Még folytak a súlyos védelmi harcok Moszkva alatt, de az idő már változást érlelt. Öthónapnyi védelmi harc s visszavonulás után a Vörös Hadsereg – most első ízben – nagy ellentámadásra készült. Georgij Zsukov és vezérkara befejezte a szovjet főváros tehermentesítésére tervezett ellentámadás előkészületeit. A pihent és a téli viszonyokon edződött szibériai hadosztályokkal megerősített támadócsoport katonáit jól felszerelték a farkasordító hideg ellen – a hőmérő 1941. december 5-én mínusz 36 Celsius fokot mutatott.








1893. december 26-án született jómódú paraszt családban. Nem csak a kínai kommunista fordulat vezetőjeként, hanem az állampolgár minden lépését meghatározó rendszer jelképeként került a történe- lembe. Tanítói képesítést szerzett; a kommunista mozgalommal az I. világháború (és a Kínával határos Oroszországban zajló forradalom) idején került kapcsolatba. 1921-ben ott volt a Kínai Kommunista Párt alapítói között, két évvel később a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság tagja lett. 1924-től a Központi Bizottság Szervezési Osztályának vezetője volt. Az 1927-es esztendő – a Kuomintanggal való törékeny szövetség megszakításának éve – fordula- tot hozott politikai tevékenységében. Ettől kezdve Mao Ce-tung a kommunista rendszer megterem- téséért harcolt, és nyílt partizánháborút folytatott a Nyugat támogatását élvező Csang Kai-sek ellen.
1880. május 14-én született Oberkirchbergben.