A második világháborúban a német haditengerészet egyik legfontosabb és legsokoldalúbb hajótípusának a torpedónaszád bizonyult. A építése és használata mögötti elképzelés gyökerei a német hadászati gondolkodásban igen mélyen gyökereztek. Tirpitz tengernagy már jóval az I. világháború előtt lefektette a típus harci alkalmazásának alapjait.

Fő cél az ellenséges flottára mért tömeges torpedótámadás. Ezen hajók közül a Wolf (Farkas), az Ilus (Görény), a Jaguar (Jaguár), a Leopard (Leopárd), a Luchs (Hiúz) és a Tiger (Tigris) a „Raubtier”, míg a Merne (Sirály), az Albatros (Albatrosz), a Falke (Sólyom), a Greif (Griff), a Kondor (Keselyű) és a Seeadler (Halászsas) a „Raubvogel” hajóosztályhoz tartozott.

A legkorábban tengerre kifutó 12 torpedónaszád közül az 1939. augusztus 25-én, Born- holm dán sziget partjainál a Max Schulz torpedórombolóval összeütköző és elsüllyedő Tiger került legelőször veszteséglistára, míg az Albatrost az Oslo-fjordnál vontatták partra, miután 1940. április 10-én, a Norvégia elleni invázió során a parti tüzérség több találata érte egy olyan hadműveletben, ahol minden német torpedónaszád tevékeny szerepet vállalt. A Leopárd pedig akkor süllyedt el, amikor 1940. április 30-án, a Skagerrakban összeütközött a PREUSSEN aknatelepítő hajóval, a Luchsot pedig július 26-án, az Északi-tengeren torpedózta meg a SWORDFISH brit tengeralattjáró.

A "Luchs" 1934-ben.

A veszteségeket új torpedónaszádok hadrendbe állításával, ill. a Riede korvettkapitány irányítása alá tartozó 2. torpedónaszád-flottillához rendelésével pótolták, míg a Raubtier- és Raubvogel-hajóosztályok még épségben lévő hajóit az 5. torpedónaszád-flottillához (Henne hajóparancsnok). Így az elsőként vízre bocsátott naszádok közül jó néhány az 5. flottillánál szolgált, mely egység a francia tengerparton. Cherbourgban állomásozott, és a háború első hónapjaiban sikert sikerre halmozott a Csatornán közlekedő britek ellen.

Miközben a britek arra törekedtek, hogy megakadályozzák a német támadást, a Csatorna térségében az ellenséges torpedónaszádok 1940 szeptemberében és októberében rend- kívül aktívnak bizonyultak, több aknamezőt telepítettek a tervezett inváziós útvonalak szárnyainak biztosítására, valamint támadásokat indítottak az itt közlekedő brit hajók ellen. Az egyik különösképpen eredményes bevetésre Cherbourgból október 11/12-én éjszaka indult el a Greif, a Kondor, a Falke, a Seeadler és a Wolf torpedónaszádokból álló 5. német flottilla.

Torpedónaszádok sora, elől a Greif, mögötte a Möwe.

A német csoport lövegei tüzével és torpedóival elsüllyesztette a LISTRAC és WANVICK DEEPIN trélereket, majd röviddel ezután megsemmisítette a Szabad-francia Flotta CH-6 és CH-7 tengeralattjáró-elhárító hajóit. A német naszádoknak a támadás után sikerült biztonságban visszavonulniuk, bár a brit torpedórombolók megpróbáltak lecsapni a német hajórajra, de csak néhány „találatközeli” lövés volt az eredmény.

Az új torpedónaszádok közül kettő az 1940-es harcok során semmisült meg. A T 3-as szeptemberben süllyedt el Le Havre-nál. A hajót később kiemelték, megjavították, és újból szolgálatba állították. A T 5-tel együtt a balti-tengeri Helától északra, 1945. március 14-én aknára futott, és elsüllyedt. A T 6 1940. november 7-én szintén aknára futott, és az Északi-tengeren elsüllyedt. 1941. január 8-án a Wolf ugyanígy járt Dunkerque partjainál.

