A II. világháború fegyverei, járművei

BA-6 felderítő páncélautó

2017. szeptember 22. - Habitus

A BA-6 nehéz felderítő páncélgépkocsit a BA-3 típussal együtt – a két jármű alig különbözött egymástól – még az 1930-as évek elején kezdték el fejleszteni. A módosított, GAZ-AAA polgári célú teherautó alvázára (amelyet megerősítettek, hogy elviselje a jelentős súlynövekedést) páncélozott felépítmény került, ami megfelelő védelmet nyújtott a könnyűfegyverek és a repeszek ellen.

ba6.jpg

Erre a T-26 könnyű harckocsi tornyát szerelték fel, amelyben egy 45 mm-es (esetenként 37 mm-es) harckocsi ágyú kapott helyet. A több mint 5000 kg tömegű páncélautó páncélzata 10 mm, kiegészítő fegyverzete két 7,62 mm-es géppuska volt. Megfelelő terepjáró képességéről a dupla hátsóhidas futómű gondoskodott, melynek kerekére kiegészítő gumilánctalp volt szerelhető, ha a terep ezt indokolta. A BA-6 nagyon hasonlított a valamivel korábban gyártásba került BA-3-ra, csak kisebb különbségek voltak a két jármű között. Mindkét típust a BA-10-es váltotta fel a későbbiek folyamán. 1936 és 1938 között összesen 386 darab készült a járműből.  

TECHNIKAI ADATOK

  • Méretek: hosszúság 4,65 m; szélesség 2,10 m; magasság 2,20 m
  • Súly: 5100 kg
  • Személyzet: 4 fő
  • Fegyverzet: egy 45 mm-es K-20 löveg, és 7,62 mm-es DT géppuska
  • Páncélzat: 10 mm
  • Hatótáv: 200 km (úton)
  • Motor: egy 40 LE-s (30 kW) GAZ-A benzinmotor
  • Teljesítmény: max. sebessége úton 55 km/h

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr6512885704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása