

dunkerque_class2-6.jpg

Jól látható eltérés volt viszont a két hajó között a felépítmények elrendezésében. A STRASBOURG parancsnoki hídja kétszintes volt, a tengernagyi hidat pedig a torony közepéről a tetejére helyezték át. A DUNKERQUE szögletes tornyától eltérően a STRAS- BOURG parancsnoki tornya áramvonalasabb, lekerekített formákkal rendelkezett.

Szolgálatba állítását követően a DUNKERQUE több hadgyakorlaton vett részt. 1939 má- jusában már a STRASBOURG-gal közösen látogatást tettek Lisszabon kikötőjében, majd júniusban az angol partoknál gyakorlatoztak. A Brestben állomásozó két csatahajót 1939 augusztusának végén helyezték riadókészültségbe, majd szeptember első napjaiban a két hajó Marokkóba és Martinique-re tartó konvojokkat kísért. A háború kitörése után nem sokkal a francia Atlanti Flottán belül megalakult az I. divízió, a Force de Raid, amelyet a DUNKERQUE és a STRASBOURG, valamint három cirkáló és nyolc romboló alkotott. A kötelék valamennyi egysége új, gyorsjáratú hajó volt, amelyek akár 30 csomós kötelékse- bességre is képesek voltak. A különítmény feladata a portyázó német hadihajók elfogása, illetve a konvojok védelme volt.

dunkerque_class3_1.jpg

A Dunkerque Le Havre-ban, 1939. június.

Október elején a köteléket kettéválasztották, és a két csatahajó köré két külön csoportot alakítottak ki. A Force de Raid a DUNKERQUE-kel Brestben maradt, míg a STRASBOURG köré szervezett Force X Dakarba települt át. A Duplat altengernagy parancsnoksága alatt álló Force X a STRASBOURG-gal, két nehézcirkálóval, és az angol HERMES hordozóval, a Zöld-foki szigeteknél részt vett a GRAF SPEE utáni kutatásban. A köteléket novemberben feloszlatták, és a STRASBOURG november 29-én visszatért Brestbe. A DUNKERQUE eköz- ben az észak-atlanti vizeken kísért konvojokat, majd a HOOD-dal közösen próbálta meg elfogni a német csatacirkálókat, amelyek azonban még a francia-angol kötelék megér- kezése előtt visszavonultak hazai vizekre. Decemberben a csatahajó egy Kanadába tartó aranyszállítmány útját biztosította, majd visszafelé egy csapatszállító konvojt kísért angol kikötőkbe. A két francia hadihajót 1940 februárjában vonták össze ismét egy kötelékbe.

Miután a háború előrehaladtával egyre fenyegetőbbé vált Olaszország hadba lépésének lehetősége, a csatahajókat 1940 elején átvezényelték az észak-afrikai Oran mellett fekvő Mers-El-Kebir kikötőjébe. Innen kiindulva fel tudták volna venni a harcot az olasz flottá- val, ugyanakkor Gibraltárhoz is elég közel voltak ahhoz, hogy szükség esetén újra be lehessen vetni őket az Atlanti-óceánon is.

dunkerque_class2.jpg

A két gyors csatahajó Marokkóban.

Tavasszal a két csatahajó vissza is tért az Atlanti-óceánra, ahol egy norvég vizeken tervezett hadműveletben vetették volna be őket. Norvégia áprilisi német megszállását követően azonban a tervezett hadműveletet lefújták, a két hajót pedig visszarendelték Oranba. Olaszország hadba lépése után a két hajó az Észak-Afrika és Marseille között közlekedő konvojok útját biztosította. Franciaország összeomlása és a Németországgal megkötött fegyverszünet június 25-i életbe lépése után visszatértek Mers-el-Kebirbe. Az angol kormány azonban június 24-ei ülésén arra a megállapításra jutott, hogy fennáll a veszélye annak, hogy Németország vagy Olaszország megszerzi magának a francia ha- dihajókat, ezért egy hajórajt indítottak útnak Oran felé. Winston Churchill pedig 1940. július 3-án utasítást adott arra, hogy a francia hajókat — de legalábbis a DUNKERQUE-et és a STRASBOURG-ot — meg kell semmisíteni. Ez lett a Catapult-hadművelet — de az már megint egy másik történet.

*

Amikor Hitler elrendelte a vichy kormány területének megszállását, a hadműveleten belül célul tűzték ki a Toulonban álló francia hadihajók elfoglalását is. A németek nem számítottak komolyabb fegyveres összecsapásra, biztosak voltak abban, hogy a francia tengerészek, akik közt a Mers-el-Kebir-i támadás után igen erősek voltak az angolellenes érzelmek, nem fognak ellenállást tanúsítani. De nem így történt. Mikor 1942. november 27-én hajnalban a németek benyomultak Toulonba, és nyilvánvalóvá vált, hogy el akarják foglalni a francia hadihajókat, a flotta parancsnokai, Jean de Laborde és André Marquis tengernagyok — akik először egyezkedni próbáltak a németekkel —, parancsot adtak a hajók elsüllyesztésére*.

dunkerque_class2-2.jpg

A Strasbourg Toulonban, 1942. november.

