A Monte Cassinó-i győzelem megnyitotta a szövetségesek útját Róma felé. De Clark tábornok inkább lemond a német 10. hadsereg szétzúzásáról, csak hogy ő vonulhasson be az olasz fővárosba, hogy ezzel is demonstrálja a szövetségesek győzelmét. Albert Kesselring, a német C hadseregcsoport főparancsnoka úgy látta, hogy Rómát a 6-os úton érheti el legkönnyebben.
A Róma felé vezető út megnyitása volt az Appennini-félsziget elfoglalásának — és ami ezzel együtt jár: Hitlernek szövetségesétől, Olaszországtól való megfosztásának — a biztosítéka. A Cassino hegység bevétele azonban hosszú hónapokig tartott. 1943/44 fordulóján a német csapatok a szövetségesek — a Sir Harold Alexander tábornok parancsnoksága alatt lévő 15. hadseregcsoporthoz tartozó amerikai 5. hadsereg (Mark Clark tábornok), a brit 8. hadsereg (Sir Oliver Leese tábornok) — szorításában az Ortona-Cassino-Minturno vonalon álltak meg.
A német „C” hadseregcsoport főparancsnoka, Albert Kesselring tábornagy úgy döntött, hogy ellenáll a Róma felé haladó szövetségeseknek.
Benito Amilcare Andrea Mussolini 1883. július 29-én az észak-itáliai Forli város közelében született; apja kovácsmester és a marxista eszmék híve, a munkás- mozgalom egyik jelentős helyi tagja volt. A fiatal Benito is a marxista, majd az anarchista eszmék híve és hirdetője lett, így hiába szerzett tanári diplomát, hamarosan el kellett hagynia Olaszországot. Svájc- ban, majd az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Trient (ma: Trento) városában élt, különféle szélső- baloldali lapokat szerkesztett.
Az I. világháborúban haditudósító, meg is sebesült. Ekkor fokozatosan szakított a nemzetköziséget hirde- tő marxizmussal, és a nemzeti érzelmű, nacionalista kispolgárság mellé állt, amit háborús élményeivel magyarázott.
1903. március 18-án született Livornóban. Apja, Constanzo Ciano a fasiszta párt alapító tagja, az olasz haditengerészet admirálisa, a húszas években az olasz kereskedelmi flotta újjászervezője, dúsgazdag politikus és üzletember volt, aki a királytól grófi címet kapott. Az ifjú Galeazzo fényűző környezetben nőtt fel, és a luxushoz élete végéig ragaszkodott.
A római egyetemen jogot hallgatott, egy ideig újság- író volt, majd diplomáciai szolgálatba szegődött, és Rio de Janeiróban lett attasé. 1930 tavaszán feleségül vette Mussolini lányát, Eddát. A Duce felemelkedésé- vel arányosan, Galeazzo is gyorsan lépdett felfelé a ranglétrán: 1932-ben sanghaji konzul, majd pekingi követ, 1933-ban a sajtóhivatal vezetője, 1934-ben sajtó- és propagandaügyi államtitkár, majd 1935-ben miniszter és a Fasiszta Nagytanács tagja lett.
A hosszantartó harcokban a Vörös Hadsereg elsősorban a felszerelésének mennyiségével és minőségével tudott a Wehrmacht páncélosai fölé kerekedni. 1941 tavaszán — emlékszik vissza Heinz Guderian tábornok — Hitler megengedte, hogy a Németországban tartózkodó szovjet katonai küldöttség megtekintse páncélos-kiképző iskoláinkat és harckocsigyárainkat. Utasított, hogy korlátozás nélkül mindent mutassunk meg. Az oroszok, látva IV típusú harckocsinkat, nem akarták elhinni, hogy ez a legnehezebb harckocsink. Folyton azt ismételgették, hogy elrejtjük előlük a legújabb konstrukcióinkat, pedig Hitler megígérte, hogy megmutatjuk őket.
A német páncélos haderő 1939/40 fordulóján tervezett átszervezése tehát akadozott, és emiatt csökkent a német páncéloshadosztályok harci ereje is; a harckocsik számát hadosztályonként az 1939-es mintegy 300-ról 1940 májusában 200-280 darabra csökkentették. Emiatt azután a Wehrmacht ugyanannyi harckocsival s hadosztállyal kezdte meg a hadműveleteket, mint 1939 szeptemberében. A nyugati hadjárat megindításakor a németek nagyjából 2500 harckocsival rendelkeztek, az egyesített francia-brit erők pedig 3500-zal.
A páncélosok és a légierő már az I. világháborúban is döntő tényezőnek bizonyultak. Ezért vált oly fontossá a harckocsik alkalmazása az 1918-1939 között kidolgozott katonai elméletekben. „A harckocsikat a tüzérség és a géppuskák tüzében való előrehaladásra találták fel az utóbbi háborúban; nehéz páncélzatuk miatt akkor még lassúak voltak, csak géppuskával, vagy gép- puskával és ágyúval rendelkeztek." — így kezdődik a nagy páncélosegységek létrehozásáról 1943-ban kiadott brit általános utasítás.
A szövetségesek olaszországi jelenléte komoly hatást gyakorolt balkáni politikájukra. Churchill a Quebec-i konferencián (második) felvetette, hogy egy balkáni partraszállás végrehajtásával megelőzhetik a Szovjetunió térnyerését a Balkánon. (Egyesülve a Tito vezette Népfelszabadító Hadsereggel a brit csapatok egyebek közt Magyarország területére is behatoltak volna.)
Brit-amerikai csúcstalálkozó az angolszász hatalmak háború hátralévő idejére vonatkozó stratégiájának egyeztetésére, 1944. szeptember 13-16. között zajlott Octagon fedőnévvel az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetőinek és szakértőinek részvételével. Ez volt az utolsó kétoldalú találkozó Roosevelt amerikai elnök és Churchill miniszterelnök között.
Az egységek szervezete és felszerelése a hadihelyzet szerint változott. A szovjet ellentámadás megindulásakor újfajta páncélos-fegyvereket vetettek be, és átszervezték az alakulatokat. „Először 1942 szeptemberében küldtük harcba a Tigriseket — írja Heinz Guderian. Az első világháború tapasztalatai arra tanítottak, hogy az új harceszközök bevezetésekor türelemre van szükség, és várnunk kell, amíg biztosíthatjuk tömeges gyártásukat, tehát tömeges hasz- nálatukat is. [...] Hitler tudta ezt. De nem tudott uralkodni türelmetlenségén.
