1939-ben Németország megtámadta Lengyelországot, és 18 napos villámháborúban le is győzte. A megvert lengyel hadsereg azonban nem szűnt meg létezni; számos egysége a nyugati szövetségesek oldalán harcolt tovább a németek ellen, a Lengyelországban maradt katonák pedig a lengyel Beszkidekben folytatták a küzdelmet.

A partizánháborút az illegalitásba vonult Honi Hadsereg (Armija Krajowa, AK) irányította; a majdnem öt évig tartó német megszállás után a varsói felkelést pedig a londoni lengyel emigráns kormány utasítására indították el 1944. augusztus 1-én - ami máig a második világháború egyik legtisztázatlanabb és legvitatottabb eseménye.

Az 1943-as évben a Vörös Hadsereg a német arcvonal északi és déli szárnyán indított támadó hadműveleteket. Délen a Wehrmacht kurszki támadása után indított ellentámadással szinte elsöpörte a "Dél" hadseregcsoportot és felszabadította Ukrajna nagy részét, északon pedig sikerült feltörnie Leningrád blokádját. A német "Közép" hadseregcsoport arcvonalán ekkor viszonylagos csend honolt, és a németek több helyi sikert könyvelhettek el a korlátozott célú szovjet támadások visszaverésével.

Kurszk után a szovjetek nagyjából ugyanazt a stratégiát alkalmazták, amely az I. világháború utolsó hónapjaiban győzelemre vitte az antantot. A gyönge pontokon támadtak, de ha mégis erős ellenállásba ütköztek, nem erőltették tovább a támadást, hanem másutt folytatták. Az amerikaiaktól tömegével kapott teherautóknak köszönhetően a szovjet erőket igen gyorsan át lehetett dobni egyik területről a másikra, míg a németek nem tudtak gyorsabban haladni, mint a menetelő gyalogság és a lovak.

A kurszki csata után a németek úgy számoltak, hogy a szovjetek túlságosan megviseltek lesznek majd ahhoz, hogy támadásba menjenek át. Tévedtek. A csata során szinte hozzá sem kellett nyúlni a szovjet tartalékokhoz; 1943. augusztus elején a Szovjetunió megindította azt az offenzívát, amely nemigen torpant meg egészen Berlinig. Szinte folyamatosan támadva több száz kilométerrel lökik nyugatra az ellenséget — 1943/44 telén egész Ukrajnából kiűzik a németeket és Wolynynál átlépik a lengyel határt. 1944 áprilisában a németek visszavonulnak Galíciában, Besszarábiában és a Fekete-tenger partja mentén. A még mindig német kézen lévő Krím azonban tüskeként fúródik a Vörös Hadsereg oldalába.

1942 szeptemberében Hitler Alfred Jodl vezérezredest, a Véderő Főparancsnokságának (Oberkommando der Wehrmachl - OKW) hadműveleti főnökét elküldte Siegmund List tábornagyhoz, az A hadseregcsoport parancsnokához,  azzal a feladattal, hogy állapítsa meg, miért nem foglalta még el a hadseregcsoport Batumit, a szovjet Fekete-tengeri Flotta utolsó térségbeli hadikikötőjét.

1943. március 18-19-én Hitler meglátogatta rügenwaldei lőteret, hogy megnézze a világ legnagyobb ágyúját, a 80 cm-es Dora-t. (Hitlertől balra Alfred Jodl és Heinz Guderian, mögötte Wilhelm Keitel.)

1943 júliusában Kurszk alatt megtört a német támadás, a Vörös Hadsereg folyamatosan szorítja vissza a Wehrmachtot. A németeknek néhány hónap alatt több száz kilométert kell visszavonulniuk. A szovjet fölény óriási: 126 lövészhadtest (mindben 2-3 had-osztály), 72 önálló gyalogoshadosztály, 5 harckocsihadsereg, 24 harckocsihadtest (mindben 2-3 hadosztály), 80 harckocsidandár és 106 önálló harckocsiezred áll a Sztavka (legfőbb szovjet hadvezetés) rendelkezésre. A hatalmas hadigépezetet soha nem látott erejű tüzérség támogatja.

A német támadás a kurszki kiszögellésben kudarcba fulladt. Innentől kezdve az oroszok ellentámadásba mennek át. Augusztus 3-án elkezdődött a kurszki csatát lezáró Rumjancev-hadművelet, amelynek célja a Belgorod és Harkov környékén lévő német csapatok szétverése, és a Dnyeperen való átkelés. A hadműveletben Konyev tábornok Sztyeppéi frontja és Vatutyin tábornok Voronyezsi frontja vett részt. A támadás első szakaszában a szovjet hadseregek von Manstein tábornagy „Dél" hadsereg-csoportjának északi szárnyára mértek csapást, miközben a német hadsereg hátában fokozódott a partizántevékenység.

1943 novemberében az európai és a távol-keleti háború összeért, bár csak felszínesen. Sztálin végre beleegyezett, hogy Teheránban találkozzék Churchillel és Roosevelttel. Churchill egy előzetes kairói találkozót javasolt Rooseveltnek. Amikor Churchill megérkezett Kairóba, rá kellett jönnie, hogy Roosevelt túljárt az eszén, mert meghívta Csang Kaj-seket is. Nem lehetett "összeállni" Sztálin ellen. Ehelyett Csang brit flottaakciót követelt a Bengál-öbölben, mielőtt megindulna Japán ellen, és a szorongatott Churchill bele is egyezett, pedig ez azt jelentette, hogy további létfontosságú erőforrásokat kell elvonnia a földközi-tengeri térségtől.

Hermann Wilhelm Göring 1893. január 23-án a bajorországi Rosenheimben szüle­tett. A náci elit számos tagjától eltérően nagypolgári családból származott, édesapja előbb Német Délnyugat-Afrika – a mai Namíbia – biztosaként, majd Haiti főkonzulja- ként képviselte Németországot. Szülei 1905-ben a karlsuhei katonaiskolába küldték, majd négy év után felvételizett a Porosz Katonai Akadémiára. Kiképzését követően Mulhouse környékén teljesített szolgálatot, és itt érte az I. világháború kitörése is.

Előbb egy gyalogos hadosztályban harcolt, majd a légierő tisztjeként szolgált tovább; első katonai kitün- tetéseit, az I. és II. osztályú Vaskeresztet légigyőzel- meinek kö­szönhette. 1917 májusában a 27. repülőraj pa­rancsnoka lett. Ekkor már többszörösen kitünte- tett, tapasztalt pilóta volt (19 légigyőzelem), aki a legma­gasabb német katonai kitüntetést, a „Pour le Mérite"-t is kiérdemelte.

1908. június 12-én született Bécsben, többgenerációs katonacsalád fiaként. Tanulmányait 1926-ban a Bécsi Műszaki Főiskolán kezdte meg, ebből az időből szár- maznak arcán a sebhelyek; vívóversenyenken vett részt – az így szerzett sérülései nyomán nevezték a szövetségesek „Scarface”-nek, sebhelyes arcúnak. 1931-ben mérnöki diplomát szerzett, 1932-ben belé- pett az osztrák nemzetiszocialista pártba, majd az SA-ba is. Ezt követően Ernst Kaltenbrunner, az oszt- rák nácik vezetőjének pártfogoltja lett, és jelentős szerepet játszott az Anschluss végrehajtásában; en- nek során ő fogatta le Miklas osztrák elnököt. 1939-ben – már német állampolgárként – felvételét kérte a Luftwafféba, de kora miatt nem találták szolgálatra alkalmasnak. Végül – Kaltenbrunner segítségével – 1940-ben a Hitler testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került.