Hermann Wilhelm Göring 1893. január 23-án a bajorországi Rosenheimben szüle­tett. A náci elit számos tagjától eltérően nagypolgári családból származott, édesapja előbb Német Délnyugat-Afrika – a mai Namíbia – biztosaként, majd Haiti főkonzulja- ként képviselte Németországot. Szülei 1905-ben a karlsuhei katonaiskolába küldték, majd négy év után felvételizett a Porosz Katonai Akadémiára. Kiképzését követően Mulhouse környékén teljesített szolgálatot, és itt érte az I. világháború kitörése is.

Előbb egy gyalogos hadosztályban harcolt, majd a légierő tisztjeként szolgált tovább; első katonai kitün- tetéseit, az I. és II. osztályú Vaskeresztet légigyőzel- meinek kö­szönhette. 1917 májusában a 27. repülőraj pa­rancsnoka lett. Ekkor már többszörösen kitünte- tett, tapasztalt pilóta volt (19 légigyőzelem), aki a legma­gasabb német katonai kitüntetést, a „Pour le Mérite"-t is kiérdemelte.

Még ezév augusztusában előléptetik főhadnaggyá, 1918. július 6-án pedig kinevezték Manfred von Richthofen, a „Vörös Báró” egykori vadászkötelékének parancsnokává. Az új pozíciójában elérte a 22. légi győzelmét. 1918-ban a fegyverszünet megkötését követően egységét visszavitte Németországba. Hevesen ellenezte a versailles-i egyezményt és a köztársaság kikiáltását, a vereség okát leginkább titkos konspirációkra, a belső ellenség aknamunkájára vezette vissza.

Így nem meglepő, hogy a Fokker repülőgépgyárnál, majd a skandináv államokban tett rövid kitérő után 1922-ben a nemzetiszocialista pártnál (NSDAP) kötött ki, ahol örömmel fogadták a háborús hőst. Hitler 1922 decemberében rábízta az SA parancsnokságát. Dön- tő szerepet vállalt az 1923-as müncheni sörpuccs megszervezésében és kivitelezésében is. Az utcai harcokban megsebesült, elhagyta Németországot; gyógykezelése során pedig morfiumfüggő lett (Az emigrációs években Göring megpróbálta kezeltetni betegségét, de sem 1925-ben, sem a Hindenburg-féle amnesztiarendelet utáni évben, 1927-ben nem sikerült leküzdenie függőségét).

Németországba va­ló visszatérte után 1927-ben folytatta a náci pártban megkezdett po- litikai karrierjét; 1928-ban a Reichstag képviselője, majd 1932 őszén annak elnöke lett. Aktív szerepet vállalt a Weimari Köztársaság lebontásában, majd a demokratikus keretek szétverésében. (Egyike volt annak a két miniszternek, akiket Hitler már 1933. januári kan- cellári kinevezése után bevont kormányába.)

A korábbi történelemszemlélet szerint ő szervezte meg a Reichstag 1933-as felgyújtását, miközben az álta­la vezetett bíróság a „lip­csei perben" a helyszínén elfogott holland van der Lubbén kívül három bolgár kommu­nistát talált bűnösnek. Csak újabban tisztázó­dott, hogy a Reichstag felgyújtását nem Göring szervezte, ő „csak” kihasználta a hely­zetet, s erre hivatkozva léptetett érvénybe olyan rendelkezéseket, amelyek a jogállam felszámolását segítették elő.

Szintén 1933-ban átvette a birodalmi légügyi biztos posztját, ugyanekkor Poroszország belügyminisztere, majd kormányfője lett, sőt – tábornoki rangban – a hadsereg is vissza- fogadta a soraiba. A porosz rendvédelmi erőkből megszervezte a politikai rendőrséget, a rettegett Gestapót, felállította az első koncentrációs táborokat, a légügyek biztosaként – majd minisztereként – pedig újraalapította, s a II. világháború éveire az élvonalba emelte a német légierőt. 1934 júniusában részt vett az Ernst Röhm vezette SA félreállításában, az Anschluss lebonyolításában és az 1938. novemberi „kristályéjszaka” megtervezésében is.