A hadihajókon már korábban felkészültek erre a lehetőségre, és robbanótölteteket helyeztek el a fontosabb gépek és berendezések alatt. Ezek felrobbantásával és a hajófenék szelepeinek megnyitásával a franciák egymás után süllyesztették el hajóikat. Estére 117 hajó, köztük három csatahajó, hét cirkáló, 15 romboló, 13 torpedónaszád, és 12 tengeralattjáró süllyedt a touloni kikötő fenekére. A hadművelet során a franciák 38 halottat és sebesültet vesztettek, míg a németek vesztesége egyetlen sebesült volt.

dunkerque_class5.jpg

Dunkerque, miután 1944 augusztusában a szövetséges erők elfoglalták Toulont.

A pusztítás olyan jól sikerült, hogy bár az olaszok néhány cirkálót és rombolót később kiemeltek, a háború végéig sem tudták őket kijavítani. A DUNKERQUE parancsnoka, Joseph A. Amiel sorhajókapitány, először nem volt hajlandó teljesíteni az önelsüllyesztést elrendelő parancsot, csak tiszttársai fenyegetésére egyezett bele hajója elpusztításába. A dokkot elárasztották, a csatahajó fontosabb berendezéseit — a lövegeket, kazánokat, tur- binákat, távmérőket és rádiókat — felrobbantották, majd a fenékszelepek megnyitásával elsüllyesztették a hajót. A DUNKERQUE sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kijavításával meg sem próbálkoztak, és 1943-ban az olaszok megkezdték a lebontását.

A következő évben az amerikai bombatámadások újabb súlyos sérüléseket okoztak a hajónak, amely felismerhetetlen ronccsá vált. A háború vége után a franciák, hogy a dokkot felszabadítsák, úszóképessé tették a hajótest megmaradt részét, és átvontatták az egyik közeli öbölbe, ahol raktárhajóként használták 1958-ig, amikor a haditengerészet 226 millió frankért lebontásra eladta a roncsot.

dunkerque_class7.jpg

A Strasbourg Toulonban, 1942.

A STRASBOURG-ot a hajófenékre erősített robbanótöltetekkel süllyesztették el a kikötő mólójánál, miután fegyverzetét és fontosabb berendezéseit tönkretették. Az olasz men- tőalakulatok következő év nyarán kiemelték a hajót, és hozzáláttak a lebontásához. Az olasz fegyverszünet után a bontási munkák abbamaradtak, a STRASBOURG a németek kezére került. Miután a szövetségesek felderítése olyan információkat kapott, amely szerint a csatahajó kijavítása előrehaladott állapotban van, augusztus 18-án amerikai bombázók támadták a hajót, amely súlyosan megrongálódott, és a sekély vizben ismét elsüllyedt. A STRASBOURG-ot 1944 őszén ismét kiemelték, és robbantási kísérletekhez használták 1955-ig, amikor 458 millió frankért lebontásra eladták.

*Az ekkor már Észak-Afrikában tartózkodó Darlan arra adott parancsot, hogy a flotta fusson ki, és az észak-afrikai kikötőkbe hajózva álljon át a szövetségesek oldalára, azonban a beosztott tengernagyok felülbírálták az utasítását. A hajók üzemanyag-tartályai a fegyverszüneti megállapodás értelmében csaknem teljesen üresek voltak, a kikötő olajtartályaiból azonban gyorsan fel lehetett volna tölteni őket. A vichy területekre behatoló német csapatoknak napokba tellett, mire elérték Toulont, ezalatt a hajók nagy részét fel lehetett volna készíteni a kifutásra. Az önelsüllyesztést elrendelő két tengernagyot egyébként a háború után hadbíróság elé állították, és súlyos börtönbüntetésre ítélték.

*

(Forrás: John Jordan-Robert Dumas: French battleships, 1922-1956.; Robert Garzke-William Dulin: British, Soviet, French, and Dutch battleships of World War Two;  John Campbell: Naval Weapons of World War Two)

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr6518303221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.01.16. 08:59:34

Köszönöm a cikket!

Azért Toulon megérdemel egy kis információ-bővítést, ugyanis messze kacifántosabb a sztori:
htenger.blog.hu/2019/11/26/dicsoseg_toulonban

Holsteinszelet 2024.01.16. 16:04:28

"Toulon megérdemel" - De még mennyire!
Megjegyzem, hogy emlékeim szerint (?), mintha Darlannak lett volna egy korábbi utasítása, hogy az önselsüllyesztési parancs felülírhatatlan. Azaz akárki, akármikor annak felfüggesztését (pl. helyette kihajózást) rendel el, az figyelmen kivül hagyandó. Így meglehetősen furcsa,az önelsüllyesztést elrendelő két tengernagy elitélése...

gigabursch 2024.01.17. 09:32:23

@Holsteinszelet:
Ott linkeltem feljebb a sztorit!

Holsteinszelet 2024.01.17. 12:37:30

Affene! Így jár az, aki figyelmetlenül, kapkodva olvas... :(
süti beállítások módosítása