A Tigris tervezése tulajdonképpen már 1937-ben elkezdődött. A spanyol polgárháború során szerzett tapasztalatok alapján a német szakértők előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a gyors könnyűharckocsik mellet vastag páncélzatú, nehézharckocsikra is szükség lesz, amelyek ellen tudnak állni a páncéltörő ágyúk lövedékeinek. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező harckocsi gyártásához azonban a ’30-as évek végén még nem voltak meg a kellő feltételek, a könnyű- páncélosokkal felszerelt német hadosztályok pedig sikert sikerre halmoztak a harctereken, csakúgy Lengyelországban, mint Nyugat-Európában, így egészen 1941-ig nem kezdődött el a prototípusok összeszerelése és kipróbálása.

1941 májusában azonban Hitler felszólította Németország két legnagyobb nehézgép- gyárát, a Porsche-t és a Henschel-t, hogy készítsék el nehézharckocsi-prototípusaikat, és teszteljék azokat. A Henschel két prototípust készített, a VK 4501(H) H1-et és a VK 4501 (H) H2-őt. Az első 8,8 cm KwK 36 L/56, a másik 7,5 cm KwK 42 L/70 típusú harckocsiágyú- val volt felszerelve. 1941 végére végeztek a tesztek első felével, s a H1-et ítélték jobbnak, a továbbiakban erre koncentráltak. Április végére el is készültek az első működő példá- nyok, és a Porsche VK 4501 (P) prototípusával együtt Rastenburgba (Kelet-Poroszország) szállították őket, ahol április 20-án mindkét harckocsit bemutatták Hitlernek.

1942 júliusában katonai szakértők intenzív tesztelésnek vetették alá mindkét járművet, és a Henschel típusát választották. 1942 augusztusában már fel is futtatták a gyártást a kas- seli Henschel gépgyárban, és a jármű még ugyanezen év őszén meg is jelent a harctéren.

Henschel VK 4501(H) H1

Porsche VK 4501 (P)

Első bevetésére Leningrád közelében, a Ladoga-tó térségében került sor, ez azonban balul ütött ki – egy szovjet gyalogosparancsnok észrevette az úton lassan haladó mons- trumot, és az embereivel megrohamozta a harckocsit. Az orosz katonák tömegétől és az erős géppisztolytűztől megrémült sofőr pánikba esett, a kormányt félre rántva az árokba csúszott a járművel, és azt sorsára hagyva elmenekült. A szovjeteknek viszont sikerült elvontatniuk, és átvizsgálásával értékes adatokhoz jutottak. Később, a kurszki csatában így már nem érte túl nagy meglepetésként az orosz hadsereget a Tigris, habár a Ferdi- nandok és a Tigrisek jelentős számú szovjet tankot semmisítettek meg.

A Tigrisek egészen a háború végéig szolgálatban voltak. Kiváló lövegük és vastag páncé- lozásuk csaknem elpusztíthatatlanná tette őket; a harckocsi 1944-ig az összes ellenfelénél jobbnak bizonyult. De voltak hátrányai is: a viszonylag vékony hátulsó páncélozás, az állandó szervizelést igényelő motor; és a vastag, 80-100 mm-re növelt páncélzat által jelentősen megnövelt önsúly. A jármű terepen nehézkesen és lassan mozgott, gyakran elakadt – lánctalpa is túl bonyolult volt, így a harctéren szinte lehetetlen volt javítani. Nagy hátránya volt továbbá az igényes, bonyolult és költséges gyártás, emiatt viszonylag kevés készült belőle – mindösszesen 1350 darab.

Ausf.H - korai változat

Hivatalosan csak két változatban gyártották – Ausf.E, és Ausf.H; ez utóbbi verzió trópusi szellőztetőrendszerrel volt ellátva – az évek folyamán azonban több elemét is megváltoz- tatták. A torony hátulsó részén levő géppisztolylőrést például egyfajta vészkijárattá bőví- tették (használták a muníciókészlet feltöltésére is), 1943-tól új, már a Tigris II számára kifejlesztett parancsnoki kupolával készült. Az első 250 darabot Maybach HL 210 P45 tí- pusú motorral gyártották, ami 600 LE-s volt és nem biztosított a súlyos Tigrisnek megfe- lelő mozgékonyságot. 1943-tól ezért egy újabb típust, a Maybach HL 230 P45-öt kezdték alkalmazni, amely 700 lóerejével mozgékonyabbá tette az 55 tonnás monstrumot.

Ausf.E - kései változat

A motor maga kiváló volt, de nem egy akkora jármű mozgatására méretezték, mint amekkora a Tigris volt. Mivel szinte az egész működési ideje alatt a maximumhoz közeli teljesítményt kellet leadnia, gyorsan elhasználódott. Ugyanez mondható el az OLVAR sebességváltóról is – remek konstrukció volt, a sofőr könnyedén és szinte fizikai megeről- tetés nélkül tudta vele irányítani a tankot, de nem megfelelő bánásmód esetén ez is hamar tönkrement.

