A német páncélos hadviselés sikerének egyik feltétele a megfelelő felderítés volt. Ebben fontos szerepet játszottak a páncélos hadosztályok kötelékébe tartozó páncélgépkocsik. A 4-kerekes változatok mellett 1937-től fokozatosan hat- és nyolckerekes, nehezebb járművek gyártása is elkezdődött, amelyeket aztán minden fronton bevetettek.

Az első nagyobb példányszámban rendszeresített "nehéz" páncélgépkocsi típusok az Sd.Kfz. 231, 232, valamint a 233 jelzésű járművek voltak. Ezek egy ideig kielégítették a hadsereg elvárásait, de a Szovjetunió elleni támadás után ezek a járművek (és elődeik) már egyre kevésbé feleltek meg a követelményeknek.

A z első, hatkerekes német „nehéz” páncélgépkocsit (Schwere Panzerspähwagen) — a versailles-i békeszerződés kijátszására — a Szovjetunióban lévő kazani gyakorló központ- ban fejlesztették ki német tervek alapján a Hadsereg Fegyverügyi Osztálya 1929-ben kiírt pályázatára; a sikeres próbák után a gyártást 1932-ben kezdték el. A Sd.Kfz. 231-es alapja egy megerősített Daimler-Benz teherautóalváz volt, melyet 8 mm-es páncél felépítmény- nyel és toronnyal láttak el, fegyverzetét pedig egy 20 mm KwK 38 gépágyú és egy 7,92 mm géppuska képezte.

Sd. Kfz. 231 páncélkocsi Bajorországban, 1935.

A 4 főnyi legénységgel rendelkező, 5710 kg tömegű típust 1935-ig gyártották. A páncélo- zott felépítményt a Deutsche Werke of Keil és a Deutsche Edelstahl építette, azonban az túl nehéznek bizonyult az alvázhoz és a 60 LE teljesítményű DaimIer-Benz (vagy Magirus) vízhűtéses benzinmotorhoz képest, és ennek következménye szerény terepjáró képesség lett. Jóllehet a típus jól bevált Ausztria és Csehszlovákia műúton történő megszállásánál, az 1939/40-es lengyelországi és franciaországi hadjáratban már inkább csak propaganda értékkel bírt a jelenléte. A jármű legnagyobb érdeme azonban az volt, hogy a német had- sereg újra felfegyverzésekor kiképző járműként felbecsülhetetlenül fontos szolgálatot tett. Összesen 123 db épült.

Sd.Kfz. 231 (8-Rad), Németország, 1939.

Amint a hatkerekű páncélozott járművek szolgálatba álltak, a Reichswehr vezetői rájöt- tek, hogy gyenge teljesítményük miatt nem felelnek meg a harctéri követelményeknek. Ezért úgy döntöttek, hogy pályázatot hirdetnek egy új páncélautó család kifejlesztésére. A pályázatot 1935-ben írták ki, alapvető követelmény volt többek között, hogy a járműnek megfordulás nélkül is képesnek kell lennie tartósan mindkét irányba haladnia. (Megj.: ami azt jelentette, hogy a jármű mindkét végén kialakítottak egy-egy vezető állást; a német páncélautóknak ez a bizarrnak tűnő megoldása egészen a háború végéig megmaradt...)

A pályázat eredményeként született meg az új nehéz páncélfelderítő, amely a Büssing NAG 8x8 teherautó alvázát felhasználva szokatlan módon ugyanazt a jelölést kapta, mint elődje, a háromtengelyes Sd.Kfz.231, amelyhez csak a kerekek számának jelölése került. A sikeres tesztek után a Sd.Kfz. 231 (8-Rad) sorozatgyártása szinte azonnal elkezdődött a berlini székhelyű Büssing-NAG gyárában.

Sd.Kfz. 231 (8-Rad)

A 8310 kg összsúlyú, 4 fős személyzettel ellátott, teljesen zárt karosszériájú jármű egy 2 cm-es KwK 30 gépágyúval és egy MG 34 géppuskával volt felfegyverkezve — ezeket egy 360°-ban forgatható, zárt hatszögletű toronyban helyezték el. A jármű hátsó részébe ke- rült a motortér, melyet tűzálló fal választott el a harctértől. Itt előbb egy 8 literes, 150 LE-s Büssing-NAG L7,9V V-motor kapott helyet (később egy180 LE-s nyolchengeres Büssing-NAG L8V-G benzinmotor).

A nagy harci tömeg ellenére a kellően erős motor jó menetteljesítményt biztosított a járműnek: úton a maximális sebesség elérte a 90 km/h-t, terepjáró képessége is jó volt — 30 fokos emelkedőt is képes volt leküzdeni. A gyártás azonban drága és lassú volt, így 1943 végén a gyártásukat leállították, a járművek nagy részét visszavonták a frontról és kiképző, valamint partizánvadász alakulatok rendelkezésére bocsátották őket.

Sd.Kfz. 232 (8-Rad)

Az azonban világossá vált, hogy az Sd.Kfz. 231 (8-Rad) kiváló alap a további fejlesztések- hez és a rá épülő különféle módosításokhoz, melyek lehetővé teszik speciális páncélozott járművek létrehozását. Így jött létre az 1938 és 1943 között gyártott Sd.Kfz. 232, amelyet csak nagy hatótávolságú rádióberendezései különböztettek meg elődjétől, miközben annak fegyverzetét megtartották.

Ezt követte a Sd.Kfz. 233 — ez változat már nem híradós/felderítő jármű volt, hanem köz- vetlen gyalogsági támogatásra hozták létre1942-ben, amikor a felderítő zászlóaljaknál felmerült az igény egy kimondottan tüzérségi támogató járműre. Ezért torony helyett egy rövid csövű, 7.5 cm-es Sturmkanone 37 L/24-es ágyúval szerelték fel, amelyet a Pz.Kpfw. IV közepes harckocsi elavult modelljeiről szereltek le.

Sd.Kfz. 233 (8-Rad) Tunéziában.

A 8700 kg tömegű, 80 km-es sebességre képes jármű egy darabig jól teljesített, de a Szovjetunió elleni támadás után már egyre kevésbé felelt meg a követelményeknek: páncélzata és fegyverzete elégtelen volt, a mozgékonysága sem felelt meg a keleti front zord viszonyainak.

Ekkor vált szükségessé egy nehezebb, második generációs páncélgépkocsi-család kifej- lesztése. A Büssing-NAG 1942-ben kezdett hozzá a fejlesztéshez, a sorozatgyártást 1943 júliusára tervezték beindítani, ez azonban különböző technikai okokból csúszott, így az első Sd.Kfz. 234-esek csak az év decemberében hagyták el a gyár szerelősorait. Az első változat az Sd.Kfz. 234/1-es jelölést és a Schwere Panzerspähwagen (2 cm) hivatalos elnevezést kapta. Ezt a változatot arra szánták, hogy a páncélos hadosztályok felderítő alakulatainak gerincét adja.

Sd.Kfz. 234/1

A korábbi 231-es sorozatnál sokkal áramvonalasabb és jóval vastagabb páncélzatú 234-es kiemelkedő teljesítményű harcjárművé sikeredett, olyannyira, hogy valószínűleg ez volt a legjobb páncélgépkocsi, amelyet a II. világháború során bármelyik hadsereg szolgálatba állított. A típus leghíresebb változata az Sd.Kfz. 234/2 „Puma” volt. (Megj.: A jármű kiválóságát mi sem jelzi jobban, mint hogy magas gyártási költsége ellenére, ez volt az egyetlen felderítő jármű, amelyet az ezerféle hiánytól gyötört német hadiipar még 1945 elején is gyártott.)

Az Sd.Kfz. 234/1-est egy 2 cm-es KwK 38 gépágyúval és egy, a főfegyverzettől balra elhe- lyezett, párhuzamosított 7,92 mm-es MG 42 géppuskával fegyverezték fel, amelyeket egy 360 fokban körbeforgatható hatszögletű lövegtoronyban helyeztek el. A torony felülről nyitott volt, csupán egy drótháló védte a személyzetet. A löveget 70 fokos állásig lehetett felemelni, így szükség esetén az ellenséges légi célok leküzdésére is alkalmas volt. A há- ború végéig összesen mintegy 200 darab Sd.Kfz. 234/1-es páncélgépkocsi épült.

Egy Sd.Kfz. 234/2 Oroszországban, 1942.

Mivel a jármű 20 mm-es gépágyúja már 1942-ben sem biztosított kellő tűzerőt páncélo- zott célok leküzdéséhez, ezért a hadsereg vezetői megrendelték a típus egy erősebben felfegyverzett változatát, amely hatékonyan vehette fel a harcot a harckocsikkal is. Így született meg a világháború legismertebb és leghatékonyabb német páncélgépkocsija, amely az Sd.Kfz. 234/2-es jelölést és a Schwere Panzerspähwagen (5 cm) KwK 39/1 hi- vatalos elnevezést kapta.

A jármű teljesen zárt lövegtornyát, amelyben egy 50 mm-es KwK 39/1 típusú L/60-as löveget helyeztek el, még a Krupp-cég fejlesztette ki a Pz.Kpfw. II-es harckocsin alapuló "Leopard" felderítőpáncélos számára 1942-ben. A Leopard-programot végül törölték, így a lövegtornyot a "Pumák" kapták. A típus minden tekintetben felülmúlta kortársait, bizo- nyos esetekben — 100 méternél kisebb lőtávolságból — akár a T–34-est is képes volt megsemmisíteni. Megjegyzendő, hogy kifejlesztésének és gyártásának igazából sosem az volt a célja, hogy leváltsák a 20 milliméteres löveggel felfegyverzett Sd.Kfz. 234/1-est, sokkal inkább az, hogy kiegészítsék annak képességeit. A „Pumából” összesen 101 db készült a Büssing-NAG üzemeiben. (Megj.: A katonák körében a „Puma” elnevezés terjedt el, és bár számos szakirodalom is ezen a néven említi, a „Puma” név soha nem szerepelt egyetlen korabeli hivatalos német okmányban sem.)

Sd.Kfz. 234/3

A korábbi 8x8-as páncélgépkocsikhoz hasonlóan ennek a típusnak is kifejlesztették a harmadik, tűztámogató feladatú alváltozatát. Ez a jármű Sd.Kfz. 234/3-as jelölést és a schwere Panzerspähwagen (7,5 cm) KwK 51 hivatalos elnevezést kapta. A Sd.Kfz. 234/3-t egy rövid csövű 75 mm-es KwK 51 típusú (L/24) löveggel fegyverezték fel, fő feladata pe- dig a páncélos hadosztályok felderítő osztályainak (Aufklärungs-Abteilung) kötelékében harcoló páncélgránátosok tűztámogatásának biztosítása volt. Mivel a löveget a felülről nyitott küzdőtér elejébe és nem egy forgatható toronyba építették, csak minimális oldal- irányzási szöggel rendelkezett. A járművet a katonák előszeretettel nevezték "Stummel"-nek. Összesen 88 példány készült 1944 folyamán.

Az Sd.Kfz.231 (8-Rad) nehéz páncélozott járművek és az ennek alapján létrehozott változatok a világháború minden frontján bevetésre kerültek, Lengyelországtól egészen a berlini csatákig. Összességében a Büssing-NAG 8 kerekű páncélozott gépkocsijai — a vitathatatlanul meglévő hiányosságaik ellenére — kiváló járművek voltak, kialakításuk és technikai megoldásaik számos modern kerekes harcjárművön visszaköszönnek.

(Forrás: Werner Oswald: Kraftfahrzeuge und Panzer der Reichswehr Wehrmacht;
Spielberger: Gepanzerte Radfahrzeuge; Chamberlain/Doyle/Jentz: Encyclopedia of German Tanks Arms and Armour)