Légiháború 1939-1945. (áttekintés 2.) [186.]

2019. szeptember 09. - Habitus

A vadászgépek az I. világháború alatt jelentek meg, a bombázógépek széleskörű harcászati alkalmazása viszont teljesen új fejezetet nyitott a katonai légierő történetében. Az 1920-as években sok katonai teoretikus, közöttük a brit Trenchard és Groves tábornok, az amerikai Mitchell tábornok és az olasz Douhet tábornok úgy tartotta, hogy a bombázók a gazdasági infrastruktúra megsemmisítésével és a polgári lakosságra mért csapásokkal önállóan is térdre kényszeríthetik az ellenséget. „Két fontos tényezővel van dolgunk: a lelki és az anyagi hatással, és mindkettőt a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni."

legi2-0.jpg

Az 1940 augusztusától novemberig tartó angliai csata az első olyan hadjárat volt, amely- ben tömegesen és rendszeresen bombáztak brit városokat és ipari központokat; és ez egyúttal Németország első jelentős kudarca is, bár következményei a britek számára is rendkívül fontosak voltak.

A németek saját kárukon tanulták meg, hogy a városok bombázása ahelyett, hogy meg- törné a lakosság lelkierejét, csak fokozza elszántságukat. Arról is meggyőződhettek, hogy a bombázók csaknem teljesen védtelenek az ellenséges vadászgépekkel, és főképp a légelhárítással szemben — alig három hónap alatt 600 gépet veszítettek. A bombázások viszonylagos pontatlansága miatt a károk alig gyengítették az ellenség ipari és katonai erejét. A RAF bombázásai 1941-ben már egészen más jellegűek voltak, mint a Luftwaffe légitámadásai. Az angol célpontokat nagyon pontosan meghatározták: a gyárakat, olaj- finomítókat, villamos erőműveket támadták. Ha a bombázóknak nem sikerült elérniük a kijelölt célpontokat, másodrendű ipari központokra kellett ledobniuk bombáikat, de nem támadhattak lakónegyedeket. A bombázások pontatlansága miatt természetesen ez a harceljárás is kudarcra volt ítélve.

1941-ben légi felvételek alapján készült Butt-jelentés feltárta, hogy három bomba közül mindössze egy csapódott be a kitűzött célpont nyolc kilométeres körzetében, és a Ruhr-vidék ipari létesítményeire ledobott bombáknak alig 10 %-a találta el kijelölt célpontját. Nyilvánvaló volt, hogy nem sikerült elérni a kívánt eredményt, ezért a hadászati bombá- zásokat 1941 novemberében felfüggesztették.

1942-től a rádiós és radar irányítórendszerek (Gee, H2S és Oboe) jelentősen növelték ugyan a légitámadások pontosságát, és a célfelderítő repülőgépek világítóbombái szintén megkönnyítették a bombázók feladatát, az eredmények azonban még a háború végén sem voltak kielégítőek.

nemeto_bomb1-1.jpg

Az 1942-ben megkezdett szőnyegbombázások már nem tettek különbséget a gyárak és lakónegyedek között. 1942-től egészen a háború végéig a német városokat egymás után érték a légitámadások. A 30 000 áldozatot követelő 1943. júliusi hamburgi szőnyegbom- bázást 700-nál több brit bombázó hajtotta végre. Japánt az amerikai B-29-es „szupererő- dök" támadták. A gyújtóbombák becsapódása után a japán faházak szalmacsóvaként lobbantak lángra.

A szőnyegbombázások méretei, hatalmas pusztításai rettegést keltettek a lakosság körében; hozzájuk képest a London elleni német Blitz szerény fricskának tűnt. A hadá- szati bombázások azonban sohasem törték meg az ellenséges ország gazdasági erejét, és a lakosságot sem ösztönözték lázadásra. A szövetségesek hiába fokozták légitámadá- saikat, 1943-ban, sőt még 1944-ben is nőtt a német ipar termelése. 1944 végétől azonban már érezhető volt a kőolajfinomítókat és közlekedési útvonalakat ért támadások hatása.

nemeto_bomb1-3.jpg

A II. világháború eseményei igazolták a légierő jelentőségét a szárazföldi hadműveletek támogatása során. A Blitzkrieg a páncélosegységek és a támogató légierő szoros együtt- működésén alapult; a légierő a „repülő tüzérség" szerepét töltötte be. A háború elején a légierőt elsősorban az ellenség ellenállási fészkeinek megsemmisítésére és ellátásának szétzilálására alkalmazták, többek között a közlekedési infrastruktúra megrongálásával. A légierő megakadályozta az ellentámadások megszervezését és a viszonylag rendezett visszavonulást.

