A Fiat CR-42 „Falco” egy korszakot lezáró típus, amely elődjéhez, a CR-32-eshez hasonlóan meglepően jól repült. Szerkezeti felépítésében, kialakításának jellemzőiben egy közel három évtizedes fejlesztési korszak utolsó képviselői közé tartozik. A világháború első felében még számos légi harcban felbukkant, az Olasz Légierőn kívül rendszeresítette a svéd, a dél-afrikai, iraki, a magyar és a belga légierő is.
A Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által 1940. augusztus 30-án kihirdetett II. bécsi döntés Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Ciano naplója szerint Manoilescu román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor.
Az 1920. június 4-6 között aláírt trianoni békeszerződés után Magyarországon széleskörű konszenzus uralkodott arról, hogy a békediktátum feltételei elfogadhatatlanok. „Nem, nem, soha" válaszolta az utca embere, ha a béke elfogadásáról kérdezték. Az elszakított területek közül Erdélynek különleges jelentősége volt. Erdély testesítette meg évszázadokon át a magyar államiságot, a magyar kultúra nagyjai közül sokan innen származtak.
A 299. poszt után háromszázadikként nézzük ismét, hogy az eltelt időszakban milyen témákban kerültek fel új posztok a blogra. Ártani nem árthat. (A legfelső nyolc témakörre kattintva pedig az állandó oldalakra felkerült ismertetők láthatók, olvashatók. Az első 100 poszt tartalomjegyzéke ITT, a második 100 pedig ITT nézhető meg.)
Celestino Rosatelli, a FIAT főmérnökének talán legismertebb repülőgépe a CR-32-es a magyar légierő standard vadásztípusa volt a háború kitörésekor. A kitűnő műrepülő tulajdonságokkal rendelkező gépet 1932-ben fejlesztették ki, és 1933-ban rendszeresítették az olasz légierőnél, 1935-1940 között az olasz vadászerők gerincét alkotta és kora egyik legjobb vadásza volt.
Az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének egyik elemét képező 1921. évi trianoni békediktátum — az országhatárok igazságtalan meghúzásán túl — katonai korlátozásokra kényszeríttette Magyarországot. A szerződés — többek között — megtiltotta vezérkar felállítását, hadsereg és hadtest szintek megszervezését. A 35 ezer főre csökkentett, csak önkéntesekből álló fegyveres erő nem rendelkezhetett légierővel sem.
Az írországi katolikus nemesi családból származó Stomm Marcel 1890. december 24-én született Vácott. 1905-ben a pécsi honvéd hadapród-iskola elvégzése után, 1908-ban sikeresen felvételizett a Ludovika Aka- démiára, amelyet 1911-ben rangelsőként végzett el.
Hadnagyként a kassai 9. honvéd gyalogezrednél kezdte pályafutását; majd 1913-ban letette a honvéd felső tiszti tanfolyam vizsgáit. Harcolt az I. világháborúban, majd a Honvédelmi Minisztériumban végzett elemző munkát, főleg a leszerelés kérdéseivel és a magyar haderő hely- zetének reális felmérésével foglalkozott. 1924–27 között a Ludovikán tanított harcászatot; 1931-től Londonban, majd Washingtonban katonai attasé; 1934-től itthon ezred-, dandár-, majd hadosztályparancsnok .
Jány Gusztáv vezérezredes neve elsősorban a Donnál 1943 januárjában elpusztult magyar 2. hadsereg parancsnokaként került a köztudatba. Az eredetileg Hautzinger nevet viselő Jány 1883. október 21-én Rajkán született. A budapesti gimnáziumi érettségi után a Ludovika Akadémián1905-ben hadnagyként végzett, majd 1909 és 1912 között elvégezte a bécsi hadi iskolát. Főhadnagy, majd az I. világháborúban századosként szolgált a vezérkarnál.
A háború után őrnagy, alezredes. Mivel a vitézi cím megítélésének előfeltételeként magyar nevet kellett viselnie, ezért 1924-ben édesanyja nevére, Jányra ma- gyarosított. Negyvenkét évesen, 1925-ben ezredes, 1931-től 1936-ig a Ludovika Akadémia parancsnoka, majd 1934-ben vezérőrnagy.
1942 nyarán, kora őszén elakadt a Dél-Oroszország ellen intézett német offenzíva, miután a Wehrmacht óriásit hibázva kétfelé osztotta a támadóéket. Végül nem érték el a Kaukázuson túli olajmezőket, és Sztálingrádnál sem sikerült áttörniük a szovjet védelmi vonalat.
A 2. magyar hadsereget 1942-ben állítottak fel, és a mintegy 200 ezer katonát a németek egyre ismétlődő követelésére küldték a Don-kanyarba, ahol 1943 januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett.
Néhány nap alatt több mint százezer magyar katona sebesült meg, halt meg, tűnt el vagy esett hadifogságba.