Japán az első világháború után az Egyesült Királyságtól kapott néhány Mark IV-es típusú harckocsit, ezek voltak a szigetországban az első tankok, amelyeket azonban még angol személyzet üzemeltetett. A Japán Császári Hadsereg (JCSH) 1925-ben határozta el, hogy kiépíti saját harckocsihaderejét. A tervek szerint két harckocsizászlóaljat szándékoztak felállítani.

A tervek igencsak nagyratörőek voltak, csupán egyetlen hiányzó dolog kellett, hogy mindez megvalósuljon: harckocsi.

Japánban ebben az időszakban — az 1920-as években — összesen csak 16 db harckocsi volt. A JCSH Technológiai Hivatala ezért európai beszerzőútra küldte el szakembereit a megfelelő típus kiválasztása érdekében. Angliában és Franciaországban a mérnökök azonban nem kapták meg a legújabb típusokat, egyrészt mert azokból még nagyon ke- vés példány épült meg, másrészt az európai államok nem akartak a japánoknak terveket eladni, így a szigetországba csak néhány elavult Renault FT17-es, illetve 1927-ben egy Vickers Mark C érkezett. A JCSH Technológiai Hivatala és a hadsereg vezetése ezek után döntött úgy, hogy a két harckocsizászlóaljat saját építésű harckocsikkal fogják felszerelni. (Megj.: ez elég merész elképzelés volt, hiszen a japánoknak semmiféle tapasztalatuk nem volt a harckocsik tervezésében, gyártásában.)

Type 87 Chi-I

A saját gyártású harckocsi fejlesztése 1925 júniusában indult meg. A Technológiai Hivatal négy mérnöke — köztük Tomio Hara, aki a későbbiekben a japán harckocsi-fejlesztés ve- zetője lett — közel egy évig dolgozott a terveken. Ezt követően már „csak" az építés volt hátra. A Vickers Mark C felépítését erősen magán viselő prototípus — a Type 87 — 1927. június 21-én mutatkozott be a katonai vezetők előtt, akik kitörő lelkesedéssel fogadták a meglehetősen nehéz (18 tonna) és lassú tankot. Az átépítések és fejlesztések még közel két évig folytak, miközben a Niseko Acélművek elkészítette egy 22 tonnás nehéz harcko- csi prototípusát is, amelyet a '30-as években még kettő követett —Type 91, Type 92 — de ezekből nem született rendszeresített páncélos.

Type 89 Chi-Ro

1929 áprilisában készen állt az átépített prototípus, amely a Type 89 elnevezést kapta. A harckocsi 9,8 tonna tömegével még könnyű páncélosnak számított, de a későbbi módosí- tásokkal 12 tonna fölé nőtt a súlya, így a japán hadsereg közepes páncélosként állította hadrendbe. A 17 mm-es páncélzat még megvédte a személyzetet a géppuskák tüzétől, rövid csövű 57 mm-es lövege pedig elégséges tűzerőt jelentett az ellenséges állások leküzdésére. (A korabeli japán felfogás szerint a páncélosok elsősorban a gyalogságot kísérő, támadásukat segítő harceszközök voltak.)

1932-től kezdték el a sorozatgyártását két változatban. Az „A" változat benzin-, míg a „B" 1934-től dízelmotorral épült. A japán harckocsigyártásban a megfelelő motor megépítése jelentette ugyanis a következő problémát. Tomio Hara szorgalmazta, hogy az épülő harc- járműveket dízelmotorral szereljék fel, egyrészt, mert a gázolaj kevésbé gyúlékony mint a benzin, másrészt a használatával jelentős kőolajmegtakarítást érhetnek el, amiből Japán szinte teljes egészében behozatalra szorult.

A hadsereg vezetése végül áldását adta a dízelmotor-fejlesztésre, azzal a kikötéssel, hogy a motornak léghűtésesnek kell lennie a vízhiányos mandzsúriai terep miatt. A Mitshubis- hi Heavy lndustries kezdte meg a motor fejlesztését, de az első 120 LE-es dízelmotorral csak 1934-re készültek el, ezt építették a Type 89B-be, illetve a Type 95-be. Később több gyár is bekapcsolódott a gyártásba, de az így elkészült motorok sok problémát okoztak, ezért 1940-ben egységesítették a katonai járművekbe épített motorok gyártását, amelyek fő szerkezeti elemei azonosak voltak, általában csak hengerszámban különböztek.

