Az óceánok feletti uralomért indított küzdelemben a német haditengerészet örök dilemmája volt, hogy a háborút az utánpótlási vonalakon (kereskedelmi, tonnaháborúként) vívja meg, vagy flottacsatát vívjon, felőrölve, majd megsemmisítve az ellenséges tengeri haderőt.

A jól ismert hatalmas csatahajókhoz képest a segédcirkálók működése inkább rejtetten zajlott: átalakuló képességük a kaméleonhoz tette hasonlóvá őket, karakterük kísérteties, rámenős hadviselésük a kalózokéra emlékeztetett. Hadműveleteik külön fejezetet alkotnak a második világháború históriájában.

1940 tavaszán a Wehrmacht északra és nyugatra nyomult előre feltartóztathatatlanul. A tengereken alig csitult el a német zsebcsatahajók cirkálásának, különösen a Graf Spee montevideói önelsüllyesztésének visszhangja, máris új veszély jelent meg a brit hajózási útvonalakon. Rejtélyes "szellemhajók" tűntek fel, melyek angol teherhajókra vagy brit rakományt szállító hajókra vadásztak. Az elfogott hajókat zsákmányoló különítmény szállta meg, kutatta át és irányította német ellenőrzés alatt álló kikötőbe.

Ezt követően a portyázó német hajó nyomtalanul eltűnt, majd kaméleonként új alakot öltött, hogy újra támadjon. A brit sajtó kalózokról tudósított, és a rajtaütők megjelenése- kor az éterben a "raider" RRR rádiójel riasztott. Kereskedelmi, zsákmányoló háború folyt, immáron felfegyverzett kereskedelmi hajókkal — segédcirkálókkal.

A Graf Spee egy háború előtti felvételen.

A háborút megelőzően kidolgozott Z-terv — amelyet két fázisban, 1930-1936, illetve 1936-1943 között kellett megvalósítani — a Kriegsmarine felszíni erőit fejlesztette volna, és az 1940-es évek közepén bekövetkező nagy összecsapással számolt. Ez a fejlesztési program nagyméretű csatahajókat, hordozókat álmodott, de a háború kitörésekor a megvalósítá- sa még alig 36%-on állt.

A tervezett 280 hajóból 82 (10 csatahajóból 4, 4 repülőgép-hordozóból 0, 15 zsebcsata- hajóból 3, 40 cirkálóból 9) készült el. Ugyanekkor a norvégiai hadjáratban a Kriegsmarine komoly veszteségeket szenvedett el. Az igazi "tonnaháborúhoz” pedig — Dönitz minden sürgetése ellenére — az 1940-es év elején még nem állt rendelkezésre megfelelő számú tengeralattjáró, és azok bázisai sem rendelkeztek megfelelő akciórádiusszal. Ezért — bár korábban nem készültek rá komolyan — felmerült a lehetőség, hogy gyors kereskedelmi hajókból átalakított álcázott segédcirkálókat küldjenek ki távoli vizekre, és ezzel egyre nagyobb térségekben lekössék, és elaprózzák a brit felszíni erőket.

Atlantis (HSK 2), mint Schiff 16 német segédcirkáló (Hilfskreuzer)

A német hajók kifutását alapos és gondos előkészítés előzte meg Az álcázott hadihajóvá történő átalakításra kiválasztott hajók viszonylag fiatal építésű egységek voltak; fegyver- zetük ártalmatlan kinézetükhöz képest jelentős volt.

Az Atlantis fegyverzetét pl. 6 db 15 cm-es ágyú 10 km hatásos lőtávval, összesen 1800 lövedékkel, 1 db 7, 5 cm-es és 2 db 37 mm-es lövet, 4 db 20 mm-es légelhárító ágyú, 4 torpedóvetőcső, 92 akna, valamint 2 fedélzeti hidroplán alkotta. A fegyvereket gondosan álcázták. A kereskedelmi szolgálatban szükséges 4 fős személyzettel szemben az Atlan- tisnak 331 fős legénysége és 19 tengerésztisztje volt. Egyes hajók (Komet, Kormoran, Michel) könnyű gyorsnaszádokat is vittek magukkal, amelyek 42,5 tengeri mérföld/órás sebességre is képesek voltak.

A Pinguin segédcirkálót eredetileg teherhajónak építették Kandelfels néven.

