November végére a szövetségesek elfoglalták Marokkót, Algírt, átlépték Tunézia határát, és megközelítették Tunisz városát. Két hét alatt, szinte ellenállás nélkül, 900 kilométert haladtak előre. A végső céljuk az volt, hogy nyugatról elzárják Rommel visszavonulási útját, miközben azt a 8. angol hadsereg kelet felől szorongatta.
1903. október 4-én született Ried im Innkreisben. Falusi iparoscsaládból származott; a családi hagyo- mányokat folytatva – rokonságában voltak jogászok is – a linzi iskolát elvégezve jogi tanulmányokba kez- dett a grazi egyetemen. 1926-ban szerzett dokto- rátust, és visszatért Linzbe, hogy ott ügyvédi irodát nyisson. Már az egyetemen kapcsolatba került az egyik első osztrák nemzetiszocialista diákszerve- zettel; részt vett a Szabad Ausztriáért tevékenykedő Független Mozgalomban is.
1932-ben belépett az NSDAP-be, s egy évvel később már a felső-ausztriai náci pártszervezet szóvivője lett. Jogi ismeretei lehetővé tették, hogy rendezze a párt tagjainak és szimpatizánsainak adminisztratív ügyeit. Az osztrák SS parancsnokává választották, de tevé- kenységét 1934-ben.félbeszakította letartóztatása.
A független horvát állam diktátora 1889-ben a bosznia-hercegovinai Bradinban született . Miután elvégezte a zágrábi egyetem jogi karát, ügyvédi irodát nyitott a horvát fővárosban. Kezdettől fogva nem értett egyet az új Jugoszlávia államrendjével, és a mindenütt érvényesülő szerb túlsúllyal, ezért 1920-ban a jobboldali horvát nemzeti párt titkára lett. 1927-ben a zágrábi városi vezetés tagjává választot- ták, így a belgrádi parlament képviselőjévé is vált.
Sándor király diktatúrájának kikiáltásakor emigráció- ba kényszerült. Előbb Bécsbe ment, ahol kapcsolatba lépett az osztrák hadsereg horvát származású tiszt- jeivel, akik sohasem fogadták el a jugoszláv államot. Később Rómába költözött, itt horvát emigránsokkal megalapítja az usztasák, a „felkelők" pártját.
Az el-alameini csatával párhuzamosan elkezdődött az észak-afrikai partraszállás – a Torch (Fáklya) hadművelet – előkészítése. 1942. november 7-8-án terv szerint meg is kezdődött a szövetségesek partraszállása Algír, Oran, Casablanca kikötőkben. Ezt hosszas angol-amerikai tárgyalások előzték meg, amelyek célja a hadműveletek részleteinek egyeztetése volt.
Az Alexandriától száz kilométerre, nyugatra fekvő El-Alamein – Rommel szavaival élve – úgy kerül be a történelembe, mint az „afrikai hadjárat sorsát eldöntő" helyszín. A valóságban nem egy csata volt ez, hanem három. Mindegyik 1942-ben történt.
A tuniszi Sfax és Alexandria között sokáig az egyiptomi határtól 150 kilométerre fekvő líbiai Tobruk volt az egyetlen mélyvizű kikötő. 1911-ben Olaszország meghódította a török uralom alatt lévő Líbiát, s elfoglalta Tobrukot. A világ azonban csak 1940 decemberében, Wavell tábornok győztes támadása után hall Tobrukról, melynek bekerített olasz helyőrsége 1941. január 22-én adta meg magát.
Pár hónap elteltével, áprilisban – az Afrika-Korps megérkezése után – Tobruk ismét ostrom alá került, ezúttal a tengelyhatalmak csapatai részéről. A brit helyőrség április 11-től május 2-ig sikerrel verte vissza a Rommel támadásait. Majd novemberben és decemberben az Auchinleck tábornok vezette Crusader-hadművelet szinte elsöpörte az olasz és német egységeket.
Miközben a keleti fronton 1941/42 telén Moszkva alatt a Vörös Hadsereg sikeren megállította a Wehrmacht támadását, majd ellentámadásba lendült, Észak-Afrikában is tovább folytak a harcok. 1941 nyarán ugyan a líbiai-egyiptomi határ közelében átmenetileg megszilárdult az ottani arcvonal, de a sivatagi patthelyzet csak 1941 novemberéig tartott.
Orosz-japán összecsapás a Halhin-Golnál. A japánok a ’30-as években többször provokáltak határincidenseket a mongol-kínai és az orosz-kínai határon – Mongóliának 1936-tól kölcsönös segítségnyújtási szerződése volt a Szovjetunióval. A határprovokációk közül kiemelkedik az 1939 májusának végén elkezdődött tavaszi-nyári incidenssorozat, amelynek végén, 1939 augusztusában a Zsukov hadtestparancsnok (igen, ő a későbbi, híressé vált marsall) által vezetett 1. hadseregcsoport döntő vereséget mért a 6. japán hadseregre.
A Sturmgeschütz rohamlövegek/páncélvadászok a gyalogság közvetlen támogatására jöttek létre. A páncélozott, forgótorony nélküli önjáró löveg ötlete a '30-as évek közepén született – szükségességét több dolog is indokolta: az akkori harckocsik túlnyomórészt kis kaliberű (37 mm - 47 mm - 50 mm) ágyúval voltak felfegyverezve, ezek pedig elégtelen volt, nem tudták hatékonyan támogatni a motorizált gyalogságot. A hagyományos fogatolt ütegek pedig lemaradtak a csapatszállítókon – a harckocsikkal együtt – előrenyomuló gyalogságtól.
1896. december 2-án szegényparaszti családba szü- letett a Moszkvától dél-nyugatra fekvő Sztrelkovka faluban (Kalugai terület), édesapja cipész volt. A helyi egyházi iskolába járatták, ahol kitüntetéssel végzett. A falusi iskola elvégzése után Moszkvában az egyik rokonnál kitanulta a szűcsmesterséget; 1915-ben besorozták katonának, a lovassághoz. Részt vett az 1916-ban indított Bruszilov-offenzívában, ahol meg- sebesült. Harctéri érdemeiért kétszer is kitüntették a Szent György Kereszttel, és többször előléptették. Az első világháborút altiszti rangban fejezte be.
1918-ban belépett a Vörös Hadseregbe, majd egy évvel később a bolsevik pártba is. A polgárháború során Cáricin (a későbbi Sztálingrád) védelme során megsebesült. Ezután tisztképző iskolába került, el- végzésével egy alegység parancsnokságát bízták rá.