És akkor most a Földközi-tengerről térjünk vissza a szárazföldre; merthogy kimaradt még pár harckocsi az eddigi ismertetők közül. Többek közt a magyar Turán közepes harckocsi, amely a magyar hadsereg páncéloserejének a gerincét alkotta a II. világháború utolsó két évében. Bár nem lehetett méltó ellenfele a hasonló kategóriájú szovjet T-34-eseknek, és nem volt alkalmas páncélosütközetek megvívására ellenfeleivel szemben, de mindenképpen figyelmet érdemel, hiszen a háború egyetlen magyar gyártmányú közepes harckocsija volt.

A Turánt – mint az akkori Európa legjobb harckocsijait általában – Csehszlovákiában ter- vezték, 1938 folyamán. A pilzeni Skoda gépgyárban készült, a Skoda mérnökei az LT-35 könnyűharckocsiból alapjain alakították ki a konstrukcióját; és Skoda S-IIc-nek nevezték el a prototípust. 1940-ben az S-IIc-t erősebb páncélozással látták el, és májusban Pilzenben – már T-21-es típusjelöléssel – bemutatták egy magyar küldöttségnek, amely éppen egy licenszelhető közepes harckocsi iránt érdeklődött a gyár vezetőségénél. 1940 júniusában és júliusában további tesztek zajlottak le, immár Magyarországon, majd augusztusban aláírták a szerződést, és 1941 októberében gyártani is kezdték Turán I néven. A gyártás megkezdése előtt azonban még némi változtatásokat eszközöltek: a Skoda-motort egy 260 LE-s, nyolchengeres Weisz-Manfréd hajtóműre cserélték, és átdolgozták a tornyot – kétszemélyesről háromszemélyesre.

A harckocsi fő fegyvere a 40mm 41M típusú páncéltörő ágyú volt – ez a 40mm 40M-es páncéltörő módosított változata volt, a MÁVAG gépgyár terméke. (A Turán I 101 darab 40 mm-es lövedéket tudott tárolni a lőszerkamrájában.)

A 40 mm-es ágyú mellet még 2 darab 8 mm-es 34/40M géppuskával is rendelkezett a jár- mű, amit – szintén cseh licensz alapján – a diósgyőri MÁVAG gyártott. A honvédség 230 darabot rendelt a tankból, ebből 90 a csepeli Weisz-Manfréd gépgyárban, 30 a GANZ-ban, 70 a győri MVG-ben, 40 pedig a budapesti MÁVAG-ban készült. A harckocsi minden alkat- részét a magyar ipar állította elő.

A legyártott harckocsikkal az 1. és a 2. magyar páncéloshadosztályt szerelték fel, valamint az 1. lovashadosztályt 1942/43-ban. A hadsereg 1942 végén újabb 70 darabot rendelt a harckocsiból, de a honvédség szakértői előtt akkor már nyilvánvaló volt, hogy a tank nem veheti fel a harcot a szovjet páncélosokkal, és sokkal erősebb fegyverzetre van szüksége. 1943-ban egy ütőképes harckocsiágyú már nem lehetett 75 mm-nél kisebb kaliberű, a Tu- rán modernizálói is hasonló fegyver után néztek. A megoldást a 75mm 41M jelzésű rövid csövű ágyú jelentette, amit az osztrák-magyar 76.5mm 18M lövegből fejlesztettek ki.

Ez azonban csak félmegoldás volt, az ágyú gyenge páncélátütő képessége miatt nem tudta biztonságos távolságból megállítani a T-34-est. Mégis, ez a 75 mm-es ágyúval fel- szerelt Turán volt 1943 nyarán és őszén az egyetlen úgyahogy használható tank a magyar csapatok kezében. Az első darabok 1943 májusában kerültek ki a csapatokhoz, a harcko- csi típusjelzése 41M Turán II nehéz harckocsi volt. Összesen 139 darab készült belőle.

A rövid csövű 75 mm-es löveggel felszerelt változat mellett a konstruktőrök 1943-ban el- kezdtek dolgozni egy hosszú csövű 75 mm-es ágyúval ellátott változaton is. A felhasznált ágyú a német 75mm KwK 40-es magyar változata volt, 75mm 43M jelzés alatt gyártották. Standard német, vagy/pedig speciális magyar lövedékeket lőtt ki.

