Kezdetben csak politikai ellenfeleiket üldözték: elsősorban a rendszer erős megalapozásáról volt szó. A szervezettségük, az illegalitásban szerzett tapasztalataik és szovjet kapcsolataik miatt legnagyobb potenciális veszélyt jelentő kommunisták lettek az első áldozatok.

A totális állam kétpólusú: terrorra és propagandára épül. A történelem során rengeteg megtorló kormány uralkodott. Elég, ha csak a napóleoni rendőrségre — élén a rettegett Fouchéval —, vagy a cári Ohranára (titkosrendőrség) gondolunk. A totális állam megjelenése előtti időkben azonban a politikai üldözés áldozatai csak a népesség kis százalékát tették ki. A rendőrség fő feladata a hatalom védelme volt. nem pedig az új társadalom „kinevelése”.

Az NKVD alakulatai 1940 tavaszán Lavrentyij Berija belügyi népbiztos utasítására mintegy 22 ezer lengyel hadifogollyal és rabbal végeztek. A vérengzés fő helyszíne a Katyn melletti erdő volt, de Kijevben, Harkovban, Kalinyinban, Minszkben és Szmolenszkben is több ezer foglyot gyilkoltak meg. A vérengzés célja a lengyel elit és értelmiség megsemmisítése volt.

A szovjet NKVD szerveinek és haderejének szerepét nem véletlenül hasonlítják össze az SS működésével. Igaz, a III. Birodalom alig 12 évig, míg a Szovjetunió több mint 70 évig állt fenn. Az 1917-es bolsevik forradalom intézményesítette a terrort a pusztulásra ítélt társadalmi rétegek — nemesség, tőkések, papok — ellenállásának elfojtására. Lenin már egyik első dekrétumával életre hívta az egyszerűen csak „VCSK"-nak, „Cseká"-nak vagy „cserezvicsájká"-nak nevezett Ellenforradalom és Szabotázs Elleni Harc Összorosz Rendkívüli Bizottságát.

Az amerikai LVT(A) (Landing Vehicle Tracked, Armored - páncélozott lánctalpas partra szállító harcjármű) úszó járműcsalád részeként különféle páncélozott szállítójármű-változatok, illetve úszó harckocsik gyártására egyaránt sor került.

Szintén egészen röviden, de érdemes pár szót ejteni arról, hogy a szövetségesek 1944-ben Normandiában a kétéltű hadműveletek páncélos támogatására egészen más megközelítést alkalmaztak, mint korábban a németek: ők merülő harckocsik (Tauchpanzer) helyett úszó harckocsikat vetettek be. Az úszóképes páncélozott harcjárművek elsőként a '30-as években jelentek meg, de alkalmazásukra tömeges méretekben az amerikai haderő csendes-óceáni térségében végrehajtott partraszállásainál került sor.

 Visszatértünk. Hosszú idő után újra itt… A Boulton Paul Defiant lövésztornyos  (!) vadászgép után most jöjjön egy másik furcsaság: a Panzerkampfwagen III „Tauchpanzer”. Az ugyan a mai napig megválaszolatlan, hogy komolyan gondolta-e Hitler a Brit-szigetek elfoglalását, de nagyon úgy néz ki, hogy a német mérnökök komolyan gondolták: a Panzerkampfwagen III harckocsit úgy módosították, hogy az akár húsz percig is működhessen a víz alatt.

Kevéssé ismert, hogy a Supermarine Spitfire és a Hawker Hurricane repülőgépek mellett a Boulton Paul Defiant volt az angol légierő harmadik egyfedelű vadászgépe, amely a II. világháború kitörésétől kezdve részt vett a légi harcokban.

1940-ben Anglia volt az egyetlen ország, amely sűrű radarhálóval rendelkezett. Ez két felismerő rendszerből állt: a nagy hatósugarú képes volt 200 km-ről észlelni a 4500 méter fölött repülő gépeket, a közepes hatósugarú pedig — ezt a tengerpart mentén helyezték el, és mintegy 100 km-es hatósugarú volt — arra szolgált, hogy a 150 méternél magasabban repülő gépeket jelezze. A néhány kilowattos berendezések teljesítménye nem volt nagy, pontosságuk is sok kívánnivalót hagyott maga után: így pl. nem tudták megkülönböztetni a saját gépeket az ellenségétől, és a bemért repülőgépek számát is képtelenek voltak pontosan meghatározni.

1940. július elején általában az angliai invázió terveihez való szkeptikus viszony uralkodott a német tábornoki karban. Rundstedt vezértábornagy ezeket a terveket "csak politikai blöffnek" tekintette. Halder július elsején ezt írta naplójába: "Leeb jelentette, hogy (amennyire számára ismeretes) nem szándékoznak deszantot partra tenni Angliában. Én azt válaszoltam neki, hogy ennek ellenére meg kell vizsgálnunk egy ilyen hadművelet lehetőségeit, hiszen ha a politikai vezetés mégis az invázió mellett dönt, akkor rendkívül gyorsan kell cselekedni."