Miközben – pontosabban, mielőtt – elkezdődött volna a szovjet vereséggel végződő második harkovi csata, délen is súlyos harcok folytak; a német offenzíva még 1941 szeptemberében elérte a Krím-félszigetet. A német 11. hadsereg és a román 3. hadsereg Erich von Manstein parancsnoksága alatt szeptember 24-én kezdte meg támadását a félsziget bejárata, a pere- kopi földszoros ellen, melyet összesen 235 ezer katonával a szovjet önálló 1. Tengermelléki Hadsereg (I. J. Petrov vezérőrnagy), az önálló 51. hadsereg (F. I. Kuznyecov vezérezredes) és a Fekete-tengeri Flotta védett.

És akkor most vissza a keleti hadszíntérre. Az 1941/42 telén lezajlott szovjet ellentámadás egyszer és mindenkorra megmentette Moszkvát, de nem érte el a remélt eredményeket. A magára talált Wehrmacht szívós ellenállása következtében 1942 tavaszára teljesen kifulladt, a németeknek pedig sikerült stabilizálni a frontvonalat.

A második világháború harcászati szempontból legnagyobb jelentőségű vasúti ágyújának, a 28 cm-es K5(E) Leopoldnak tervezése 1934-ben kezdődött meg a Krupp Műveknél. A tervezése során, az első világháborúban jól szerepelt, 21 cm-es Kövér Berta-val* szerzett tapasztalatok jelentették a kiindulási pontot. Elsődleges feladat a fegyver mozgékonyságának fokozása, a tűzerő és a lőtávolság növelése volt. A K5(E) kifejlesztése két évet vett igénybe, a kipróbálása 1936-ban kezdődött meg az első példányok pedig 1940 végén kerültek ki a csapatokhoz.

Két éve, első posztként írtunk a 600 mm-es Gerät 040 Karl önjáró mozsárágyúról. Most ejtsünk pár szót a német vasúti tüzérségről is: kezdjük talán a II. világháború során alkalmazott ágyúk legnagyobbikával a 80 cm kaliberű Dora (Schwerer Gustav vagy Gustav Gerät) vasúti ágyúval. És ezzel együtt rögtön bele is botlottunk egy problémába: több forrás szerint két ilyen fegyvert építettek a németek*. Más forrás szerint viszont csak egyet, a Dora-t, és ezt a katonák neveztek el Schwerer Gustavnak, azaz Nehéz Gusztávnak.

Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko egy ukrán parasztcsaládban született, a dél-besszarábiai Fur- manivka faluban. 1915-ben besorozták a cári seregbe és a frontra küldték, ahol a lovasság kötelékében harcolt. Az 1917-es oroszországi forradalom kitörése után a bolsevikokhoz csatlakozott; 1918-ban tagja lett az újonnan felállított Vörös Hadseregnek, majd 1919-ben a kommunista pártnak.

A polgárháború alatt a lovasságnál parancsnok, több fronton is harcolt. A legjelentősebb ütközet, amiben részt vett a caricini-csata volt (Caricin később a Sztá - lingrád nevet kapta), itt ismerkedett meg – csakúgy mint Vorosilov – és barátkozott össze Sztálinnal. Ez magyarázza fényes pályafutását, amely Sztálin hata- lomra jutása után indult el.

Kliment Jefremovics Vorosilov 1881. február 4-én orosz szegényparaszti családba született az ukrajnai Verhnyeje (más forrás szerint Volcsarajovszka) nevű falujában, édesapja vasúti pályaőr volt. Csak két évig jár iskolába, már 10 éves korában dolgozni kezd a Donyec-Jurjevai Kohászati Társaságnál.

Itt kapcsolatba kerül a helyi szociáldemokrata szer- vezettel. Letartóztatják, és hiába engedik szabadon, ettől kezdve alig tud elhelyezkedni; majd 1902-től mozdonygyári lakatos Luganszkban. 1903-ban csat- lakozik a bolsevik párthoz, az 1905-ös forradalom alatt, amikor egy mozdonygyári munkásközgyűlés elnöke lett, letartóztatják, de néhány hónap múlva szabadon bocsátották. Küldöttként részt vesz az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt stock- holmi (1906) és a londoni (1907) kongresszusain.

A Trockij által létrehozott Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg a Szovjetunió hatalmának bázisa. Egyrészt Sztálin állandóan fejleszti és korszerűsíti, másrészt viszont az ideológiai tisztogatások csökkentik operatív értékét. Az 1939. második felében, Európában egyre inkább megfigyelhető fegyverkezési verseny egyik éllovasa a Szovjetunió.

Trockij, a Vörös Hadsereg megalapítója a Vörös téren

1939-ben, a balti államok bekebelezése után Sztálin Finnországtól is területeket követelt, főleg a Karéliai-földnyelven, valamint a Finn-öböl partján. A követelések legfőbb oka Leningrád biztonságának növelése volt; a szovjet-finn határ akkoriban a várostól alig 30 km-re húzódott. A szovjetek más, nagyobb kiterjedésű, jóval északabbra fekvő és nagyrészt kihasználhatatlan területeket kínáltak cserébe. A finnek igyekeztek elhúzni a tárgyalásokat, és végül is nem írták alá a területi engedményekről szóló okmányokat. 

Sztálint pofonként érte a finn visszautasítás, és a Szovjetunió 1939 novemberében megtámad- ta Finnországot. Az agresszió, amelynek során a finnek bámulatra méltó példáját adták a hazaszeretetnek, a II. világháború egyik fontos epizódja.

A II. világháború folyamán Finnországnak többször is szembe kellett szállnia ellenségeivel: a Szovjetunióval és Németországgal. Az arcvonal mögött ügyes tárgyalások folytak az ország megszállásának elkerülésére.

A Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop külügyminiszter által 1939. augusztus 23-án aláírt paktum titkos záradékának értelmében nem csak Lengyelország, hanem a balti államok sorsát is hosszú évekre meghatározta. Litvániának, Lettországnak és a távolabbi északon fekvő Észtországnak elenyésző lehetősége volt arra, hogy szembeszálljon az ellenséges hatalmakkal.

Európa tervezett és tényleges felosztása a Molotov – Ribbentrop paktum szerint, későbbi kiigazításokkal