Az első világháború előtt, 1910-ben a Dante Alighieri-osztály továbbfejlesztett változataként Olaszországban három új csatahajó építését kezdték meg. A LEONARDO DA VINCI, CONTE Dl CAVOUR és GIULIO CESARE névre keresztelt hajókat a hadihajó-építésben komoly hírnévre szert tett Eduardo Masdea mérnök-tengernagy tervezte.

Célkitűzése az volt, hogy egyidejűleg az angol, német, francia, amerikai, japán, orosz és osztrák-magyar dreadnought jellegü „all big gun" csatahajók megjelenésével Olaszország is rendelkezzen hasonló erejű és harcértékű hajókkal. A három olasz csatahajó 1914/15-ben készült el, szolgálatba állásukkor a világszínvonalat képviselték.

Standard vízkiszorításuk 22 912 tonnát, hosszúságuk 176,0, szélességük 28,0, merülésük pedig 9,3 métert tett ki. Négy Parsons turbinájukkal, valamint 20 Blechinden és Babcock-Wilcox vegyes olaj- és széntüzelésű kazánjaikkal 22 csomó sebességre voltak képesek, személyzetük 1232 fő számlált. Főtüzérségüket 13 db 30,5 cm-es Vickers-Armstrong mintájú, 24 km-es lőtávolságú, 452 kg tömegű gránátokat kilövő nehézágyú volt. Köze- pes tüzérségük 18 db 12 cm-es, könnyűtüzérségük pedig 13 db 7,6 cm-es ágyúból állt.

A Giulio Cesare építése Genovában, 1911.

Főtüzérségük elrendezése rendkívül szokatlannak számított, a 30,5 cm-es lövegeiket öt 254 mm-es páncélzatú toronyban helyezték el, elöl egy három- és egy kétágyús, középen a két kémény között egy háromágyús, hátul pedig egy kétágyús és egy háromágyús a toronyban. Az adott korban nehézágyúik darabszámát csak egyetlen csatahajó érte el, illetve lépte túl, az 1914-ben elkészült brit AGINCOURT 14 db 30,5 cm-es ágyújával.

Conte di Cavour osztályú csatahajó hadgyakorlaton az I. világháború idején.

Az első világháború során az olaszok — túlzott óvatosságból — távol tartották új csatahajóikat az adriai hadszíntértől; egyikük sem került lőtávolságnyira az osztrák-magyar tengeri haderők közelébe. Ennek ellenére a LEONARDO DA VINCI pályafutása igen hamar véget ért, 1916-ban a vadonatúj hajó egy lőszerkamra-robbanás miatt elsüllyedt. Az osztályból megmaradt CONTE Dl CAVOUR és a GIULIO CESARE a két világháború között több átépítésen és teljes felújításon esett át; az 1920-as években árbocaikat, majd 1933 és 1937 között a meghajtó-műveiket cserélték át nagyobb teljesítményű Belluzzo turbinákra és Yarrow kazánokra, ezáltal maximális sebességük elérte 28 csomót.

A Giulio Cesare az 1938-as modernizációt követően.

Külsejük is megváltozott, nagyobb kéményeik helyébe két kisebb, középen elhelyezkedő kéményt kaptak. Középső nehézágyús, páncélozott forgótornyukat eltávolították, a meg- maradt 10 db 30,5 cm űrméretű löveg felfúrásával űrméretüket 32 cm-re növelték, ezzel maximális lőtávolságuk 28 km-re nőtt, gránátjaik tömege pedig megköze- lítette az 500 kg-ot.

Közepes tüzérségüket 12 új, 12 cm-es ágyúval cserélték, könnyű tüzérségük helyébe pedig 8 db 10 cm-es légelhárító ágyú, valamint 12 db 3,7 cm-es légelhárító gépágyú és 12 légelhárító nehézgéppuska került. A hajótestet 10,3 méterrel meghosszabbították az „A” lövegtorony előtt, standard vízkiszorításuk pedig 23 622 tonnára nőtt. Az átalakítások végére gyakorlatilag teljesen új csatahajókká váltak, melyek alig emlékeztettek eredeti alakjukra.

A Conte di Cavour és a Giulio Cesare Nápolyban, 1938.

A II. világháborúban a CONTE Dl CAVOUR 1940. július 9-én részt vett a Punta Stilónál a MALAYA, ROYAL SOVEREIGN és WARSPITE brit csatahajókkal és kíséretükkel vívott tengeri csatában, az év további hónapjaiban pedig brit konvojok és hadihajó-kötelékek elleni — eredménytelen — támadásokban. Az 1940. november 11-ről 12-re virradó éjszaka a brit ILLUTRIOUS hordozóról felszállt Swordfish repülőgépek egy torpedótalálatot értek el a Tarantóban horgonyzó CONTE Dl CAVOUR-on. A robbanás 12x8 méteres léket ütött a hajó vízvonal alatti részén, az ezen beömlő víz gyorsan elöntötte a hajó elülső részét, és a sekély vízben elsüllyesztette azt.

A sekély vízbe süllyed Conte di Cavour Tarantóban.