A lengyelországi, majd a franciaországi hadjárat idején a Junkers Ju-87 zuhanóbombázók, a Stukák az utak és vasútvonalak folyamatos támadásával leírhatatlan zűrzavart keltettek a visszavonuló csapatok között, és félelmetes hírnévre tettek szert. Valójában azonban a Stukák, a leghíresebb támogató repülőgépek, nagyon egyszerű szerkezetek voltak. Csak addig voltak igazán félelmetesek, amíg nem találkoztak komoly ellenséggel.

legi2-6.jpg

Az angliai csata, ahol a Luftwaffe első ízben találta magát szemben az ellenséges vadász- gépek határozott ellenállásával, nyilvánvalóvá tette gyengeségüket: a lassú és gyenge fegyverzetű Stukák ideális célpontul szolgáltak a brit vadászgépek számára. 1940 augusz- tusában a zuhanóbombázók akkora veszteségeket szenvedtek, hogy Göring kivonta őket a további harcokból.

A támogató légierő páncélos erők elleni bevetése érdeklődést keltett a csatarepülőgépek iránt is. Harckocsik ellen a britek alkalmazták a leghatékonyabban a támogató légierőt az El Alamein-i csatában. 1942. november 11-13-án a Rommel egységeinek menetoszlopait támadva két nap leforgása alatt 300 harckocsit és egyéb járművet semmisítettek meg.

legi2-5.jpg

A repülőgépeket azonban megfelelően fel kellett fegyverezni ahhoz, hogy igazi harckocsi vadászokká váljanak. A pontatlan bombákat nagy torkolati sebességű ágyúkkal váltották fel; két darab 40 mm-es Vickers ágyút szereltek a Hurrican Mk. IID szárnya alá. 1943. már- cius 21-én Tunéziában a Hurricanok 71 harckocsit semmisítettek meg, miközben maguk 10 pilótát veszítettek.

Két darab, egyenként 37 mm-es Flak 18 ágyújuknak köszönhetően 1943 tavaszától a Stu- kák is igazi reneszánszukat élték a keleti fronton. Bár még mindig túl lasúnak, nehéznek számítottak, és nem voltak elég fürgék se, a Flakok 770 m/s kezdősebességű lövedéke- ikkel a szovjet harckocsik félelmetes ellenségévé váltak. A német légierő híressége, Hans Rudel például Ju-87G gépével 519 szovjet harckocsit semmisített meg. A Henchel He-129 még félelmetesebb volt. Pneumatikusan működtetett 75 mm-es ágyúja minden harcko- csit képes volt megsemmisíteni, még a nehéz Joszif Sztálinokat is.

legi2-4.jpg

Az oroszok csatarepülőgépei kezdettől fogva fontos szerepet játszottak a hadműveletek- ben. A két 20 mm-es, 1943-tól 23 mm-es ágyúval, 600 kg bombával vagy nyolc 82 mm-es rakétával felszerelt IL-2 Sturmovik ugyancsak megkeserítette a németek életét.

A Hawker Typhoon 8 db 27 kg-os, sorozatban kilőhető rakétát szállított. A csatarepülő- gépek a normandiai partraszállásnál is nagymértékben hozzájárultak a szövetségesek sikeréhez. A partra szállt egységek az első napokban nagyon nehéz helyzetben voltak, de az amerikai P-51 Mustangok, P-38 Lightningek és P-41 Thunderboltok, a brit Typhoonok az utak és vasutak folyamatos támadásával egy 80 km mély sávban teljesen megbénítot- ták az ellenséges csapatok mozgását.

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr2915052094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.