Friedrich Wilhelm Ernst Paulus a Hessen tartomány- ban lévő Guxhagenben született, 1890. szeptember 23-án. Az alsó-szászországi Kassel gimnáziumában érettségizett. Mivel polgári származása miatt nem lehetett a császári haditengerészet tisztje, a marbur- gi egyetem jogi fakultására iratkozott be. Egy félév után otthagyta az egyetemet, Badenbe ment és belépett a 111. gyalogezredbe, ahol előbb kadétként szolgált, majd 1911-ben hadnaggyá nevezték ki. Egy évvel később feleségül vette a román származású Elena Rosetti-Solescut, egyik tiszttársának nővérét; házasságukból három gyermek született.

A világháború kitörése Freiburgban érte; ezrede – a 7. hadsereg részeként – már az első napokban össze- csapott a franciákkal, akik betörtek Elzászba.

Az ezt követő, Franciaország elleni támadásban az általa vezetett csapatok súlyos veszte- ségeket szenvedtek a Metznél. 1914. október 8-án megbetegedett, és csak 1915-ben tért vissza a frontra; vezérkari tiszt lett egy porosz hegyivadász alakulatnál. 1915 októberében alakulatával Magyarországra érkezett, hogy a Szerbia elleni hadjáratban vegyen részt.

1916-ban főhadnaggyá léptették elő. Rövid ideig szolgált a tiroli fronton, majd egységé- vel ismét a nyugatra vezényelték; itt részt vett a verduni csatában. A háború hátralévő részét Erdélyben, az Isonzónál, és Flandriában töltötte – frontszolgálatban. Századosként érte meg a háború végét, amikor is alakulatát feloszlatták. Csatlakozott a keleti határon a lengyelek ellen harcoló szabadcsapatok egyikéhez, ahol toborzó munkát végzett.

1920-ban a konstanzi 14. gyalogezrednél kötött ki és a katonai karrier folytatása mellett döntött. 1924-ben Stuttgartba került, ahol a 13. gyalogezred törzskarában dolgozott; itt ismerte meg Erwin Rommelt. 1931-ig dolgozott taktikai oktatótisztként az alakulatnál, majd a berlini hadi akadémiára került, ahol a végletekig precíz és pedáns Paulust őrnagy- gyá léptették elő. 1935 szeptemberében – már ezredesként – a hadsereg törzstiszti kará- nak tagja lett; 1939-ben tábornokká nevezték ki.

Ugyanebben az évben a Reichenau vezette 10. (később 6.) hadsereg vezérkari főnöke lett, harcolt Lengyelországban és a nyugat-európai hadjáratban is; a 6. hadsereg Paulus vezetésével foglalta el Liège, Lille és Orléans városokat. 1940 őszén visszahívták a törzs- karba, ahol részt vett a Barbarossa-terv kidolgozásában. (1940-42 között a szárazföldi erők vezérkari főnökének (Halder tábornok) első helyettese.)

1942 elejétől a 6. német hadsereget vezeti a szovjet fronton. 1942 tavaszán megkapta a Lovagkeresztet, és azt a parancsot, hogy a 6. hadsereg élén – a Donyec-medence iparvá- rosainak bevétele után – érje el Sztálingrádot és vágja el Moszkvától a Kaukázus térségét. A 6. hadsereg támadását követően a szovjetek Sztálingrád felé vonultak vissza; a várost szeptemberben érték el a németek, és megkezdődött a méterről méterre folyó harc.

Az 1942 novemberében meginduló a szovjet ellentámadás bekerítette a 6. hadsereget, a felmentésére indított támadásokat a Vörös Hadsereg visszaverte. Az 1943. január 10-én kezdődő újabb szovjet támadás reménytelen helyzetbe hozta a sztálingrádi német csapa- tokat; január végére a német ellenállás megtört. A felmentést hiába kérő Paulust 1943 januárjának végén Hitler tábornaggyá léptette elő, de ez sem tett csodát; a Generalfeld- marschall és megmaradt katonái néhány nap múlva megadták magukat.

Hadifogolyként egy Moszkva melletti hadifogolytáborba vitték, ahol következő nyáron csatlakozott a Szabad Németország Nemzeti Bizottsága nevű antifasiszta szervezethez. 1944 közepétől rádióüzeneteket intézett a német katonákhoz, hogy fejezzék be a harcot. Propagandája hatástalan maradt, honfitársai árulónak tartották, feleségét a nácik kon- centrációs táborba hurcolták. (Paulus felesége 1949-ben halt meg, nem látták egymást többé…)

A háborút követően a nürnbergi per egyik koronatanúja volt; elismerte a Barbarossa-terv kidolgozásában játszott szerepét, majd főbűnösként Jodlt, Keitelt és Göringet nevezte meg. A per során mindenben a vádlóknak megfelelő vallomást tett. 1946-ban visszavitték a fogolytáborba, csak 1953-ban térhetett haza; az NDK-ban telepedett le és a megalakuló keletnémet hadsereg tanácsadója lett. A rendőrtiszti főiskolán kapott katedrát, hogy a II. világháború történetét kutassa és tanítsa. 1957. február 1-én hunyt el Drezdában.

Torsten Diedrich így ír Paulus-biográfiájában a frissen szabadult rab kelet-berlini megérkezéséről: „Az NDK akkori belügyminisztere, Willi Stoph fogadja 1953. október 24-én Berlinben Paulust, aki maga döntött úgy, hogy a munkás-paraszt államban él majd... Az újonnan alapított Hadtörténeti Kutatótanács irányítását veszi át a népi rendőrség drezdai főiskoláján. Az NDK egy ajándék villával... köszöni meg munkáját. A munkás-paraszt állam vezetőivel folytatott levelezésében a »Friedrich Paulus, a német hadsereg egykori Generalfeldmarschallja« címet használja.”