Az XP-38-astól a P-38H-ig tartó fejlesztési folyamat alatt a ’Lightning’-ok hajtóműgondoláinak formája gyakorlatilag változatlan maradt. A P-38J verzió, amely 1943 augusztusában került bemutatásra, ezen a téren is jelentős változtatásokat mutatott, minek köszönhetően a P-38J-k és az azt követő változatok könnyedén megkülönböztethetőek a korábbi verziók gépeitől.

A P-38J változat előtt a P-38-asok turbófeltöltőjéből érkező sűrített levegő a porlasztóba kerülés előtt előbb áthaladt a gépek belépőéleibe épített csatornákon — a törzsektől a szárnyvégekig, majd vissza —, hogy kellően lehűljön. Azonban a turbófeltöltők vezér- lésének nehézsége miatt gyakoriak voltak a hajtómű-visszagyújtások, melyek néha a szárnyak belépőélének deformálódásával is jártak, ráadásul ezek a hűtők nagy méretük miatt különösen sebezhetőek voltak az ellenséges tűz által.

A P-38J változatnál áttervezték a hajtómű elrendezését, melynek részeként a töltőlevegő-hűtő korábbi megoldását egy, a hajtóművek alá szerelt hűtőtömbös rendszerre cserélték. Az új rendszert a korábbihoz képest öblösebb orrban található légbeömlő nyílás látta el levegővel, amely az olajhűtőt levegővel ellátó két hasonló nyílás közé helyezték el. A P-38J verzió újításai közé tartozott továbbá a faroktartókon található légfelvevő nyílás átterve- zése is. Bár a P-38J ugyanazokat az Allison V-1710-89/91 hajtóműveket használta, mint a P-38H, a hatékonyabb hűtésnek köszönhetően a 27 000 láb (8229 mé) magasság fölött a gépek immár teljes mértékben kihasználhatták a hajtóművek 1425 LE-s teljesítményét, sőt vészhelyzet esetén akár 1600 lóerőre is feltornázhatták azt. A fentiek fényében nem meglepő, hogy a P-38J változat volt a leggyorsabb az összes ’Lightning’ verzió közül.

P-38J Lightning.

A P-38J legkorábbi változatából összesen 1010 darab készült, három gyártási blokkban. Az első blokkot tíz próbaszolgálatos P-38J-1-LO alkotta, őket követte rövid időn belül a 210 rendes szolgálatot ellátó P-38J-5-LO. A gépeken egyéb módosításokat is végrehaj- tottak, melyek közül a legfontosabb a szárnyak belépőéleibe szerelt merevítők voltak, hogy megakadályozzák azok esetleges deformálódását. A verzió harmadik, utolsó gyár- tási blokkját 790 P 38J-10-LO alkotta, ezek új szélvédőket kaptak; a golyóálló üvegpanelt pedig beépítették a szélvédőbe, szemben a korábbiakkal, ahol az egy külön részt képzett.

Az első, a P-38J-15-LO már áttervezett elektromos rendszereket kapott, ebből 1400 darab készült, míg a P-38J-20-LO módosított turbószabályzókkal lett ellátva, ebből 350-et gyár- tottak. A P-38J-25-LO gyártásánál bevezetésre került az erőrásegítéses csűrőkormány is; ezeknél a csűrőkormányoknál a működtetést egy hidraulikusan tették egyszerűbbé a pilóták számára, ez különösen a nagy sebességnél végrehajtott manővereknél jött jól. Összesen kétszáztíz P-38J-25-LO került legyártásra.

P-38 hátulnézete.

Ahogy a típus gépeit egyre gyakrabban használták könnyűbombázóként is, az így alkal- mazott gépeket átalakították: az előrefelé tüzelő fegyverzetet eltávolították, hogy legyen helye egy bombázótisztnek; elhelyezése a műszerektől függött. Kétféle műszerezettségű változat létezett ezekből a gépekből; az egyiknél Norden bombacélzó készülékeket alkal- maztak (ennél a verziónál a bombázótiszt a gép orrában, egy üvegezett fülkében kapott helyet), a másikat pedig AN/APQ-13 típusú bombázóradarral látták el, ebben az esetben maga a radar került a gép orrába, a bombázótisztet pedig a pilótakabin és a radar között helyezték el.

