A LaGG-3 fiaskója után, 1941 októberében a gép tervezői úgy döntöttek, hogy továbbra is foglalkozni fognak a géptípus modernizálásával. Be akarták bizonyítani, hogy főként a gyenge Klimov-motor a felelős a LaGG-3 sikertelenségéért, és új motor után néztek. A legmegfelelőbb potenciális erőgép a Svecov M-82-es, 14 hengeres csillagmotor volt, amit eredetileg a Szu-2-es alacsonytámadó repülőgépbe terveztek, és már sorozatban gyártottak. Az Szu-2 program leállítása után kb. 1000 darab volt belőle raktáron.

A szovjet légierő vezetése 1939-ben pályázatot írt ki egy új vadászrepülőgép tervezésére, amivel a kiöregedő Polikarpov I-16-os és I-153-asokat kívánták leváltani. Szemjon A. Lavocskin Vlagyimir P. Gorbunovval és Mihail I. Gudkovval közösen a pályázatra még ugyanebben az évben megtervezte előbb a LaGG-1, majd a LaGG-3 prototípusát.

A különleges, Horten Ho-229 csupaszárny gép után térjünk most vissza a szovjet második világháborús repülőgépekhez, elsőként vegyük górcső alá a Jakovlev-féle vadászgépeket.

Na, véget ért a (rövid) nyaralás, az IL-2 'Sturmovik' után következzék egy valóban különleges repülőgép, a csupaszárny Horten IX. A Horten típusjelzés a kevésbé ismertek közé tartozik. Ez érthető abból a szempontból, hogy a Horten jelű gépek sohasem kerültek harci alkalmazásba, sorozatgyártásuknak pedig véget vetett Németország összeroppanása. Méltatlan azonban az ismeretlenség, ha figyelembe vesszük, hogy a csupaszárny repülőgépek forradalmi — és ma is használt — ötletét először ők ültették át sikeresen a gyakorlatba.

A 99. poszt után századikként nézzük most meg, hogy az eltelt majd háromnegyed évben milyen témákban tettünk fel posztot ide a blogra. Ártani nem árthat. (A felső nyolc téma- körre kattintva pedig az állandó oldalakra felkerült ismertetők láthatók, olvashatók.)

Még sokan emlékezhetnek a géptípus háború alatti és utáni dicsőítésére. Ez volt a „sztálini sólymok" legnagyobb számban gyártott gépe, az egyedülálló "fekete halál", melytől a németek annyira rettegtek; a német harckocsik – a propaganda szerint azonnal elbújtak, ha az IL-2-es árnyékát meglátták. Mára már azonban orosz források is beismerik, hogy a gép bár valóban jelentős károkat okozott a németeknek, de jóval nagyobbat magának a szovjet légierőknek.

1888-ban született Kulmban, egy katonadinasztia tagjaként. A kadétiskolát követően első szolgálati helye egy vadászzászlóaljnál volt. 1911-ben rádiós tanfolyamot végzett, így 1913-ban már jelzőtiszti beosztásban teljesített szolgálatot az 5. lovashad- osztálynál. Az első világháború évei alatt a 4. had- sereg rádiós felderítőtiszti beosztásába került, így légi felderítési akciókban is részt vett.

A mozgékony lovasság, a légierő és a rádió adta lehetőségek felismerése ekkortól alapvetően meg- határozták a fiatal tiszt gondolkodásmódját.

1917-ben elvégezte a vezérkari tanfolyamot, majd a fedett nagyvezérkarhoz osztották be szolgálatra, és a motorizáció lehetőségeinek vizsgálatával bízták meg.

1890-ben született Neumarktban, kisbirtokos család fiaként. A potsdami kadétiskola, majd a Lichterfeldi katonai akadémia elvégzése után 1910-ben kezdte meg katonai szolgálatát a Wartenburg gyalogezred- nél, ahonnan nemsokára átkerült egy hegyivadász alakulathoz. Az első világháború kitörését követően pilótaképző tanfolyamra küldték; Studentből sikeres vadászpilóta vált, így 1916-ban egy vadászrepülő ezred parancsnokává nevezték ki.

A német vereség után bekapcsolódott a légierő titkos újjászervezésébe, a rejtett légierő minisztéri- umába került. Feladatként a vitorlázórepülő-képzés megszervezését tűzték elé felettesei, ami ebben az időszakban a pilótaképzés egyetlen lehetősége volt.

A Merkur-hadművelet margójára: a II. világháború idején mindkét harcoló félnél gyorsan fejlődnek a mélységi felderítésre is alkalmas alakulatok. Az ejtőernyős kommandóosztagok hamarosan jelentős sikereket aratnak a különböző frontokon. A Szovjetunióban és Német- országban már a II. világháború előtt próbálkoztak a szárazföldi erők bevetésével légi úton. A példát követték a britek és az amerikaiak is, hatalmas ejtőernyős-egységeket hoz­tak létre.

Görögország elfoglalása után a németek 1941. április 30-ig megszállták a Balkán-félszigetet. A brit és görög csapatok ekkor Krétára húzódtak vissza. Hitler 1941. április 25-én írta alá a 28. sz. direktívát a Merkur-hadművelet végrehajtására; Kréta szigetének elfoglalását légideszant alkalmazásával tervezték, Kurt Student tábornok vezetésével.

A hadműveleti feladat ilyen megoldási módja azzal magyarázható, hogy az anyaországi és a szigeteken létesített német légi támaszpontok, valamint Kréta között mindössze 120 - 240 km távolság volt. Ez nem haladta meg a német repülőgépek hatósugarát, és a német légierő kizá- rólagos légi fölénnyel rendelkezett Görögország partvidékének és Kréta szigetének térségében. A tengert viszont a brit hadihajók uralták.