Bunkerében Hitler újra olvasta Nagy Frigyes történetéből azt a fejezetet, ahol Carlyle arról számolt be, hogy a porosz uralkodót a legtragikusabb pillanatban, amikor öngyilkosságot akart elkövetni, mert nem kívánta átélni hadserege vereségét, megmentette az orosz cárnő halála, és az ellene létrehozott koalíció szétesése. Hitler is erről ábrándozott, azt remélte, hogy a történelem megismétli önmagát: a kommunista Oroszország és a kapitalista Amerika közti szövetség felbomlik, és új konfliktus alakul ki a két versenytárs között, ami majd megmenti a náci rendszert.

A legközelebbi jövőt illetően pedig arra számított, hogy a fővárost felmentik azok a német csapatok, amelyek a bekerítésből kitörnek. A Wenck tábornok vezette 12. hadseregnek élnie kell azzal a lehetőséggel — mivel az amerikai csapatok megálltak az Elbánál — hogy megfor- duljanak, és oldalba támadják Konyev csapatait, ezzel megnyitva az utat Berlin felé. Ugyanígy Busse tábornok 9. hadseregének is parancsot kell kapnia az áttörésre, hogy megakadályozza a város bekerítését. Végül a Steiner SS-tábornok irányítása alatt álló SS páncélosegységeknek — száz harckocsi és rohamágyú — támadniuk kell északról, elállva a főváros felé vezető utat.

1945. április 23-án Berlintől délre a németeknek sikerült egy ellentámadással megtörni a szovjet arcvonalat, de Konyev azonnal reagált, jelentős erőket küldött oda a szovjet 5. hadseregből és a lengyel 2. hadseregből a légierő támogatásával, és megállította Steiner tábornok ellentámadását. 1945. április 24-én a fővárostól délkeletre találkozott Konyev 1. Belorusz frontjának balszárnya és Zsukov 1. Ukrán frontjának jobbszámya. Zsukov sorra vette be a főváros északi külvárosait, Konyev közeledett a Tempelhof repülőtérhez és a „Müncheberg" hadosztály kemény védekezése ellenére átkelt a Tetow csatornán.

SU-76 rohamlöveg utcai harcban, 1945 áprilisa

A gyűrű bezárult a főváros központja körül; április 26-án közel félmillió katona készült az utolsó támadásra. Példátlanul erős tüzérség támogatta őket: kilométerenként 650 ágyú, hogy teljesen elpusztítsa az alig 16 kilométer hosszú és 5 kilométer széles területet. A harcok hevessége fokozódott, minden talpalatnyi területet meg kellett szerezni az el- szántan küzdő németektől. Április 27-én aztán szertefoszlottak Hitler utolsó ábrándjai is: a német 12. hadsereg akciói kudarcot vallottak, a 9. hadsereg pedig — amely nem tudta elkerülni a bekerítést — nyugat felé, az amerikaiak irányába próbált kitörni a gyűrűből.

Hitler az utolsó kinti vendégeket fogadta bunkerében, ekkor közölte végső döntését, miszerint nem menekül, Berlinben marad. Tovább irányította nem létező hadseregeit, és még mindig gyakorolta diktátori hatalmát; menesztette Guderiant a vezérkar éléről, és kinevezte a talpnyaló Krebset, akit egyszer réges régen Sztálin átölelt egy vasútállomás peronján. Szintén menesztette előbb Göringet, aztán Himmlert, mert azok a háta mögött a kapitulációról akartak tárgyalni.

Szovjet gyalogos a Spree folyó hídján, mellette egy halott társa - 1945. április

1945. április 28-án elkezdődött a Spree és a Landwehr csatorna közti kormánynegyed ostroma; itt voltak a legelegánsabb épületek, a Reichstag, a Belügyminisztérium és az Opera. Betonlapokkal voltak megerősítve, ablakaik és kapuik befalazva, számos ágyú és géppuska elrejtve, igazi erődítmények. Az Állatkertet is megerősítették, barikádok torla- szolták el a Reichstaghoz vezető utcákat, a nagyobb épületeket is megerősítették, és minden útkereszteződést aláaknáztak. Az egész területet földalatti átjárókkal kötötték össze. A harcok apokaliptikussá váltak; a híres berlini állatkert tragikus látványt nyújtott.