A harckocsi rendkívüli méreteit és súlyát jól jellemzi, hogy kétfajta lánctalppal (a vasúton való szállításra keskenyebb, szállítási; a harci bevetésekre szélesebb, harci) gyártották, és különleges vasúti vagonokat kellet tervezni a szállításukra és a bevagonírozásukra. A né- met ipar néhány speciális, 80 tonna teherbírású, közúton vontatható utánfutót is legyár- tott a Tigrisek szállítására. 

A Tigris alvázára épült önjáró lövegek/páncélvadászok

A Sturmtiger egy 38 cm-es RW61 típusú tengerészeti rakétavetővel és egy MG 34-es géppuskával felszerelt, Tiger-alvázra épített rohampáncélos; a jármű elsődleges feladata a gyalogság nehéz tűztámogatása volt városi területeken. Mindössze 18 járművet gyár- tottak, a csatában kilőtt Tigris tankok felhasználásával. A németek az 1944. augusztus 1-én kitört varsói felkelés leverésénél alkalmazták először, de a háború utolsó hónapjaiban a nyugati fronton is bevetették, nem kis pánikot keltve ezzel az amerikaiak között.

A Ferdinand a Porsche VK 4501(P) prototípusának átépített változata. A Porsche által legyártott 90 darab járműből először lövegvontató traktorokat terveztek kialakítani, de később úgy döntöttek, hogy inkább páncélvadásszá alakítják át őket; ezért 8,8 cm PaK 43/2 L/71-es páncéltörő ágyúval szerelték fel a Porsche-Tigriseket. Az ausztriai St. Valentin-ben, a Nibelungwerke gépgyárban 1943 áprilisa és májusa folyamán mind a kilencven darabot elkészítették és a keleti frontra szállították.

A német hadvezetés mindet bevetette a kurszki csatában, de a várt siker elmaradt; több, végzetesnek minősülő hiba miatt. Baj volt az üzemanyag-ellátó rendszerrel, gyakran kigyulladt, a motor túl gyenge volt és túl sok üzemanyagot fogyasztott, a jármű pedig teljesen védtelen volt a szovjet gyalogsággal szemben ("elfelejtették" géppuskával fel- szerelni). Mindezek ellenére a szovjet páncélosok és lövegállások ellen hatékony volt, sokat megsemmisített közülük. A megmaradt 50 darabot ezt követően visszaküldték a gyárba, modernizálásra. Így született meg az Elefant, amely majdnem azonos volt a Ferdinanddal, de szélesebb lánctalpakkal, parancsnoki kupolával és már két beépített géppuskával rendelkezett. 1944 elején ismét a fronton voltak az Ferdinand/Elefant-ok, először Olaszországban, majd a keleti fronton harcoltak.

A Jagdtiger – főleg sérült tornyú Tiger II-esek alvázára épített páncélvadász volt, 12,8 cm PaK 44 L/55 típusú páncéltörő löveggel felszerelve. Támadó hadműveletekre alkalmatlan- nak bizonyult, de védekező harcok során gyakorlatilag minden ellenséges járművet meg tudott semmisíteni – ha eljutott a harctérre. 71 tonnás súlya miatt ugyanis szinte teljesen használhatatlan volt – remek példája annak, hogyan lehet a tervezés folyamán elméleti előnyök mellett (nagyon vastag páncélozás, erős harckocsiágyú) teljesen figyelmen kívül hagyni az alapvető taktikai követelményeket.

A Tiger II ( Königstiger)

A német konstruktőrök 1943 októberére már a Tigris utódját is kifejlesztették, Tiger II néven. Ismét a Porsche és a Henschel prototípusai versengtek, és ismét a Henschel nyert. 1944 januárjában már gyártani is kezdték, először úgy, hogy a Henschel gyártotta a testet és a Porsche a tornyot, majd később a tornyot is a Henschel kezdte gyártani, de a Krupp művek tervei alapján. A két design meglehetősen hasonló volt, Kruppék csak a parancsnoki kupolát oldották meg kissé másképp. A harckocsiágyú ugyanaz volt, mint amit a Ferdinandokba is beépítettek, de a Tiger II-t három géppuskával is felszerelték.

Konstrukciója teljes egészében eltért a klasszikus Tigristől, inkább a Pz.Kpfw. V Panther- hez hasonlított döntött páncélzatával. Félelmetes tűzereje és vastag páncélzata szinte elpusztíthatatlanná tette; hatalmas súlya (68 000 kg) miatt azonban csaknem teljesen alkalmatlan volt a terepen való mozgásra, magas üzemanyagfogyasztása pedig jelentő- sen csökkentette a hatótávolságát. Ezen kívül túl bonyolult volt ahhoz, hogy nagy szám- ban lehessen gyártani, 1943 decemberétől 1945 márciusáig mindösszesen csak 489 db készült belőle. (Miközben ellenfeleik több tízezer T-34-et és Shermant állítottak elő).