A független horvát állam diktátora 1889-ben a bosznia-hercegovinai Bradinban született . Miután elvégezte a zágrábi egyetem jogi karát, ügyvédi irodát nyitott a horvát fővárosban. Kezdettől fogva nem értett egyet az új Jugoszlávia államrendjével, és a mindenütt érvényesülő szerb túlsúllyal, ezért 1920-ban a jobboldali horvát nemzeti párt titkára lett. 1927-ben a zágrábi városi vezetés tagjává választot- ták, így a belgrádi parlament képviselőjévé is vált.

Sándor király diktatúrájának kikiáltásakor emigráció- ba kényszerült. Előbb Bécsbe ment, ahol kapcsolatba lépett az osztrák hadsereg horvát származású tiszt- jeivel, akik sohasem fogadták el a jugoszláv államot. Később Rómába költözött, itt horvát emigránsokkal megalapítja az usztasák, a „felkelők" pártját.

A horvát nemzeti mozgalom kezdettől fogva élvezi az első világháború után létrehozott Jugoszláviával területi vitában álló hatalmak, így Olaszország és Magyarország támoga- tását. A párt elsődleges célja a független horvát állam megteremtése, és ennek érdeké- ben semmilyen eszköztől sem riad vissza. Pavelics hajlandó a terrorcselekményekre is, ezt bizonyítja 1934-ben Sándor király meggyilkolása Marseille-ben.

A II. világháború kitörése előtt az usztasa pártnak nincs különösebb belföldi hatása. A Jugoszláviával fennálló jó viszony megőrzése érdekében a duce még arra is hajlandó, hogy cserben hagyja Pavelicset: amikor a Wehrmacht elfoglalja az országot, őt és pártjá- nak egész vezérkarát internálja. Pavelics eltávolítása a politikai életből csak rövid ideig tart, később Olaszország és Németország lelkes híveként szerzi meg a hatalmat.

Pavelics 1941 márciusában kiszabadul börtönéből, és a tengelyhatalmak kívánságának megfelelően olasz-német védnökséggel az 1941. április 11-én kikiáltott független horvát állam élére kerül. Ő a „Poglavnik", a „Vezető", aki politikáját teljes egészében alárendeli a tengelyhatalmaknak. Hadat üzen a szövetségeseknek, a római szerződésben Dalmáciát átengedi az olaszoknak, és Spoleto herceget — az olasz király unokatestvérét — meghív- ja a horvát trónra.

A Horvátországban bevezetett rendszer a német és az olasz fasizmus mása. Pavelicset a hatalom megszerzésében és gyakorlásában egyaránt kegyetlenség és könyörtelenség jellemzi. A III. Birodalomban meghirdetett etnikai tisztaság elvét követve az uralma alá tartozó területen a szerb és zsidó lakosság teljes kiirtását tűzi ki célul. A népirtás politi- kájára válaszul Horvátországban is megszületik az ellenzék, amely — hiába támogatja Pavelicset a Wehrmacht is — megtizedeli híveit.

1945-ben a Wehrmachttal együtt az usztasák is menekülni kényszerülnek. Pavelics párt- jának vezetőivel együtt egy páncélos hadoszloppal elhagyja Horvátországot, és akadály- talanul megérkezik Bécsbe. A volt horvát diktátornak sikerül elkerülnie a letartóztatást, egy ideig álnéven Ausztriában, majd 1948-ig Olaszországban bujkál, végül Argentínába menekül. Tito hiába követeli kiadását, mégsincs biztonságban: 1957-ben merényletet követnek el ellene. Megsebesül, és kénytelen Spanyolországba költözni. A madridi német kórházban hal meg 1959. december 28-án.