Eredményei nyomán Hitler 1934-ben és 1939-ben is őt nevezte meg örökösének, miköz- ben nyakra-főre halmozta a különféle tisztségeket. Bár a Gestapo és a koncentrációs tá- borok felügyeletét 1934-ben Himmlernek adta át, ezzel egy időben fővadász és főerdész, 1936-tól a négyéves terv felügyelője, 1937-ben pedig gazdasági miniszter lett. Kulcsszere- pet játszott Németország háborús felkészülésében, jóllehet, egészen 1939 augusztusáig igyekezett lebeszélni Hitlert egy világméretű konfliktus kirobbantásáról.

Ennek ellenére a továbbiakban teljes mértékben azonosult Hitler céljaival; a Luftwaffe főparancsnokaként, részt vett a franciaországi villámháborúban, ekkor a Führer marsalli kinevezéssel hono- rálta addigi hűségét. Göring 1940 nyarán állt karrierje csúcsán, de befolyása az elvesztett angliai csata után csökkenni kezdett, és a Barbarossa-terv végre- hajtása során sem felelt meg a berlini elvárásoknak. (A kudarcokért annyiban volt felelős, hogy a hadműveletek megszervezésekor a Hitler iránti lojalitást az ésszerűség elé helyez- te, például 1943-ban annak ellenére vállalkozott a Sztálingrádnál bekerített csapatok légi ellátására, hogy tisztában volt annak abszurditásával.)

A kudarcok nyomán fokozatosan kegyvesztetté vált, kórosan elhízott és mindinkább visz- szavonult a politikától. Már a harmincas években hírhedt volt fényűző életmódjáról, 1933 után óriási birtokokat szerzett, ahol – gyakran állami támogatásokat is igénybe véve – pa- lotákat építtetett, vagy újíttatott fel. Emellett szenvedélyes gyűjtő is volt, a zsidóság és a megszállt országok kifosztása során például hatalmas képtárat s gazdag borgyűjteményt harácsolt össze, vagonszámra szállíttatta a felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat saját karinhalli birtokára.

A birodalom végnapjaiban aztán visszatért a nagypolitikába: 1945 áprilisában, Hitler szü- letésnapja után a berlini főhadiszállásról Berchtesgardenbe utazott, hogy a Führer buká- sa után átvehesse az irányítást. Számítása nem vált be, Hitler végrendeletében árulónak nyilvánította, parancsot adott a letartóztatására, és minden pozíciójától megfosztotta. Ezt követően Ausztriába menekült, majd azt remélve, hogy a birodalom bukása után szere- pet játszhat a tárgyalásokban, 1945. május 7-én úgy döntött, a hogy megadja magát a 7. amerikai hadsereg katonáinak. Illúziói hamar szertefoszlottak; a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék – a harmadik legjelentősebb náci vezetőként – 1946 októberében háborús bűnök sokaságát bizonyította rá, és kötél általi halálra ítélte.

Miután sikertelenül próbálta megváltoztatni kivégzése módját, október 15-én – kivégzése előtt pár órával – ciánnal megmérgezte magát. Holttestét elhamvasztották, hamvait az Isar egyik oldalágába szórták.

A "Vasember" (Der Eiserne) kulcsszerepet játszott Németország háborús felkészülésében. A holokauszt előkészítésében is vitathatatlanul fontos szerepet játszott, mivel ő irányította a németországi zsidóság kifosztását, később pedig szorgalmazta az izraeliták kivándoroltatását és erőszakos kitelepítését. Göring azonban sokban különbözött a többi magas rangú náci vezetőtől, ugyanis nem osztotta Hitler fajvédő nézeteit, származásuk ellenére is kiállt hasznosnak talált beosztottjaiért – például Erhard Milchért –, és a Führer személyi kultuszától is idegenkedett; sok kérdést illetően különvéleményt fogalmazott meg, a viták ellenére viszont feltétlen lojalitással fogadta a diktátor parancsait – egészen 1945 áprilisáig.