A II. világháború fegyverei, járművei

Casablancai konferencia 1943. [146.]

2019. március 15. - Habitus

1943-ban végre megmozdultak a szövetséges nagyhatalmak, az év Roosevelt és Churchill casablancai találkozójával kezdődött. Ez volt az első alkalom, hogy amerikai elnök elhagyta Amerika földjét, illetve parti vizeit azóta, hogy Woodrow Wilson részt vett az 1919-es párizsi békekonferencián. Roosevelt alig várta, hogy Sztálinon gyakorolhassa személyes varázsát, Churchill pedig eltökélten meg akarta őrizni pozícióját a nagyhatalmak sorában.

casablanca1943sz1.jpg

Mivel azonban a sztálingrádi és a Don mögötti harcok javában folytak, Sztálin nem mehetett el Moszkvából, s Moszkva Rooseveltnek már túl messze volt. Így hát ő és Churchill, valamint a két vezérkar Sztálin nélkül tartotta meg a megbeszélést Casablancában január 13-24. között.

Churchill érkezése után ezt táviratozta Attlee-nek: "A körülmények igen kellemesek. Bárcsak ugyanezt mondhatnám a problémákról." Az angolok tudták, mit akarnak: előbb megtisztí- tani Észak-Afrikát, aztán valahogy kiütni Olaszországot, folytatni Németország bombá- zását, és nem mozdulni a Távol-Keleten. Csak Churchillnek voltak lelkiismereti aggályai: "Múlt augusztusban nem ezt ígértem Sztálin úrnak." Az amerikai álláspont nem volt ilyen egyértelmű. Előzőleg szükségmegoldásként, hézagpótlónak fogadták el az észak-afrikai akciót, és most már alig várták, hogy befejeződjék. Aztán, ha 1943-ban nem nyílik meg a második front, a Távol-Keletre csoportosítják át erejük legnagyobb részét.

casablanca1943-1.jpg

Amint gyakran megesett, inkább az események, semmint a vezérkari főnökök huzako- dásai vezettek a döntéshez. Mivel a tengelyhatalmak erői még mindig tartották Tuniszt, az észak-afrikai offenzívát meg kell erősíteni, és sikeresen befejezni. Utána azonban már késő lesz ahhoz, hogy még 1943-ban összevonják a csapatokat egy észak-franciaországi partraszálláshoz, úgyhogy az észak-afrikai csapatok – jobb híján majd Szicíliát foglalják el. Hogy utána mi lesz, majd eldöntik a vezérkarok. Az amerikaiak Szicília elfoglalását csak a befejező lépésnek tekintették a Földközi-tenger megnyitásában a hajózás számára; az angolok viszont az Olaszországgal való leszámolás első lépésének tekintették.

Rooseveltnek mindegy volt, mi történik, amíg valahol történik valami, az amerikai vezér- kari főnökök pedig nem elégedetlenkedhettek a földközi-tengeri hadszíntérrel, amikor éppen egy amerikai tábornok, Eisenhower volt a főparancsnok. A kereskedelmi hajótér hiánya, amit csak később sikerült fölszámolni, lehetetlenné tette, hogy Nagy-Britannia bármiféle offenzívát indítson Burma irányában, pedig az amerikaiak folytatni akarták a csendes-óceáni előrenyomulást, akármilyen elkötelezettségeik voltak is másutt. Mindkét fél lelkesen egyetértett Németország bombázásában, az amerikaiak abban a meggyőző- désben, hogy "repülőerődjeik" nappal is tudnak majd bombázni. Ez tévesnek bizonyult.

casablanca1943-2.jpg

Balról Henri Giraud francia tábornok, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Charles de Gaulle francia tábornok és Winston Churchill brit miniszterelnök

Politikai lépések is történtek Casablancában. De Gaulle-t odarendelték Angliából, és ba- rátságtalanul kezet fogott Giraud-val. Az amerikaiak ezzel úgy vélték, hogy De Gaulle-t kikapcsolták a játszmából. Ez is tévedésnek bizonyult. De Gaulle anyagi erőforrásokban szűkölködött ugyan, ám ügyes politikai játékos volt, Giraud viszont politikailag teljesen gyakorlatlan. Néhány hónap alatt ki is túrták pozíciójából, és eltűnt a süllyesztőben.

Algírban megalakult egy francia menekültekből, közöttük parlamenti képviselőkből álló konzultatív nemzetgyűlés, amely az alkotmányosság tiszteletreméltó látszatát kölcsönöz- te De Gaulle-nak. A gyakorlatban a tábornok korlátlanul uralkodott, maga mellé állítván az egész francia ellenállást a kommunistáktól a jobboldali nacionalistákig. Az amerikaiak- nak egyáltalán nem ez volt a szándékuk, amikor partraszálltak Észak-Afrikában, de mivel szükségük volt a harcokban a francia csapatokra, kénytelen-kelletlen beletörődtek.

casablanca1943-4.jpg

Roosevelt és Churchill sajtótájékoztatója

A konferencia utolsó napján Roosevelt váratlanul bejelentette, hogy a szövetségesek célja, az egyetlen feltétel, amellyel hajlandóak befejezni a háborút, a tengelyhatalmak "feltétel nélküli megadása". Roosevelt fő szándéka a nyilatkozattal az volt, hogy elkerülje azokat a problémákat, amelyekkel Wilson elnök került szembe annak idején, amikor haj- landó volt a tizennégy pont alapján békét kötni Németországgal. Az is lehet, hogy garan- ciát akart adni Sztálinnak arra, hogy a nyugati hatalmak nem fognak kompromisszumos békét kötni. Churchill megpróbálta elérni, hogy a követelés ne vonatkozzék Olaszország- ra; ahogy később írta: "Mussolinit még akkor is szívesen fogadták volna a szövetségesek, amikor a háború célja már egyértelművé vált." Ez a megjegyzés csak saját magára volt igaz. A brit háborús kabinet nem támogatta, Churchill nem erősködött. Ettől fogva a "feltétel nélküli megadás" volt a szövetségesek hivatalos irányvonala.

Később ekörül nagy hűhót csaptak, mondván, hogy a követelés meghosszabbította a háborút, mivel megakadályozta a megegyezéses békekötést. Ez a vád alaptalan; Churchill már 1940 augusztusában a nemzetiszocializmus megsemmisítésében és Hitler hódításai- nak teljes fölszámolásában jelölte meg a brit hadicélt. A két másik szövetséges hatalom is ugyanerre az álláspontra helyezkedett, kevesebb nem hozhatott volna békét.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr3714690202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.15. 20:24:19

ha valakit érdekelne: Roosevelt egy repülőcsónakkal (en.wikipedia.org/wiki/Boeing_314_Clipper) jött át Afrikába

ígyszeretlek 2019.03.15. 20:39:35

Na, ezt például nem tudtam... Azt hittem, éppúgy hajókázott, mint Churchill. A link viszont nem nem ad ki semmit, de tovább kerestve Boeing 314 Clipperre van élő wiki-cikkely...
Mindenesetre nekem ez új volt. Lásd: "Franklin D. Roosevelt 1943-ban a casablanca-i konferenciára egy Pan-Am Boeing 314 Dixie Clipperrel utazott."

ígyszeretlek 2019.03.15. 22:18:08

@népszopás: Na, azért ő hajóval jobb szeretett menni...
süti beállítások módosítása