1903. október 4-én született Ried im Innkreisben. Falusi iparoscsaládból származott; a családi hagyo- mányokat folytatva – rokonságában voltak jogászok is – a linzi iskolát elvégezve jogi tanul­mányokba kez- dett a grazi egyetemen. 1926-ban szerzett dokto- rátust, és visszatért Linzbe, hogy ott ügyvédi irodát nyisson. Már az egyetemen kapcsolatba került az egyik első osztrák nemzetiszocialista diákszerve- zettel; részt vett a Szabad Ausztriá­ért tevékenykedő Független Mozgalom­ban is.

1932-ben belépett az NSDAP-be, s egy évvel később már a felső-ausztriai náci pártszervezet szóvivője lett. Jogi ismeretei lehetővé tették, hogy rendezze a párt tagjainak és szimpatizánsainak adminisztratív ügye­it. Az osztrák SS parancsno­kává választották, de tevé- kenységét 1934-ben.félbeszakította letartóztatása.

Hathónapos börtönbüntetése után visszatért a politikához, és Seyss-Inquarttal együtt- működ­ve előkészítette az Anschlusst. Ebben szerzett érdemeiért SS-Brigadeführerré, valamint Ausztria biz­tonságáért felelős államtitkár-helyettessé nevezték ki 1938. március 2-án. Ugyanakkor a Reichstag kép­viselője, valamint Bécs és a Dunamenti Régió SS főpa- rancsnoka lett. Bécs rendőrfőnökeként egész Ausztriára kiterjedő hírszerzőhálózatot építhetett ki; ambícióit azonban korlátozta a vele szemben ellenséges Heydrich, így néhány évig semmi­féle jelentős szerepet nem játszott a III. Bi­rodalom hierarchiájában.

1943. január 30-án következett be a for­dulat; Reinhard Heydrich halálát követően átvette annak helyét – Berlinben a Reichssicherheitshauptamt (RSHA) főnöke lett. Ettől kezdve az ő el­lenőrzése alá került a Gestapón kívül a koncentrációs táborokat is magába foglaló egész rendőri rendszer, vala­mint a „zsidó kérdés végső megoldását" megvalósító admi- nisztráció is. Személyesen érdeklő­dött a koncentrációs táborokban alkalma­zott kivégzési módszerek, a gázkamrák iránt, s közvetve ellenőrizte az embe­rek millióinak haláltáborok- ba szállítását. Kedvenc területén, a hírszerzésben – ki­használva, hogy Himmler engedé- lyével betekinthetett a külföldi politikai hírszer­zés anyagaiba – 1944-ben megkapta az Abwehr – addig Canaris tengernagy irányí­totta – kémelhárításának ellenőrzését is.

Az Ardennekben lezajlott ellentámadás idején elfordult közvetlen főnökétől, Himmlertől, és kezdeményezte, hogy he­lyette ő vezethesse a Nemzetközi Vöröske­reszttel folytatott tárgyalásokat, és az Euró­pában székelő Amerikai Stratégiai Irodán keresztül kapcsolatba léphessen a szövet­ségesekkel. Három héttel a háború befejezése előtt Himmler Kalten- brunnert nevezte ki a maradék német erők parancsnoka Dél-Európában. A háború utolsó napjaiban többedmagával a tiroli Alt-Ausseeben bujkált. Egy amerikai őrjárat letartóztat- ta és a Nürnbergi Nemzetközi Bíró­ság háborús és az emberiség ellen elkövetett bűncse- lekmények miatt halálra ítélte. 1946. október 16-án Nürnbergben fel­akasztották.

A tárgyalás során Dr. Kelley börtönpszichiáter jelentésében az alábbiakat írta Kaltenbrunnerről: „A legkisebb súrlódásra sírva fakad. Brutális típus. Kemény és kegyetlen, amíg hatalom van a kezében, de nyöszörög és siránkozik, amikor nincs.” A 195 cm magas Kaltenbrunner nem csak viselkedésében, de kinézetre is brutálisnak volt mondható, sebhelyével az arcán, melynek okairól különböző történetek láttak napvilágot. Egyik szerint egy vívásórán szerezte egyik tanítványától. A másik (amit inkább tartanak valószínűbbnek), hogy egy kocsmai verekedés emléke.