Annak ellenére, hogy a torpedónaszádokat főleg aknatelepítésre használták, és ezt egé- szítették ki esetenként a brit parti vizekre irányuló, támadó betörések, 1941 közepétől, ahogy a Csatorna és az Északi-tenger vizein haladó német konvojokat a RAF és a Királyi Haditengerészet részéről egyre több támadás érte, mind gyakrabban kaptak szerepet a védőkíséretekben is. 1942. február 12-én a T 2-ből, T 5-ből, T 11-ből és T 12- ből álló, Le Havre-ban állomásozó 2. torpedónaszád-flottilla, Dunkerque-ből a 3. torpedónaszád-flottilla a T 13-mal, T 15-tel, T 16-tal és T 17-tel, valamint a Seeadlert, a Falkét, a Kondort, az Iltist és a Jaguart felvonultató boulogne-i 5. torpedónaszád-flottilla csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely a SCHARNHORST-ot, a GNEISENAU-t és a PRINZ EUGEM-t kísérte a Csatorna-áttörés során.

A nyár folyamán egyre gyakoribbá váltak a parti egységek közötti harcok, a torpedórom- bolók és torpedónaszádok, valamint a kisebb hajók a brit partmenti forgalmat próbálták megzavarni. Május I4/15-én éjszaka a németeknek a Gironde-ba tartó STIER segédcirká- lója a Kondor, a Falke, az Iltis és a Seeadler, továbbá 16 aknaszedő hajó kíséretében átkelt a Csatornán. A haderőt a doveri ágyúk tűz alá vették, és brit gyorsnaszádok is támadásra indultak. Az Iltis és a Seeadler elsüllyedt, a többiek megúszták az átkelést, pedig útközben még ellenséges torpedórombolók is megkísérelték feltartóztatni őket.

HMS Charybdis 1943 februárjában.

1942 vége felé megjelentek a tengereken az újabb típusú német torpedónaszádok első darabjai. Összesen 15 hajó került ki az összeszerelő üzemekből, a T 22-től T 36-ig, melyek aztán Elbing-osztályként váltak ismertté. Ezek az egységek az 1943-as év folyamán külö- nösen jól teljesítettek védőkíséretként, egy, az év októberében végrehajtott bevetésen például kiemelkedő sikert értek el. Ekkor a 4. torpedónaszád-flottilla öt hajóját (T 22, T 23, T 25, T 26 és T 21) a MÜNSTERLAND blokádtörő hajó kíséretére rendelték ki, amely áttö- rést kísérelt meg a Csatornán. A britek megpróbálták feltartóztatni a csoportot, amikor a CHARYBDIS könnyűcirkáló október 21-én 01,30-kor, Ushant partjainál lokátorával észlelte az ellenséges haderőt. A cirkáló kíséretét alkotó torpedórombolók körülbelül ugyanekkor találtak rá a németekre, azonban a szembenálló csapat feltételezhető méretéről és össze- tételéről semmiféle adatot nem jelentettek.

Ekkorra a németek már tudtak a közeledő brit hadihajókról, sőt a torpedónaszádok al- kotta külső védelmi vonal meg is pillantotta az éppen a kikötő felé igyekvő CHARYBDIS-t. Az elöl haladó T 23 hat torpedót lőtt ki a cirkálóra. Valószínűleg kettő, de egy biztosan célba talált, a cirkáló pedig megállt, majd az oldalára dőlt. Időközben a többi német tor- pedónaszád is bekapcsolódott a harcba, több sorozat torpedót lőttek ki a cirkáló mögött felbukkanó brit torpedórombolókra. A CHARYBDIS-t újabb találat érte, míg a T 22 egyik torpedója a LIMBOURNE kísérőrombolóba csapódott, amely szintén elsüllyedt.

A britek az ütközet során két hadihajójukat elvesztették, 581 tiszt és tengerész halt meg, az eredmény pedig a nullával volt egyenlő. A német torpedónaszádok beavatkozásának köszönhetően a MÜNSTERLAND sérülés nélkül hajózhatott tovább, és másnap reggel a légi felderítés már arról tehetett jelentést, hogy a blokádtörő Cherbourgban, míg az öt Elbing St. Malóban horgonyzik. A teherhajót ezután a RAF vadászbombázói támadták, de az erős légvédelem 5 gépet lelőtt, két másik pedig a bázisra való visszatérés közben zu- hant le. A MÜNSTERLAND is megsérült, de sikerült elérnie Boulogne-t, ahol aztán újabb légitámadás célpontjává vált, és ismét megrongálódott. A hajó története 1944. január 20-án ért véget, amikor Cap Blanc Nez-től nyugatra zátonyra futott, és a doveri tüzérség szétlőtte. Az 1943. októberi harcokban részt vevő Elbingek közül kettőt, a T 25-öt és a T 26-ot 1943. december 28-án a GLASGOW és az ENTERPRISE brit cirkálók süllyesztettek el a Vizcayai-öbölben.

