A Fiat CR-42 „Falco” egy korszakot lezáró típus, amely elődjéhez, a CR-32-eshez hasonlóan meglepően jól repült. Szerkezeti felépítésében, kialakításának jellemzőiben egy közel három évtizedes fejlesztési korszak utolsó képviselői közé tartozik. A világháború első felében még számos légi harcban felbukkant, az Olasz Légierőn kívül rendszeresítette a svéd, a dél-afrikai, iraki, a magyar és a belga légierő is.

A CR-42-es az utolsó olyan harci repülőgépek közé tartozik, amely még nyitott kabinnal épült. A FIAT gyár főkonstruktőre, Celestina Rosatelli 1937-ben tervezte meg, a prototípus 1938. május 23-án repült először. A „Falco” — csakúgy, mint elődje — magán viselte a Rosatelli-féle típusjegyeket: szintén „másfélfedelű", és „W"-merevítésű szárnyakkal épült. A rácsszerkezetű, magnézium-molibdén ötvözetű hegesztett acélcsövekből készült tör- zset a pilótafülkéig alumíniumlemezekkel, onnantól feszített vászonnal borították.

A vezérsíkok fémépítésűek, míg a kormányszervek vászonnal borított fémszerkezetűek voltak. A hagyományos elrendezésű, merev futómű áramvonalas burkolatot kapott; a főfutók fékezhetőek voltak. Az összesen 460 liter kapacitású üzemanyagtartályok maxi- málisan 900 km hatótávolságot biztosítottak a repülőgépnek. A spanyol polgárháború tapasztalatai alapján kialakított gép az ekkor még elsődleges légiharc-eljárásnak tartott fordulóharc elvárásainak mindezzel tökéletesen megfelelt.

Mivel tervezésének idején még csak kis szögben,kisebb felületeket tudtak torzításmen- tesen plexit hajlítani, csak sok részből összeépített, rossz kilátást biztosító kabintetőket tudtak gyártani. Rosatelli elvetette a rácsozott kabintetőt, és olyan nyitott kabint terve- zett, amely szinte teljesen körbeölelte a pilótát, annak gyakorlatilag csak a fejét hagyva szabadon. Ez az elrendezés nem egyedi, hiszen hasonló kabint alakítottak ki a kor másik olasz vadászgépén a Macchi C.200-on, valamint a szovjet I-16-on. A jó kilátást biztosító nyitott kabin azonban a típus korlátait is jelentette; az időjárás, a nagy magasság és sebesség erősen megviselte a pilótákat, emellett hiányzott a beépített rádió, és sem vakrepülést, sem éjszakai bevetést nem tett lehetővé a gép műszerezettsége.

Két olasz CR-42-es az Égei-tenger felett, 1940.

A CR-42-es leggyengébb része a 14 hengeres, kétsoros A.74Rc-38 motor, volt mivel tervezésekor nem állt rendelkezésre olyan soros, vagy V12-es motor, amellyel elérhető lett volna az 1000-1200 LE.. Az A.74-es motor alkalmazása során azonban ugyanazok a problémák jelentkeztek, mint a Caproni Ca.135-ből ismert Piaggio P.IX RC40 csillagmoto- rok esetén: az alapvetően mediterrán időjárási körülményekre tervezték*, így rosszul viselte a hidegindításokat, az első sorba beépített hengerek pedig érzékenyek voltak nagyobb zuhanásokra, valamint a süllyedések során fellépő visszahűlésre.

A gép fejlesztése során annyira súlyossá vált a motorok megbízhatatlansága, hogy később kísérleti jelleggel a német DB.601-es V12-es vízhűtéses motor beépítéssel is megpróbálkoztak. (Megj.: sok esetben a műszaki problémák fő oka mégsem a tervezési hibák voltak, hanem a gyenge anyagminőség, és az elégtelen minőség-ellenőrzés.)

A Svéd Királyi Légierő egyik gépe

Fegyverzete az 1920-as és 30-as évek elvárásainak felelt meg, előbb 7,7 majd 12,7 mm-es géppuskával készült. A motorburkolatba beépített két géppuska Breda-SAFAT típusú; a nagy hagyományokkal rendelkező olasz fegyvergyártó vállalat a 30-as évek elején kezdte kifejleszteni ezt a könnyű géppuskát, amely később a kor összes olasz katonai repülőgé- pébe beépítésre került. A kései CR-42-esek Breda géppuskájának tűzgyorsasága ugyan elmaradt kisebbik testvérétől, azonban a 12,7×81 mm-es lövedék gyorsabb, és — ami fontosabb — jóval nagyobb tömegű volt, mint a 7,7×56 mm-es. Szolgálatba állításakor azonban már ez is gyenge, elégtelen fegyverzetnek bizonyult.

A Falco-t 1939 februárjától 1943 júniusáig gyártották. Összesen 1781 darab készült belőle, de mire a csapatokhoz került, már el is avult. Gyártását mégis megkezdték, mert a Regia Aeronautica vezetői nem tudták eldönteni, hogy melyik vadászgéptípust részesítsék abszolút támogatásban, a G-50-et vagy az MC-200-at, így a CR-42-vel együtt három típust használtak, a Re-2000-et pedig felszabadították exportra.

*Az olasz motorok a Földközi-tenger térségében jól működtek, hátrányuk a gyakorlatban — az orosz fronton — mutatkozott meg. Nem is létezett jó minőségű és nagy teljesítményű olasz soros motor: megkésett megoldást a német DB-601 licencének átvétele jelentett számukra. A FIAT ennek megfelelően, kísérleti jelleggel létrehozta a CR-40-es típust a CR-32 csillagmotoros átépítéseként, brit Bristol Mercury IVA repülőgépmotorral szerelve. A prototípus nem mutatott lényeges javulást, ám az olasz gyár folytatta a kísérletezést, ezúttal az amerikai Pratt & Whitney Hornet SDE A59R kilenchengeres csillagmotorjának saját, kétsoros, továbbfejlesztett változatával. Az így elkészült CR-40bis prototípust követte új konstrukcióként a CR-42 „Falco".