A LaGG-3 fiaskója után, 1941 októberében a gép tervezői úgy döntöttek, hogy továbbra is foglalkozni fognak a géptípus modernizálásával. Be akarták bizonyítani, hogy főként a gyenge Klimov-motor a felelős a LaGG-3 sikertelenségéért, és új motor után néztek. A legmegfelelőbb potenciális erőgép a Svecov M-82-es, 14 hengeres csillagmotor volt, amit eredetileg a Szu-2-es alacsonytámadó repülőgépbe terveztek, és már sorozatban gyártottak. Az Szu-2 program leállítása után kb. 1000 darab volt belőle raktáron.






1888-ban született Kulmban, egy katonadinasztia tagjaként. A kadétiskolát követően első szolgálati helye egy vadászzászlóaljnál volt. 1911-ben rádiós tanfolyamot végzett, így 1913-ban már jelzőtiszti beosztásban teljesített szolgálatot az 5. lovashad- osztálynál. Az első világháború évei alatt a 4. had- sereg rádiós felderítőtiszti beosztásába került, így légi felderítési akciókban is részt vett.
1890-ben született Neumarktban, kisbirtokos család fiaként. A potsdami kadétiskola, majd a Lichterfeldi katonai akadémia elvégzése után 1910-ben kezdte meg katonai szolgálatát a Wartenburg gyalogezred- nél, ahonnan nemsokára átkerült egy hegyivadász alakulathoz. Az első világháború kitörését követően pilótaképző tanfolyamra küldték; Studentből sikeres vadászpilóta vált, így 1916-ban egy vadászrepülő ezred parancsnokává nevezték ki.
