Kétmotoros, középszárnyas, keskenytörzsű, fémépítésű Junkers bombázó a Luftwaffe legnagyobb példányszámban épült bombázógépe volt. A kiváló konstrukció lehetővé tette széleskörű alkalmazását, zuhanóbombázó, éjszakai vadász, aknatelepítő, torpedóvető és csatarepülő változatai is bevetésre kerültek. Gyártása egészen a világháború végéig folyt; különböző változataiból 14 980 db épült.

1891. december 29-én Budapesten született. Ta- nulmányai elvégzése után pénzügyi pályára lépett, képességeinek és pártfogóinak köszönhetően gyorsan lépegetett felfelé a ranglétrán. Kora egyik legtehetségesebb financiális szakértőjének tartották, alig múlt 35 éves, amikor 1926-ban a Magyar Nem- zeti Bank igazgatóhelyettese, majd igazgatója, 1935-től pedig elnöke lett.

Politikai karrierjét 1930-től, Gömbös Gyulával kötött barátságának köszönheti, akinek hatalomra kerülése után segítséget nyújtott a 95 pontos Nemzeti Mun- katerv elkészítésében, 1932-től pénzügyminiszter és felsőházi tag lett.

A II. világháborúban több korszakalkotó fejlesztés született — pl. a sugárhajtású repülőgépek — de néhány a valóságtól látszólag teljesen elrugaszkodott ötlet is eljutott a tervezőasztaltól a gyártásig. Ilyen volt a Harmadik Birodalom Krummlauf („görbe cső”) nevű eszköze is, amely a Sturmgewehr 44 használói számára tette lehetővé a fedezékből való biztonságosabb tüzelést.

Az első világháború előtt, 1910-ben a Dante Alighieri-osztály továbbfejlesztett változataként Olaszországban három új csatahajó építését kezdték meg. A LEONARDO DA VINCI, CONTE Dl CAVOUR és GIULIO CESARE névre keresztelt hajókat a hadihajó-építésben komoly hírnévre szert tett Eduardo Masdea mérnök-tengernagy tervezte.

Nem köztudott, hogy már a második világháborúban is szerepeltek helikopterek. A háború utolsó évében alkalmazott amerikai Sikorsky R-4 valamelyest még ismert, azonban a német helikopterekről szinte alig tudni valamit, pedig a német helikopterek története egészen a '30-as évek első felére nyúlik vissza. A Luftwaffe irányelvei között már 1934-ben kiemelt témaként szerepelt a forgószárnyas repülőgépek fejlesztése, mert „azok szárazföldi, valamint tengeri alkalmazása egyre jelentősebb lesz".

Korábban — a Heinkel He-177-esek ismertetése során — röviden már szó esett a Ruhrstahl X-1/Fritz X-ről, amely a világ első precíziós vezérlésű fegyvere volt, amelyet harcban is bevetettek.

Története, még 1938-ig nyúlik vissza, amikor Dr. Max Kramer, a Német Repüléskutató Intézet (DVL – Deutsche Versuchanstalt für Luftfahrt) mérnöke egy irányítható, hajók ellen bevethető, nagy távolságból irányítható, csatahajók páncélját átütni képes bomba kifejlesztésére kapott megbízást. A DVL mellett később a Rheinmetall-Borsig nehézipari is beszállt a fejlesztésbe.

És még mindig Norvégia: 1940 áprilisában a Kriegsmarine az „Operation Weserübung" fedőnevű akció során Narviknál 10 torpedórombolóját vesztette el. Az érzékeny veszteség sürgős pótlása érdekében a Deschimag-Bremen hajógyárban 1938, illetve 1939 óta építés alatt álló 1936A típusjelzésű 8 nagy torpedóromboló gyártását felgyorsították.

És még mindig Norvégia: most a főváros, Oslo közelében 1848-1853 között épült Oscarsborg-erőd Moses és Joshua nevet viselő két ősöreg, 28 cm-es ágyújáról lesz szó, amelyek a Norvégia elleni német támadás első napján egyetlen egyszer lőttek — fél évszázados szolgálatuk során először és utoljára —, ám ezzel a két lövéssel beírták magukat a történelembe.

1940 februárjában, a szövetséges akciók nélküli „furcsa háború” közepette hajtott végre a brit Királyi Haditengerészet egy erődemonstrációt a németekkel szemben — a brit kereskedelmi flotta 299 korábban foglyul ejtett tengerészét szabadították ki az Altmark nevű német hajóról. Az akció szépséghibája, hogy az norvég felségvizeken történt, és ezzel a britek megsértették Norvégia semlegességét.

A típust először 1942 végén vetették be nagyobb számban a keleti fronton — szállítógépként(!) —, amikor a Sztálingrádnál körülzárt egységek utánpótlását légihíddal próbálták megoldani; öt He-177-est lőtt le a szovjet légvédelem. Az A-3 végső alváltozata az R5 lett volna, amelyet 50 mm-es ágyúval szerelve páncélelhárításra szántak, de a nagy célfelület miatt szerencsére itt elálltak a gyártástól. Az A-5-öt 1943 februárjában mutatták be — utolsó jelentős változatként.