Egészen 1941 decemberéig tartott, míg a léket le tudták zárni, majd súlycsökkenés céljából a nehéz- és közepes lövegek, valamint lövegtornyok páncélzatának leszerelése után a hajót ki tudták emelni. A CONTE Dl CAVOUR gépeinek üzembe helyezése után áthajózott Triesztbe a végleges javítások elvégzésére. A javítások elhúzódása miatt az 1943. szeptember 8-i olasz fegyverletétel Triesztben érte, ahol saját személyzete újra elsüllyesztette. A németek kiemelték és megkezdték helyreállítását, de az 1945. február 15-i amerikai légitámadás ismét elsüllyesztette. Végül, a háború után, 1947-ben roncsát kiemelték, és 1950-től 1952-ig szétbontották.

A Conte di Cavour a punta stilói csatában. A kép a Giulio Cesare fedélzetéről készült.

A GIULIO CESARE 1940. július 9-én szintén részt vett a Punta Stilónál vívott csatában, ahol a WARSTPITE csatahajó egy 38,1 cm-es gránátja eltalálta. A sérülések kijavítását követően a CONTE Dl CAVOUR-ral működött együtt — a britek tarantói éjszakai támadását találat nélkül megúszta. 1940. november 27-én részt vett a Capo Teuladánál brit tengeri erőkkel vívott ütközetben, de 1941. január 9-én a Nápoly elleni légitámadás során egy közelében felrobbanó bomba megrongálta. Gyors kijavítása után olasz konvojok kíséretében és brit flottakötelékek elleni támadásokban vett részt, ezek során ugyan semmilyen eredményt nem ért el, viszont maga is sértetlen maradt.

Az 1943. szeptember 8-i olasz fegyverletételkor a német haderők elől Máltára menekült, ott megadta magát, illetve olasz zászló alatt átállt a nyugati szövetségesekhez. Ezután személyzetét lecsökkentették és harctevékenységben már nem vett részt. Utolsó olasz parancsnoka Enrico Masaro fregattkapitány volt.

A szövetségesek Olaszországgal 1947-ben kötött békeszerződése értelmében a GIULIO CESARE-t háborús jóvátételként át kellett adni a Szovjetuniónak. A hajó 1948. december 15-én civil személyzettel indították útnak a Fekete-tengerre. A szovjet haditengerészetbe 1949. február 3-án sorolták be NOVOROSSZIJSZK néven, és a Fekete-tengeri Flottához vezényelték. 32 cm-es lövegeit szovjet gyártmányú 30,5 cm-es ágyúkkal cserélték fel, és más átalakításokat is végeztek rajta. A hajó korabeli szovjet információk szerint 1955. október 29-én a szevasztopoli révben egy második világháborúból visszamaradt aknába ütközött és elsüllyedt. Ezt követően kiemelték és ócskavasnak szétbontották. Egyes nyugati források találgatása szerint a NOVOROSSZIJSZK-kal ugyanúgy egy ismeretlen eredetű, belső lőszerkamra-robbanás végzett, mint kb. 40 éve egykori testvérhajójával, a LEONARDO DA VINCI-vel.

*

A CONTE Dl CAVOUR-osztály átépítés utáni adatai

 A gazdaságos sebesség mindkét egységnél 13 csomó, a gépészeti berendezést úgy cserélték, hogy 4 régi turbinaegység helyére 2 új került, ezeket a 4-4 db Yarrow vízcsöves kazán mögé és elé építették be, így a csavartengelyek hossza eltérő, de jelentős helyet szabadított fel más célra. A Belluzzo gőzturbinák egy nagynyomású és 2 kisnyomású gépegységből álltak, ezek közös reduktoron át hajtották a csavartengelyt. Ezek végén 3 szárnyas hajócsavarok voltak.

A páncélzat maximálisan 250 mm-t tett ki, ezt adott esetben kétrétegű lemezeléssel alakították ki. A vízszintes lemezeknél a fontos központok felett 24 mm-rel (12+12) megnövelték a vastagságot. A központi géptér és a kazántér felett 80 mm-es védelem volt. Mivel a hajók eredetileg is az átlagnál nem vastagabb páncélozással épültek nem volt mód alapvető átalakításra. A torpedóvédelmet utólag beépített Puglise-rendszerű páncélzattal érték el, ez növelte a vízkiszorítást a fent jelzett értékre. A páncélzat össztömege 6000 tonnát tett ki.

A Conte di Cavour Tarantóban, még az átépítés előtt.

A főtüzérséget a 10 db 320 mm-es L/43,8-as löveg alkotta, a max. lőtávolságuk elérte a 28 600 m-t. A háromlöveges torony tömege 745 t; a kétlövegesé 548 t volt. A kombinált középtüzérség 12 db 120 mm-es L/50 gyorstüzelő lövegből állt, ezeket 6 kétlöveges toronyban helyezték el, max. lőtávolságuk 19 500 m. A légvédelmi tüzérség 8 db 100 mm-es L/47 lövegből állt, ezek 4 darab kétlöveges toronyba kerültek beépítésre, max. lőtávolságuk 15 240 méter. A felszerelt 16 db 37 mm-es és 12 db 20 mm-es légvédelmi gépágyúk megegyeznek a szárazföldi haderő légvédelmi fegyvereivel. A CAVOUR 2 db katapultot is kapott a hátsó árboc előtt, és elvileg 4 hidroplánt hordozhatott. de ezeket leszerelték, mert akadályozták a középes tüzérség működését.

(Forrás: Andro-Bargoni-Gay: Corazzate Classe Conte di Cavour.
Gardiner, R.-Fraccaroli, A.-Roberts J.: All the World's Fighting Ships. Italy.)