A gépek módosítását a dallas-i székhelyű Lockheed Modification Center hajtotta végre. Ezek a "Doop Snoot Lightning”-nek („lógóorrú Lightning”) nevezett gépek vezették a bombázásra induló P-38-asok kötelékeit, melyek tagjai egyenként 2000 fontnyi (907 kg) bombát hordoztak.

P-38J „Doop Snoot”

A P-38J-ből is készült fényképes felderítő-változat; a kezdeti verzió az F-5B-1-LO jelölést kapta. A gépek fényképezőgép-elrendezése megegyezett a korábbi F-5A-10-LO-kéval, azonban a sárkány és a hajtómű a P 38J-5-LO-tól lett átvéve. Az F-5B-1-LO-k Sperry robot- pilótát is kaptak — ez a későbbi felderítőgép-változatokon alapfelszereléssé vált. Ezekből a gépekből 200 darab készült. Az F-5B-1-LO-k voltak az utolsó Lockheed által gyártott fel- derítő ’Lightning’-ok, a későbbi verziók már kész P-38-asokból lettek átalakítva. Szintén felderítőgéppé alakítottak át kétszáz P-38J-15-LO-t is, az F-5C-1-LO-k alapján; ezek a gé- pek az F-5E-2-LO jelölést kapták. Az átalakításokból a P-38J-25-LO-k sem maradhattak ki; belőlük 205 darab került átépítésre, F-5E-3-LO jelöléssel.

Felderítő P-38-as fekete-fehér inváziós csíkokkal Normandiában.

A P-38L volt a legutolsó sorozatgyártott ’Lightning’ változat, számszerűleg pedig a leg- fontosabb, hisz ebből a változatból gyártották a legtöbbet; maga a Lockheed 3810 gépet készített el, de a Consolidated Vultee is legyártott 113 darabot a nashville-i gyárukban. A P-38L-ek hajtóművei már 1475 LE-s Allison V-1710-111/113 motorok voltak, melyek telje- sítménye vészhelyzet esetén akár az 1600 LE-t is elérte.

A P-38L gyártása két gyártási részre oszlott. Az elsőből, a P-38L-1-LO-ból 1290 darab készült, ezek tulajdonképpen a P-38J-25-LO másolatai voltak, új hajtóművekkal. Néhány gépet közülük a USAAF átalakíttatott kétüléses gyakorlógéppé, TP-38L-1-LO jelöléssel. A második rész gépeit, a P-38L-5-LO-kat üzemanyagtartályba épített üzemanyagpumpákkal látták el, valamint tíz 5 hüvelykes (127 mm) HVAR rakétával is felszerelték őket, melyeket a szárnyak alá helyezett csövekből indíthattak útjukra. 

Lockheed P-38L Lightning

A P-38L-5-LO esetében megerősítették még a középső szárnyrész alatt található függesz- tési pontokat, hogy azok elbírjanak 2000 font (907 kg) súlyú bombákat, vagy 300 gallon (1135 liter) kapacitású ledobható üzemanyagtartályokat is. A P-38L-5-LO-ból 2520 db-ot gyártottak. (Megj.: A P-38J-hez hasonlóan a P-38L-et is átalakíthatták úgy, hogy magukkal vihessenek egy bombázótisztet a gép orrában.)

A P-38L-nek két fényképes felderítő repülőgép-változata is volt, ezek mindegyikét a már elkészült vadászgép-példányok átépítésével hozták létre; a módosításokat ezúttal is a Lockheed Dallas-i átalakító központjában hajtották végre. Az első verzió ezek közül az F-5F-3-LO volt, mely ötvözte a P-38L-5-LO sárkányát és hajtóművét az F-5F-LO áttervezett fényképezőgép-elrendezésével. A második verzió az F-5G-6-LO jelölést kapta; a gépekhez szintén P-38L-5-LO-kat használtak fel, azonban ezeknek a gépeknek orr-részét átalakítot- ták, hogy több hely legyen a felszereléseknek, és hogy többféle fényképezőgépet is elhelyezhessenek a gépekben.