Gondosan válogatták ki a legénységet és a parancsnokokat is. A sokoldalú kiképzés mellett fontosak voltak a navigációs tapasztalatok és a vezetési képességek. Így Bern- hard Rogge sorhajókapitány, az Atlantis parancsnoka I. világháborús harci tapasztalatok után úgy került 40 évesen a parancsnoki hídra, hogy korábban hosszú évekig iskolahajó parancsnok volt, s kiképzése során keresztül-kasul bejárta az északi és déli Atlanti óceánt. Ernst-Felix Krüdernek, a Pinguin parancsnokának sokoldalú tapasztalatai között világ kö- rüli hajóút is szerepelt. A legénységnél a nyugodt természet, sokoldalú szakmai képzés, a fizikai-lelki erőnlét volt az alapvető szempont a kiválasztásnál.

A német segédcirkálóknak már az elnevezése is sokféle, mondhatni harcmodorukhoz méltóan rejtelmes volt. Először is jelölték őket HSK rövidítéssel, amely mögött eleinte a kereskedelmet védő-cirkáló Handels-Schutz-Kreuzer elnevezés rejtőzött, azt azonban később, amikor a korlátozásokra már nem kellett tekintettel lenni, kereskedelmet zavaró cirkálóra (Handels-S Kreuzer) változtatták.

Az átalakított Komet felépítménye.

A német segédcirkálók első hulláma (Thor, Atlantis, Widder, Pinguin, Orion és Komet) 1940 tavaszán, kora nyarán futott ki. A német segédcirkálók harceljárásának szerves része volt az, hogy alakjukat meghatározott terv szerint rendszeresen megváltoztatták; a hajók legénysége állandóan mázolt, szellőzőnyílásokat, darukat helyezett el, így idegen nemzetiségű, általában semleges kereskedelmi hajók kinézetét vették fel kaméleon mód- jára. Ez az eljárás eleinte nagy zavart keltett a brit hadihajók legénysége körében, később azonban az angol hírszerzés felállította a kereskedelmi hajók mozgásának térképét, és amikor ez a rendszer elkészült, néhány perc alatt azonosítani lehetett, hogy a "jámbor semleges" egyáltalán az adott vizeken tartózkodhat-e korábbi mozgása alapján.

A német hadvezetés a segédcirkálókat távoli hadszínterekre szánta, ahol magányos ke- reskedelmi hajókra vadászhattak, korlátlan hatósugaruk miatt éppen a tengeralattjárók számára eleinte elérhetetlen csendes-óceáni, dél-atlanti és indiai-óceáni vizeket kellett felkeresniük. Ezek a térségek alkották a német raiderek tevékenységi területét, és ennek során az Orion 510, az Atlantis 622, a Thor 322, a Komet 516 napos bevetést teljesített. A kapitányok a harci szellem fenntartása érdekben igyekeztek elviselhető körülményeket teremteni a legénységnek, a hűtött italok mellett fedélzeti könyvtár, mozi szolgált erre, és bevezették — riadó esetét kivéve — a "fedélzeti szabadságolások" intézményét.

Az Oriont a hamburgi Blohm & Voss építette 1930 és 1931 között.

A bevetés izgalmát jelenthette, ha néhány ezer méterre osontak el angol csatahajók mellett, ahogy az 1941 májusában az Atlantis-szal történt. A Schiff-16 a Life magazinba is bekerült, amikor 1941 februárjában elfogta a Zam Zam egyiptomi utasszállítót, amelynek fedélzetén sok amerikai állampolgár tartózkodott, köztük egy amerikai fotóriporter, aki titokban több száz képet készített. Az egyik közelképet azután a raiderekre vadászó brit hajók parancsnoki hídján gondosan kifüggesztették.

Az Atlantist végül 1941. november 22-én a brit HMS  Devonshire süllyesztette el. Ezután következett túlélőinek odüsszeája: a nyitott mentőcsónakokat két tengeralattjáró juttatta vontatókötél segítségével a 2500 mérföldes távolságban lévő német támaszpontokra. Ke- vésbé volt heroikus tett, de ezt ellensúlyozta a zsákmány értéke, amikor 1941 januárjában a Pinguin zsákmányul ejtett egy egész norvég bálnavadász flottát, így 22 000 tonna bálna- zsírra tett szert, ami Németország margarintermelését egy teljes hétre fedezte.

A Kormoran üzemanyaggal lát el egy tengeralattjárót.

