A II. világháború fegyverei, járművei

Toldi I könnyű harckocsi

2018. június 12. - Habitus

A magyar honvédségben 1938-ban rendszeresítették 38M Toldi I néven a svéd Landsverk gyár L–60-as harckocsijának némileg átalakított változatát, melyet a MÁVAG illetve a Ganz gyártott. Mikor 1941-ben Magyarország is belépett a Szovjetunió elleni háborúba, a fron- ton azonban rövid idő alatt kiderült, hogy az I. gyorshadtest keretén belül működő Toldik fegyverzete és páncélzata nem megfelelő, ezért gyártásukat leállították, illetve elrendel- ték átalakításukat, a páncélvédettség és a tűzerő fokozása érdekében.

toldi1.jpg

Így jött létre, 1942 végére a 42M Toldi II, 40 mm-es löveggel szerelve. Ezután az elégtelen fegyverzettel és vékony páncéllal rendelkező Toldi I könnyű harckocsikat elsősorban fel- derítésre és összekötő feladatok ellátására használták. A Honvédelmi Minisztérium megrendelésére 1939 telén a Ganz és a MÁVAG üzemeiben 80 darab 38M Toldit kezdtek gyártani. 1941 márciusában készült el a megrendelt Toldi-széria utolsó példánya; ez idő alatt mintegy kétszáz különböző felszereltségű Toldi harckocsi épült.

A Toldi tulajdonságait a németek foglalták össze a legjobban, amikor a harckocsit "Papierpanzerkampfwagen"-nek, azaz "papírpáncélosnak" nevezték.

TECHNIKAI ADATOK

  • Méretek: hosszúság 4,75 m; szélesség 2,14 m; magasság 1,87 mm
  • Súly: 8 500 kg
  • Személyzet: 3 fő
  • Fegyverzet: egy 20 mm-es 36M Solothurn nehézpuska és egy 8 mm-es Gebauer géppuska
  • Páncélzat: 5-13 mm
  • Hatótáv: 200 km
  • Motor: egy 155 LE-s Büssing-NAG 8 hengeres motor
  • Sebesség: 50 km/h (úton)

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr4614042122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása