A könnyű, kerekes páncélozott járművek kifejlesztésének időpontja az I. világháború utolsó éveire tehető. Először az európai harctereken alkalmaztak ilyeneket a szemben álló német és angol csapatok. Ezek szinte kivétel nélkül teherautó-alvázra szerelt, 2-3 főnyi személyzettel és egy géppuskával ellátott, vékony páncéllemez felépítményes járművek voltak, melyek csak a kézifegyverek és kisebb repeszek ellen nyújtottak védelmet. Németországban az 1918-as évet követő rendzavarások során kaptak szerepet ezek a járművek több nagyvárosban.

Éppen ezért a versailles-i békeszerződés Németországra vonatkozó, szigorú előírásait a győz- tes hatalmak ebben a vonatkozásban enyhítették, mivel ezeket a páncélozott gépkocsikat nem tartották komoly harceszközöknek, így a rendőrség és a Reichswehr keretében is engedélyezték további használatukat.

Ez a tény komoly hatással volt a német kerekes páncélkocsik fejlesztésére. Heinz Guderian, a német páncélos fegyvernem megteremtője azonnal felismerte, hogy a mobil harcvezetés egyik eszköze lehet a mozgékony, könnyű fegyverzettel és rádióval ellátott páncélgépkocsi. Egy ilyen felderítő jármű folyamatosan tájékoztathatta a saját egységeket az ellenség elhelyezkedéséről és a csapatmozgásokról. Az I. világháborúból megmaradt páncélkocsik azonban ennek az el- várásnak semmilyen módon nem feleltek meg. A német iparra várt a feladat, hogy a pontosan meghatározott tulajdonságokkal rendelkező páncélkocsit kialakítsa.

Panzerspähwagen Kfz. 13.

Az 1930-as évek elején a németek az első páncélfelderítő gépkocsi felépítményeket szok- ványos személygépkocsi alvázakra szerelték. Az első, kimondottan erre a célra készült jármű a Daimler-Benz által az Adlerwerke autógyár összkerékhajtású (4x4) túraautójának alvázára épített Kfz. (Kraftfahrzeug) 13 jelzésű gépkocsi volt. Azonban rövid időn belül be- bizonyosodott, hogy ezek a felülnyitott, 8 mm-es páncéllemezekkel szerelt járművek sem terepjáró képességben, sem páncélvédettségben nem felelnek meg az elvárásoknak.

Ezt követően 1935-ben megkezdték egy elődjétől lényegesen eltérő, az elvárásoknak már megfelelő páncélfelderítő kifejlesztését. Az új jármű alapjául a Horch 901 összkerékhajtá- sú, választhatóan 2- vagy 4-kerék kormányzású nehéz terepjáró személykocsi szolgált. A páncélkocsit — mint az eredeti járművet is — egy 80 LE-s V-elrendezésű folyadékhűtéses motor hajtotta meg. A Horch személykocsitól eltérően azonban a motor nem elöl, hanem a páncélkocsi farrészében került elhelyezésre.

Sd.Kfz. 221 - 1938.

Az első, a Sd.Kfz (Sonderkraftfahrzeug) 221 jelzést kapott „MG-Wagen"-t az Eisenwerk Weserhütte AG fejlesztette ki. A motor, az alváz és a hajtáslánc a zwickaui Horch gyár terméke volt. A páncélozást a krefeldi Deutschen Edelstahl Werke készítette, az össze- szerelést pedig egy Hannover-Linden-i és egy elbingi cég végezte. A páncélozás 30-37°-os szögben döntött, 8-10,5 mm-es lemezekből állt, a páncéltestre egy körbeforgatható, hétszögletű, felül nyitott tornyot szereltek, benne egy 7,92 mm-es MG 34 géppuska — ez alkotta a 2 fős legénység fegyverzetét.

Azért, hogy 221-es típus mellett egy erősebb fegyverzetű felderítő páncélkocsi is rendel- kezésre álljon, 1936-ban kifejlesztették a Sd.Kfz. 222 jelzésű „Kanonen-Wagen"-t. Erre a már 3 fős személyzettel ellátott járműre egy nagyobb, már tízszögletű, felül ugyancsak nyitott forgótornyot szereltek, melyben a 7,92 mm-es géppuska mellet egy 20 mm-es KwK 30, vagy 38 gépágyú kapott helyet. Ez a fegyverzet a földi harcok mellett repülők ellen is sikerrel alkalmazható volt.

Sd.Kfz. 222 - 1939.

Ugyanakkor a harctéri tapasztalatok megmutatták, hogy közelharcban a felül nyitott to- rony — pl. ellenséges kézigránát esetén — komoly veszélyt jelent, ezért a 222-es típustól kezdődően minden páncélfelderítő tornyára gyárilag egy szétnyitható keretes acélhálót szereltek. Az első sorozatgyártású jármű 1938 elején jelent meg, és hamarosan ez a típus lett a Wehrmacht szabványos páncélozott felderítő harcjárműve.

A járműcsalád következő tagja, a Sd.Kfz. 223 személyzete szintén három főből állt. Ennek a rádiós felderítőnek egy nagyobb, kilencszögletű tornya volt, amely kissé hátrább kapott helyet, mint a 221-esnél — a páncéltestben elhelyezett nagyobb rádió miatt —, a jellegze- tes, felhajtható keretantenna pedig a rádió nagyobb hatótávolságát biztosította. A Sd.Kfz. 221 változat MG 34-es géppuskája a háború előrehaladtával azonban már elégtelennek bizonyult — különösen az orosz frontom —, ezért azt lecserélték egy nehézpuskára.

Sd.Kfz. 223 - Lengyelország, 1939.

A jármű technikai paramétereiben szinte teljesen megegyezett az alapváltozattal, az Sd.Kfz. 221-essel egészen1942-ig, onnantól a modernebb Sd.Kfz. 222-esek szolgáltak alapul. Összesen 550 példány épült 1935 és 1944 között. 1943 végén a gyártásukat le- állították és megkezdték leváltásukat a nehezebb és erősebb Sd.Kfz. 234-es típusú 8x8-as páncélautókkal. Ezt követően a járművek nagy részét visszavonták a frontról és kiképző, valamint partizánvadász alakulatok rendelkezésére bocsátották őket.

Közvetlenül a front mögötti hírközlési feladatok biztosítása céljából 1941-től a járműcsa- lád két újabb változata, a Sd.Kfz. 260 és a Sd.Kfz. 261 gyártása indult meg. Különbséget köztük csak az eltérő rádiókészülék jelentette: a Sd.Kfz. 261 a korábbi, 223 típusnál al- kalmazott behajtható keretantennával készült, rádióberendezései a FuG 12 és a FuG Spr Ger. voltak, a Sd.Kfz. 260 felderítő FuG 7 és FuG Spr Ger. a rádiókészülékekkel, és már nem keretes, hanem rúdantennával volt felszerelve.

Az Afrika Korps egyik Sd.Kfz. 261-ese.

Ezek a páncélosok torony és fegyverzet nélkül készültek, szükség esetén mindössze a 4 főnyi személyzet egyéni fegyverei álltak rendelkezésre. Védelmet az elöl 30, a többi ré- szen 8 mm vastagságú páncél biztosította.

 A felderítő járműveket egészen 1944 elejéig gyártották, összességében mintegy 2700 példányban, és a háború valamennyi frontján bevetésre kerültek. 

(Forrás: Werner Oswald: Kraftfahrzeuge und Panzer der Reichswehr Wehrmacht;
Spielberger: Gepanzerte Radfahrzeuge; Chamberlain/Doyle/Jentz: Encyclopedia of German Tanks Arms and Armour)