„Jóllehet éveken át vödörszám öntöttük egymás fejére a szart, most minden okunk megvan rá, hogy felhagyjunk a viszálykodással” – közölte Sztálin 1939 őszén a Moszkvába hívott német külügyminiszterrel. Ribbentrop visszaemlékezése szerint a szovjet diktátor tósztot is mondott, és nem győzte Hitlert dicsérni. Persze nem véletlenül: éppen Európa keleti és középső térségét osztotta fel egymás között a két birodalom.

A náci titkosszolgálat „fenegyereke” 1910. január 16-án született Saarbrücken. Családja az 1918-as francia megszállás elől Luxemburgba menekült; 1929-ben felvették a bonni egyetemre, ahol jogi és orvosi tanulmányokat folytatott. Még egyetemistaként kapcsolatba került a náci mozgalommal, 1933-ban belépett a pártba és az SS-be; csakhamar Himmler egyik legfiatalabb munkatársa lett.

Ezután röviddel beszervezi a titkosszolgálat, az SD berlini szervezetében Reinhard Heydrich közvetlen munkatársaként tevékenykedett. Dolgozik a belföldi kémelhárításnál és a külföldi hírszerzésnél is, a venlói incidens (1939. nov. 9-én angol hírszerzők elrablása holland területről) megszervezése pedig gyors elő- menetelt hozott számára; 1940-től az RSHA IV. E belföldi kémelhárító csoportjának vezetője. 

Minden politikai, vagy katonai tevékenység sikere azon múlt, hogy elegendő informáci­óval rendelkezzenek az ellenségről. A rejtjelháború és a hírszerzés háborúja ugyanolyan fontos volt, mint a frontharcok. A rendkívüli képességekkel megáldott magányos kém mítosza – azé a kémé, aki képes épen kikerülni a legveszélyesebb helyzetekből is, és akinek vállán nemzetek sorsát meghatározó küldetés nyugszik – rendkívüli módon befolyásolta a hírszerzés­sel semmiféle kapcsolatban nem lévő emberek képzeletét.

Sztálin megölésének ügyét a III. Birodalom vezetői nagyon a szívükön viselték. Három éven át mindent megtettek, hogy merényletet szervezzenek korábbi szövetségesük ellen. Schellenberg visszaemlékezéseiben ír arról, hogy miképpen tervezték a Sztálin elleni merényletet. Egészen szürreális, ahogy az RSHA (Birodalmi Biztonsági Főhivatal) VI. Ügyosztályának, a politikai hírszerző szolgálatnak a vezetője és a náci Németország külügyminisztere erről beszél.

Sztálin egész uralkodása alatt rettegett a merényletektől. A szovjet levéltárakból ugyan még nem kerültek elő olyan dokumentumok, amelyek bizonyítanák, hogy a közvetlen környezetéből bárki is az életére tört volna, de annak vannak nyomai, hogy az orosz vezető likvidálására már a háború előtt – az előző posztban tárgyalt Heydrich irányításával – készültek a németek.

Az 1904. március 4-én Halleban egy jómódú család fiaként született Reinhard Tristan Eugen Heydrich, akiből a szülők muzsikust vagy kémikust kívántak faragni. 1922-ben azonban – szemben a szülői akarattal – a haditengerészetnél vállalt szolgálatot. Sokáig volt az állomány tagja, mígnem 1931-ben egy szerelmi botrány miatt elbocsátották. Ugyanebben az évben belépett a náci pártba, tagja lett az SA-nak is. Nem sokkal később bemutatták Himmlernek, kinek kérésére felvázolta az NSDAP létrehozandó hírszerző szolgálatának működési elvét. Innentől egyenes volt az útja a tábornoki rangig.

1932-től már az általa létrehozott biztonsági szolgálat az SD (Sicherheitsdienst) vezetője. A náci hatalom- átvételtől a bajor rendőrséget irányító Himmler helyetteseként a titkos államrendőrség (Gestapo) központi hivatalát vezeti.

1945 első napján lázas sürgölődés folyt a német reptereken. Több mint ezer vadászbombázó és vadászgép egyszerre emelkedett a magasba és indult el a szövetségesek németalföldi és franciaországi repülőterei felé. Ez volt a német Luftwaffe utolsó, kétségbeesett kísérlete a II. világháborúban, hogy a nyugati fronton visszaszerezze a légifölényt a szövetségesektől.

1945 februárjában került sor a II. világháború legnagyobb bombatámadására Drezda ellen. A város bombázása mind a mai napig felkorbácsolja az érzelmeket, és felveti a szövetségesek által alkalmazott módszerek célszerűségének és legalitásának kérdését. És mind a mai napig felteszik a kérdést: miért volt ez az indokolatlan barbárság?

A III. Birodalom hadserege a háború ötödik évét annyira megfogyatkozva kezdi el, hogy a közeledő katasztrófa elkerülése végett Hitlernek sokadszor is az őt csodáló népéhez kell fordulnia. Általános mozgósítást rendel el, hogy a férfiak utolsó csepp vérükig védelmezzék eszméit és Németország maradványait.

1945. február 13-án és 14-én, amikor a szovjet támadás már Szászországot veszélyeztette, a szövetségesek főparancsnoksága utasítást adott a Drezda elleni légitámadásra. A várost olyan hadászatilag fontos célpontnak nevezték ki, melynek feladata a keleti hadszíntéren zajló harcok megkönnyítése, ugyanakkor ipari városnak is tekintették. A valóságban azonban az ipartelepek általában a külvárosokban helyezkedtek el, a városban nem voltak sem gyárak, sem kaszárnyák, olyannyira, hogy nehéz volna bármilyen katonai jelentőséget tulajdonítani neki. 1945 januárjában még a légvédelmi tüzérséget is kivonták, és átvezényelték a keleti hadszíntérre. A németek nem számítottak rá, hogy Drezda célponttá válik.