Talán az utolsó fénykép Hitlerről - néhány nappal a halála előtt megmaradt tisztjeivel

1945. április 29-én, amikor a harcok már csak alig ötszáz méterre folytak a Kancelláriától Hitler tudomásul vette, hogy itt a vég: feleségül vette Eva Braunt, megírta végrendeletét. Éjszaka elbúcsúzott először a nőktől, titkárnőktől, ápolónőktől és szakácsnőktől, azután a férfiaktól, az adjutánsoktól, a mellette maradó hivatalnokoktól. Április 30-án reggel még levezette az utolsó megbeszélést, majd két titkárával megebédelt. Kutyákról beszélget- tek. 15 órakor visszament a lakosztályába feleségével, aki ciánt vett be. Hitler főbe lőtte magát. Mindkettejük testét leöntötték benzinnel és elégették a Kancellária kertjében.

Ugyanebben az időben a Zsukov frontjához tartozó 2. csapásmérő hadsereg 150. gya- logoshadosztályának katonái megrohamozták a Reichstagot. Az épületet 89 darab 152 mm-es és 203 mm-es ágyúval tartották közvetlen tűz alatt, az ötezer védő azonban ennek ellenére dühödten védekezett. A harcok egészen estig tartottak, végül két őrmester, Mihail Jegorov és Meliton Kantaria 20 óra 50 perckor kitűzte a kupolára a vörös zászlót.

Hitler politikai végrendeletet hagyott hátra, amelyben államfővé Dönitz tengernagyot (hogy ezzel is kimutassa megvetését a tábornokok iránt, akik hite szerint elveszítették a háborút), birodalmi kancellárrá pedig Goebbelst nevezte ki. Dönitz 1945. április 30-án kapcsolatba lépett az oroszokkal és béketárgyalásokat javasolt. Hihetetlen illúziókat táplált, amikor arra számított, hogy a szövetségesek Hitler utódait egy szuverén állam törvényes kormányának ismerik el. Az álmából fölébresztett Sztálin csak annyit mondott, hogy kizárólag feltétel nélküli kapituláció fogadható el, majd visszafeküdt aludni. Másnap az oroszok ismét leszögezték, hogy a III. Birodalom kormányának egyetlen lehetősége van, a feltétel nélküli megadás. A szovjet csapatok határozott parancsot kaptak: „Folytatni a tüzelést! Nem lesz több tárgyalás".

1945. május 1-én 18.30-kor a tüzérség újból tüzelni kezdett. Két órával később Goebbels és a felesége megmérgezték hat gyermeküket majd öngyilkosok lettek. Május 2-án hajnalban Weidling tábornok, a berlini helyőrség parancsnoka megadta magát és aláírta a kapitulációról szóló parancsot, amelyet szovjet rádióadók továbbítottak a katonáinak:

Április 30-án elhagyott bennünket a führer, akinek hűséget esküdtünk. Továbbra is meg vagytok győződve arról, hogy a führer parancsára tovább kell harcolnotok Berlinért annak ellenére, hogy nincsenek nehézfegyvereitek és lőszeretek, és hogy az események alakulása ezt az ütközetet céltalanná teszi. A harc minden órája csak meghosszabbítja Berlin lakosságának és a sebesültjeink szenvedéseit. A szovjet legfelsőbb vezetéssel egyeztetve megparancsolom, hogy azonnal szüntessétek be a harcot.

Weidling felhívására az utolsó ellenállási pontokon is letették a fegyvert. Csak néhány alakulat, mint a „Müncheberg" hadosztály küzdött tovább azt remélve, hogy sikerül áttörnie a gyűrűt és eljuthat az amerikaiakhoz. Ez az utolsó ütközet tette véglegessé a III. Birodalom bukását.

1945. május 2-án adták meg magukat a Harmadik Birodalom fővárosát, Berlint védő német erők a szovjet Vörös Hadseregnek. Ez volt a II. világháború utolsó nagy európai csatája, egy héttel később a földrészen elhallgattak a fegyverek. A győzelemért a szovjetek hatalmas árat fizettek: az ostrom alatt 80 ezer katonájuk halt meg vagy tűnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, a veszteség a személyi állomány több mint tíz százalékára rúgott. A német oldalon mintegy 125 ezren meghaltak, 200 ezernél többen sebesültek meg (a civil áldozatok pontos száma nem ismert), Berlin jelentős részét pedig földig rombolták.