A tervek az összes Turán modernizálásával számoltak – mindegyikbe be akarták építeni a 75mm 43M-et, külső páncéllemezekkel kívánták megerősíteni a páncélzatot, és az orosz tankelhárító puskák kivédésére köténypáncélzattal is el akarták látni a tankokat. Ebből a 44M Turan III típusú harckocsiból azonban csak két prototípus készült el 1943/44 telén, a szériagyártást megakadályozta az ország német megszállása 1944 márciusában.

A Turán I és Turán II harckocsikkal felszerelt magyar páncéloshadosztályok Galiciában és Magyarországon harcoltak a Vörös Hadsereg ellen 1944-ben. A galíciai harcok sikertelen- sége után a magyar páncélosparancsnokok tankjaik gyengeségét tudomásul véve, nem szívesen és csak kelletlenül bocsátkoztak harcba az orosz páncélosokkal.

Magyar rohamlövegek és páncélosvadászok 

A Turán harckocsival párhuzamosan a magyar konstruktőrök önjáró lövegeken is dolgoz- tak. A rohamlövegek fejlesztése és gyártása különösen fontossá vált azt követően, hogy a németek a keleti fronton nagy sikereket értek el ezzel a fegyvertípussal, és a rohamlöve- gek gyártása jóval egyszerűbb volt, mint a harckocsiké. Két alaptípust terveztek: egy 75 mm-es páncéltörő ágyúval felszerelt páncélvadászt, és egy 105 mm-es tarackkal szerelt rohamlöveget. Az elsőt Zrinyi I-nek, a másodikat Zrinyi II-nek nevezték el. Összesen 8 rohamágyú-századot akartak felállítani, mindegyiket 30 rohamlöveggel.

Először 1942 decemberében a Zrinyi II készült el a Weisz Manfréd gépgyárban. Az építés- nél a Turán alvázát használták fel, de 45 cm-rel ki kellett szélesíteniük a nagyobb kaliberű ágyú miatt. 1943 januárjában intenzív tesztelésnek vetették alá a hajmáskéri tüzérségi ki- képzőközpontban, a tesztek után pedig beindították a sorozatgyártást 43M Zrinyi II ro- hamtarack néven. Összesen 236 darab készült belőle.

A Zrinyi I-et a Turán III számára készült 75mm 43M ágyúval akarták felszerelni, de a pro- totípus elkészítése egyre késett, és mire elkészült és letesztelték, már nem maradt idő a sorozatgyártás felfuttatására. Csak egyetlen példány készült belőle.

A Zrinyi II-t Kelet-Galiciában vetették be először, 1944. június 14-én; a jelentések szerint a harcokban jól teljesített, egyetlen hátránya volt, hogy nem bizonyult elég hatékonynak az ellenséges harckocsik ellen. A lengyelországi harcok után Magyarország területén került bevetettésre. Rádióval is felszerelték, majd 1944 második felében már köténypáncélzatot is kapott. A háború legsikerültebb magyar gyártmányú harcjárművének tartják.

További prototípusok: a Tas nehézharckocsi és páncélvadász 

1943-ban indult a fejlesztése a Weisz-Manfréd gépgyárban, és 1944 közepére elkészültek a harckocsi prototípusával, de a már felépített prototípust az amerikai légierő bombázása pusztította el még a gyárban, így teszteknek egyáltalán nem vetették alá. A páncélosva- dász pedig még a prototípus-stádiumot sem érte el 1945 márciusáig. 

A Tas nehézharckocsit a Turán alvázára építették, és két darab 260 LE-s Weisz-Manfréd motor biztosította a meghajtást. A fő fegyvere ugyanaz volt, mint a német Párducoknak – a 75mm KwK L/70-es páncéltörő ágyú. A páncélvadász-változatba a 88mm KwK 36 L/56-os harckocsiágyút akarták beszerelni, de ez a projekt soha sem hagyta el a tervezőasztalt.