Lockheed P-38L Lightning

Még 1943 elején két P-38F átalakításra került együléses éjszakai vadászrepülőgéppé. A gépeket SCR-540 radarokkal látták el, melyek a középső gondola orrészének két oldalára, valamint a szárnyak fölé és alá szerelt antennákon át fogták a jeleket. Hogy helyet szorít- sanak a radarnak, az .50 kaliberes gépfegyverek közül kettőt, valamint a hozzájuk tartozó lőszeres dobozokat előrébb helyezték. Hasonló átalakításon átesett három P-38J is.

Ezek az átalakított gépek azonban mind együlésesek voltak, és mint kiderült, a gép irá- nyítása és a radar kezelése rendkívül megterhelő volt a pilóták számára; megoldásként a Lockheed megpróbálta átalakítani a P-38L-t kétüléses éjszakai vadászgéppé. A kísérlet alanya az egyik P-38L-5-LO lett; a módosítás részeként a gép pilótakabinját kibővítették és magasabbá tették, hogy egy radarkezelőt ültethessenek a pilóta mögé. A gépet AN/ APS-6 radarral látták el, melyet egy külső radarkupolában helyeztek el a gép orrésze alá; valamint tűzrejtős fegyvercsövekkel látták el a gépfegyvereket.

Egy P-38L, amelyet P-38M Night Lightning-ként alakítottak át.

A kísérletet sikeresnek könyvelték el, így a Hadsereg felkérte a Lockheed-et, hogy ala- kítson át nyolcvan P-38L-5-LO-t kétüléses éjszakai vadásszá. Az átépített gépek a P-38M jelölést, becenévként pedig a “Night Lightning” (Éjszakai Villám) nevet kapták. A fekete festésű P-38M-ek a háború végével egyidőben kezdtek szolgálatba állni; harci tevékeny- ségükre már csak a Csendes-óceáni hadszíntéren kerülhetett sor, ott is csak igen rövid ideig. Bár légicsatákban nemigen vettek részt, az megállapítható volt, hogy a gépek igen hatékony éjszakai vadászgépek voltak, és a teljesítményük is alig maradt el az együléses nappali P-38-as vadászgépekétől, a Northrop P-61A-t pedig jócskán felülmúlta.

*

A P-38-as első példányait 1941-ben állították szolgálatba, és a típus akkoriban Amerika leggyorsabb repülőgépe volt. A legtöbbet a P-38L variánsából építettek, összesen 3923 db-ot. A legeredményesebb amerikai pilóta, Richard I. Bong őrnagy is ezen a típuson aratta mind a 40 légi győzelmét. Egy másik nagy eredmény is öregbítette a ’Lightning’ hírnevét; 1943. április 18-án, a Csendes-óceán délkeleti részén P-38-as pilóták lőtték le a Japán Császári Hadi- tengerészet főparancsnokának, Jamamoto tengernagynak a gépét.

Richard Bong őrnagy és P-38-asa.

Hatékony fegyverei és erőteljes szerkezete miatt japán ellenfelei csak „villásfarkú ördög”-ként emlegették. Bár a Lightninget gyártották a legkisebb számban a világháború alatt (9942 db készült belőle, ebből is megközelítőleg ezer volt a fotófelderítő-változat), mégis mindegyik hadszíntéren megfordult, és a Csendes-óceánon több japán gépet semmisí- tett meg, mint bármelyik másik típus.

(Forrás: Mantelli - Brown - Kittel – Graf: Lockheed P-38 Lightning
- Aircraft of World War II Book 19; Michael O'Leary: P-38 Lightning)