A sikereken felbuzdulva 1942 elején a német hadvezetés újabb hullámot küldött ki, ezúttal a La Manche csatornán keresztül. Ezek azonban az angol hadihajók vonalát csak harccal tudtak áttörni. 1942 októberében a Komet kitörési kísérlete során angol gyors- naszádoknak (MTB) esett áldozatul, és 1943 márciusában légitámadások kényszerítették visszafordulásra a Coronel-t. A tengereken pedig sorra süllyesztették el a német raidere- ket: a Michel-t 1943 októberében egy amerikai tengeralattjáró torpedózta meg, a Thor 1942 novemberében baleset következtében egy japán kikötőben felrobbant, a Stier-t 1942 szeptemberében egy amerikai hajó ágyútűzzel elsüllyesztette.

Pályafutásuk során a német segédcirkálók számára végzetes vált, ha jobban felfegyver- zett szövetséges hajóval találkoztak. Ennek ellenére cirkálásaik során rendszeresen vívtak tűzpárbajt hadihajókkal. Az egyenértékű ellenféllel vívott harcok sokszor kettős tragédiá- val végződtek. 1942 szeptemberében a Stephen Hopkins nevű felfegyverzett amerikai Liberty-hajó elsüllyesztése előtt még rommá lőtte a Stier-t. 1941. november 19-én pedig a Kormoran a jóval erősebb Sydney ausztrál cirkálóval összecsapva az ausztrál vizeken, kölcsönösen elsüllyesztették egymást.

HMAS Sydney, melyet a Kormoran  süllyesztett el.

A segédcirkálók elsődleges hadi jelentőségük mellett (tonnaháború, aknarakás) összetett logisztikai tevékenységet is folytattak: készleteket vételeztek ellátóhajókról, ugyanakkor maguk is feltöltöttek üzemanyaggal és más eszközökkel tengeralattjárókat. Éppen ezen a ponton váltak sebezhetővé: ha elmaradt egy feltöltés, manővereiket módosítani kellett, ha pedig az angol rejtjelfejtő szolgálat megfejtette rádióüzeneteiket, a találkozó helyén mérhettek rájuk csapást a szövetséges cirkálók.

Jelentősegük elsősorban a háború első szakaszában volt jelentős. A kereskedelmi hajók elsüllyesztésével csökkentették az angol utánpótlásit, rejtett mozgásukkal szétforgácsol- ták a brit haditengerészet erőit. A legsikeresebb segédcirkáló, a Pinguin közel 155 000 BRT hajóteret süllyesztett el, mielőtt 1941. május 8-án a HMS Cornwall nehézcirkáló egyik lövedéke felrobbantotta. Az Atlantis 146 000 BRT hajóteret pusztított el. Ezt összehason- lítva a német zsebcsatahajók teljesítményével (az A. Graf Spee 1939 őszén 50 000 tonna elsüllyesztést produkált) azt mondhatjuk, hogy a segédcirkálók jóval "gazdaságosabban" működtek. Ugyanakkor az atlanti csata igazi terhét a német tengeralattjárók viselték; a bevetett német U-Bootok tíz "ásza" — akik a legtöbb hajót süllyesztették el — 318 hajóval végzett, ami 1, 87 millió tonna hajóteret jelentett.

A német segédcirkálók tehát csak kiegészítették az elsődleges eszközt a tonnaháború- ban, parancsnokaik és legénységük mégis komoly szakmai teljesítményt nyújtottak. A segédcirkálók működése fontos epizódja az egyetemes tengeri hadtörténelemnek.

A tengeri hadviselés, és különösen a portyázó hadviselés szabályai nemzetközileg rendezettek voltak. Az 1907-es hágai (VII.) egyezmény rendelkezett a kereskedelmi hajóknak hadihajókká történő átalakításáról. Eszerint viselnie kell a hadijelvényeket, parancsnokának felhatalmazással kell rendelkeznie és a haditengerészet tisztjeinek névsorában kell szerepelnie, személyzetének katonai fegyelem alatt kell állnia. Az ilyen hajót fel kell tüntetni a hadiflotta jegyzékében, és vonatkoznak rá a haditörvények és -szokások. A német segédcirkálók esetében az előbbiekkel kapcsolatban merülhettek fel problémák, ugyanakkor az is kérdéses volt, hogy az idegen lobogó használata, a megtévesztő üzenetek és az álcázott külső még megengedett hadicselnek minősülnek-e. A zsákmányolással kapcsolatban az elfogott kereskedelmi hajók előzetes figyelmeztetése jelenthetett gondot (bár ez a kötelezettség konvojokra, felfegyverzett kereskedelmi hajókra, ellenálló hajókra nem vonatkozott). A hadifoglyokkal való bánásmód kérdése is problematikus lehetett. E kritériumok eltérő megítélése a háború után hadbírósági eljárásra is alapot szolgáltatott.