Type 92 Sokosha

A típus kifejlesztésére 1931-ben Japán Kína elleni háborúja alatt került sor. A harcok meg- mutatták a japán katonai vezetésnek, hogy a gyorsan mozgó seregtesteknek — ebben az időszakban ez a lovasság volt — szükségük van egy velük sebességet tartani tudó, első- sorban a felderítésben és a rajtaütésekben segítséget nyújtó járműre. Erre a feladatkörre a JCSH már rendelkezett páncélautókkal — Type 87, Type 92 4 és 6 tengelyes változatai —, de a kínai hadszíntér rossz terepadottságai szükségessé tették egy lánctalpas jármű kialakítását. Ez lett a Type 92 Sokosha.

A tervek véglegesítésére 1932-ben került sor, és a gyártás rögtön megkezdődött az Is- hikawajima Motorcar Manufacturing Company gyárában, így ez a jármű lett Japán első saját tervezésű és építésű könnyű harckocsija. Az alig 3,5 tonnás, 6 futógőrgős, gyengén páncélozott (6 mm) 3 fős személyzettel működő kis harckocsi megfelelőnek bizonyult a felderítő szerepkörben, ahol a relatíve nagy sebesség — 40 km/h — a kis harckocsiknál erősnek mondható fegyverzettel — 13 mm-es és 6,5 mm-es géppuska — párosult. A Type 92-es a gyengén felfegyverzett kínai csapatokkal szemben még úgyahogy megállta a he- lyét, de a II. világháborúban már nem lehetett ellenfele az amerikai páncélosoknak. Az 1930-as évek végéig 167 db készült belőle.

Type 94 Te-Ke

A Type 95 Ha-Go fejlesztésével szinte egy időben kezdték el egy kis harckocsi fejleszté- sének munkálatait a szigetországban. Az alapot — hasonlóan a Type 89-hez — itt is egy angol típus, a Carden Loyd Mk. VI-os adta, amelyből több példányt vásárolt a japán had- sereg. A tesztek és a próbák azt mutatták, hogy egy hasonló kialakítású japán tankette megfelelő lenne a lőszer-, személy- és utánpótlás-szállítás, ill. a felderítés szerepkörében.

A jármű kialakításának munkálatai 1933-ban kezdődtek el, és egy év múlva már szolgá- latba is állt. A 3 tonnás, egy 6,5 mm-es géppuskával  (a későbbi változatokban egy 7.7 mm-es géppuska) felszerelt, gyenge páncélzatú (4-14 mm) apró harckocsit nemcsak a harckocsizászlóaljakban, hanem később a gyalogosalakulatokban is rendszerbe állítot- ták. Olcsó előállítása — feleannyiba került, mint a Type 89-es — miatt 1937-ig 823 db-ot készítettek belőle, és ez a jármű lett a japán páncélosalakulatok kiképző harckocsija is.

*

A japán harckocsik jelölésénél a következőket kell figyelembe venni: A JCSH a hagyomá- nyos japán kalendárium szerint számított éveknek megfelelően adta meg a harckocsik típusjelét, az évek utolsó két számát felhasználva. Mivel a japán kalendárium Kr. e. 660-tól indul, ezért például a Type 92-es harckocsi 2592-ben — 1932-ben — állt szolgálatba, így lett a típusjele 92. Az azonos évben rendszerbe állított típusok miatt a típusjelzés mellett mindig szerepel egy japán rövidítés is, ami utal a páncélos feladatkörére. Az alváltozato- kat a fejlesztések szerinti sorrendben jelölték Type1, 2 stb. névvel.

(Folyt. köv.)

(Forrás: Harckocsik és páncélozott járművek típuskönyve;
Steven J. Zaloga: Japanese Tanks 1939–45)