1908. június 12-én született Bécsben, többgenerációs katonacsalád fiaként. Tanulmányait 1926-ban a Bécsi Műszaki Főiskolán kezdte meg, ebből az időből szár- maznak arcán a sebhelyek; vívóversenyenken vett részt – az így szerzett sérülései nyomán nevezték a szövetségesek „Scarface”-nek, sebhelyes arcúnak. 1931-ben mérnöki diplomát szerzett, 1932-ben belé- pett az osztrák nemzetiszocialista pártba, majd az SA-ba is. Ezt követően Ernst Kaltenbrunner, az oszt- rák nácik vezetőjének pártfogoltja lett, és jelentős szerepet játszott az Anschluss végrehajtásában; en- nek során ő fogatta le Miklas osztrák elnököt. 1939-ben – már német állampolgárként – felvételét kérte a Luftwafféba, de kora miatt nem találták szolgálatra alkalmasnak. Végül – Kaltenbrunner segítségével – 1940-ben a Hitler testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került.

Műszaki tisztként harcolt a nyugati hadjáratban, majd az orosz fronton, 1941-ben azon- ban betegsége miatt áthelyezték Berlinbe. A Birodalmi Biztonsági Szolgálat VI. (külföldi hírszolgálat) részlegéhez került felépülése után, és 1943. április 20-án SS-Hauptsturm- führerré léptették elő. Az SS megbízásából kiképezte az ú.n. Friedenthal-egységet, egy különleges akciócsoportot, mellyel parancsnokai konkurálni akartak a Wilhelm Canaris tengernagy által vezetett katonai elhárítással, az Abwehr-rel. Az RSHA VI. hivatalában a brit titkosszolgálat kommandó-vállalkozásainak módszereit tanulmányozta; 1943. június 16-tól a Friedenthal parancsnoka, ezzel a speciális osztaggal hajtotta végre kommandós akcióit 1944 áprilisáig.

Számos munkában (tévesen) az olvasható, hogy Mussolinit a Tölgyfa-hadművelet (Unternehmen Eiche) során Skorzeny szabadította ki. Az igaz, hogy a parancsot erre ő kapta Hitlertől, és hogy őrizetben tartásának helyét ő és emberei derítették fel, de 1943. szeptember 12-én a Luftwaffe egyik ejtőernyős alakulata szállt le a Gran Sasso fennsíkján, Georg Freiherr von Berlepsch főhadnagy parancsnoksága alatt. Kiszabadították Mussolinit, beültették egy Gólya repülőgépbe, amelynek szűk kabinjába az ejtőernyősökkel megérkező Skorzeny is bepréselte magát, szükségtelenül. Az így túlterhelt gép a felszálláskor csak a pilóta ügyessége folytán nem zuhant le. Ennek ellenére Skorzeny mint Mussolini kiszabadítója lépett fel, így ünnepelte őt Göbbels propagandagépezete is; az akció után előléptették SS-Sturmbannführerré és megkapta a Lovagkeresztet.

A későbbiekben akciót szervezett a Teheránban tanácskozó Sztálin, Churchill, és Roose- velt ellen – ez volt a Nagy ugrás-hadművelet, amit a szovjet titkosszolgálat meghiúsított – 1944 áprilisában pedig a Lóugrás fedőnevet viselő akcióban az adriai Drvar szigetén tar- tózkodó Tito elfogásával próbálkozott, sikertelenül. Miután visszatért Berlinbe, részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező von Stauffenberg elfogásában.

Még ugyanebben az évben Magyarországra küldték, mert a náci hírszerzés számára egy- értelművé vált, hogy Horthy Miklós kormányzó kiugrani készül a háborúból, ő kapta meg a feladatot, hiúsítsa meg az akciót: 1944. október 15-én – mint állítólagos jugoszláv parti- zán – tárgyalni hívta, majd elrabolta ifjabb Horthy Miklóst. A németek sikeresen zsarolták meg fia életével Horthyt. 1944. október 16-án a Vasököl-hadművelet (Operation Eisenfa- ust) során ejtőernyősei megszállták a budai várat; Horthy semmisnek nyilvánította előző nap kibocsátott "kiugrási" proklamációját és "német védelem" alá helyeztette magát.

1944 decemberében Obersturmbannführer rendfokozattal a nyugati frontra került, ahol az ardenneki offenzíva részeként – Griffmadár-hadművelet – embereivel amerikai egyen- ruhában a szövetséges vonalak mögött diverzáns akciókat hajtott végre. 1945 januárjá- ban áthelyezték az Odera melletti Schwedtbe, február 17-től Standartenführerként a róla elnevezett SS-harccsoport parancsnoka az oderai arcvonalon. Németország összeomlása után Ausztria területére vonult vissza, ahol Vérfarkasok néven gerillacsapatokat próbált szervezni, de 1945. május 15-én feladta magát a szövetségeseknek, akik háborús bűnök vádjával bíróság elé állították.

A szövetségesek elsősorban ardenneki viselt dolgai miatt vonták felelősségre, hiszen – a hamis egyenruhával – számos katonai egyezményt megsértett. Felmentették ugyan, de a nácitlanító-táborban maradt, ahonnan 1948-ban megszökött. Párizsba, Spanyolországba, majd 1949-ben Argentínába menekült. Részt vett az Odessa nevű, egykori SS-tagokat se- gítő szervezet megalapításában. Az ’50-es években Spanyolországban telepedett le, ahol a spanyol diktátor, Franco tábornok különleges védelmét élvezte. Ugyanezen évek során Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök közelében is feltűnt, mint katonai tanácsadó.

Igazi kalandor – emlékiratait például Élj veszélyesen! (Lebe Gefährlich!) címmel írta meg – és haláláig elkötelezett náci maradt, aki Spanyolországban és a tengerentúlon számos, emigráns náci tiszteket tömörítő szervezetet alapított, miközben szolgálatai és különböző üzletei révén milliomos lett. Madridban halt meg 1975. július 5-én.