Az Elbingek rendkívül hatékony kísérőhajóknak bizonyultak, és egészen addig, amíg a Királyi Haditengerészet 1944 áprilisában új taktikát nem dolgozott ki a Csatorna térsé- gében. A taktikai módosításának elemei közé tartozott a BELLONA és a BLACK PRINCE cirkálók parancsnoki hajókként való bevetése, melyek aztán lokátoraikat a 10. flottilla torpedórombolóinak az ellenséges célpontok felé való irányítására, valamint az ütközet állandó ellenőrzésére használták.

HMS Bellona 1943 októberében.

Az új taktika kiválóan bevált, ami április 26-án a T 28 elsüllyesztéséhez vezetett, miközben két másik német torpedónaszád — a T 24 és a T 27 — olyan komoly károkat szenvedett, hogy kénytelen voltak Morlaix-ban menedéket keresni. A torpedónaszádok kitörési kísér- letére április 28/29-én éjszaka került sor, ám Brieux partjainál feltartóztatta őket a HAIDA és ATHEBASKAN torpedórombolók. A németek üldözőikre összesen 12 torpedót lőttek ki, az ATHEBASKAN-t találat érte, és 04.42-kor elsüllyedt. De a T 27 sem kerülte el az újabb sérüléseket, zátonyra futott, majd brit gyorsnaszádok elsüllyesztették.

*

Összességében véve a német torpedónaszád-flottillák pusztulását a szövetségesek normandiai partraszállásának előkészítésekor és az invázió közvetlen utóhatásaként a légitámadások okozták. A Greif-et 1944. május 24-én bombázták le, és süllyesztették el a Szajna torkolatában; a Jaguar-t, a Falke-t és a Möwe-t június 15-én Le Havre-nál légitáma- dások semmisítették meg; a Kondor-t pedig szintén Le Havre-nál, június 28-án bombázták szét. A korábbi T-osztályú naszádok közül a T 15-öt 1943. december 13-án bombázták le és süllyesztették el Kielnél, míg a T 2 és T 7 Brémánál, 1944. július 29-én jutott hasonló sorsra. A T 18 1944. szeptember 17-én süllyedt el egy légitámadás során, a T 10 pedig a december 18-i, Gdynia elleni légicsapások során semmisült meg.

Német konvoj torpedónaszádok kíséretében 1943-ban.

A parancsnokság a megmaradt torpedónaszádjait a Balti-tengeren vonta össze, ahol a német csapatoknak és civil lakosságnak evakuálásában segédkeztek. 1945. április 10-én a T 1 a Kiel elleni légitámadás során pusztult el, míg a T 8 és a T 9 ugyanott május 3-án süllyedt el. A T 13-at a Skagerrak-szorosban 1945. április 10-én szövetséges repülőgépek támadása, míg a T 16 április 13-án a dániai Frederikshavn elleni légicsapások során ron- gálódott meg végzetesen.

Az 1944 augusztusában, Le Verdonnál légitámadás következtében elsüllyedt T 24-től el- tekintve az Elbing-osztályú torpedónaszádokat a háború utolsó veszteségei egytől egyig a Balti-tengeren érték. A T 22, a T 30, a T 32, a T 34 és a T 36 aknára futott, míg a T 31-et szovjet egységek torpedózták meg, és süllyesztették el. A háborút átvészelő néhány tor- pedónaszádot a szövetséges hatalmak elosztották maguk között.

 Az egykori T 35 (DD-935 néven) próbaüzemen Bostonban, 1945. szeptember 14.

A fent említett hajók mellett a német haditengerészet 41 más nemzetekhez tartozó torpedónaszádot vett át. Ezek közül 26 korábban Olaszország tulajdonát képezte, és az ország 1943. szeptemberi kapitulációjakor került német kézbe. A többi naszád eredetileg norvég, vagy francia lobogó alatt hajózott. A háború végén mind a négy norvég jármű hazatért; a 37 olasz és francia hajó a földközi-tengeri hadszíntéren kapott szerepet, ahol 26 a bombatámadások és az összecsapások következtében pusztult el, míg az épségben maradt torpedónaszádokat a németek lékelték meg.

(Forrás: Michael J. Whitley: German destroyers of World War Two; Siegfried Breyer-Ulrich Elfrath: Die Deutsche Kriegsmarine 1939-1945; Robert Jackson: German Navy in World War Two)