Az 1920-as évek végén J. Walter Christie amerikai konstruktőr egy forradalmian új szerkezeti felépítésű lánctalpas harckocsit konstruált. Minden egyes keréknek külön felfüggesztése volt, ez a nagyteljesítményű motorral együtt addig sohasem látott sebességet tett lehetővé. A harckocsi arra is alkalmas volt, hogy lánctalpak nélkül, kerekeken mozogjon, ez még jobban megnövelte a sebességet. A lánctalpak nélküli haladás azonban csak szilárd talajon vagy szilárd útburkolaton volt lehetséges.

A tank az amerikai hadseregben elvégzett tesztek után 1928/29-ben egy nemzetközi rek- lámkampány tárgyává vált és több ország (pl. Lengyelország, Szovjetunió) hadserege is érdeklődött iránta. Christie gyára (New Jersey állam, Rahway) gyártani kezdte a harcko- csit, Christie M1930 néven.

1930-ban egy USA-ban tartózkodó szovjet küldöttség az AMTORG szovjet-amerikai köz- vetítőügynökségen keresztül felvette a kapcsolatot Christie gyárával, és megrendelt két darab Christie M1930 típusú tankot. Mindkét harckocsi lövegtorony és fegyverzet nélkül, mint mezőgazdasági traktor lett legyártva, majd 1930 decemberében hajóra rakva és a Szovjetunióba szállítva.

A Christie-tank 1931. januári bemutatója

1931 tavaszán a tankokat a Szovjetunióban intenzív teszteknek vették alá, a teszteket végző szakemberek a szovjet gyártású prototípusokat meg se várva azonnal rendsze- resítésre ajánlották, BT (bisztrohodnij tank) név alatt – a harckocsit Tank-istrebitel maloj mocnosti (könnyű csapásmérő harckocsi) név alatt is emlegetik a szovjet iratok. Az eredeti terv szerint a BT-ket a jaroszlavi autógyárban kellet volna gyártani, de végül a harkovi Komintern gépgyárat bízták meg az előkészületekkel. A gyártás elindításához külön tervezőirodát alakítottak, I. Alekszejenko, N.M. Toszkin és A.O. Firszov vezetése alatt. (Firszovot az 1937-es tisztogatások során letartóztatták és kivégezték.)

1931 őszén elkészültek az első szovjet prototípusok, 1932-ben az első szériadarabok, BT-2 néven. A BT-2 szerkezete az eredetihez képest több változtatást tartalmazott, pl. küllős kerekekkel volt ellátva, valamint forgatható lövegtoronnyal. Az első darabokat két gép- puskával fegyverezték fel, vagy pedig egy géppuskával és egy 1930-as mintájú 37 mm-es páncéltörő ágyúval. 1933-tól azonban áttértek az 1932-es mintájú 45 mm-es páncéltörő ágyú alkalmazására.

1932-ben 396 darab BT-2-t gyártottak és állítottak csapatszolgálatba

A BT-2-t amerikai gyártmányú Liberty típusú benzinmotorral szerelték fel (ismét az AM- TORG közvetítésével, 2000 darabot vásároltak belőle), majd amikor a vásárolt motorok elfogytak, a szovjetek saját maguk folytatták a gyártásukat, M-5 típusnév alatt.

A BT-2 meglehetősen jó hírnevet vívott ki magának, azonban volt néhány súlyos hibája is: a rádió-felszerelés hiánya, a gyenge fegyverzet, valamint a nehezen gyújtó és gyakran túlmelegedő motor. A tesztek során gyakran előfordult, hogy a motort csak tűzoltók (a személyzet egyik tagja, tűzoltókészülékkel felszerelve) jelenlétében lehetett beindítani, annyira tűzveszélyes volt.

BT-5-ösök

1932-ben megjelent a BT-5. Új, kétszemélyes lövegtorony és 45 mm-es ágyú jellemezte. A Liberty motort a valamivel megbízhatóbb szovjet gyártmányú M-5-tel helyettesítették. A sorozatgyártás megkezdése után konstruktőrei egy szigorított tesztet végeztek el öt BT-5-ösön – a tankok a teszt során megállás nélkül tették meg a Harkov-Moszkva távot (kb. 1000 km) kerekeken, lánctalpak nélkül – az üzemanyagot menet közben tankolták. Az elért eredmények meglepően sikeresek voltak. Az 1932 és 1935 között gyártott BT-5-ösök szériái sokban különböztek egymástól. Létezett ugyanúgy szegecselt tornyú, oldalirányú gépfegyverrel ellátott változat, mint hegesztett tornyú, gyártottak rádióval felszerelt parancsnoki járműveket is.

1934/35-től új, BT-7 típusjelű harckocsi szériagyártását kezdték meg. Itt már jelen volt a csonkakúp alakú torony, az M-17-es (BMW kópia) motor, újfajta rádióantenna, a moder- nizált célzóberendezés, az átdolgozott lánctalp, futómű és a sebességváltó. 1937 elejétől a V-2-es dízelmotor egy korai változatával szerelték fel BT-7-eseket, és 1940-ig BT-7M néven mintegy 800 db készült belőlük. A motort párhuzamosan fejlesztették a BT harc- kocsikkal a Komintern gyárban, a fejlesztésbe besegített a Repülőgépmotorok Központi Intézete (Centralnij Institut Avia Motornij) is. 1933-ban elkészült a BD-2 jelű 400 lóerős dízelmotor, és elkezdték próbaképpen a BT-5-ösökbe beszerelni. A tesztek kielégítőek voltak, és a motort V-2 néven standard harckocsimotorként rendszeresítették a Vörös Hadseregben. A Komintern gépgyárban 1939-ben önálló motorgyártó részleg alakult, itt tökéletesítették a V-2-t, és később ez lett a T-34-es közepes harckocsi hajtóműve.

BT-7-esek a Vörös téri katonai parádén

1936-tól 1938-ig BT-7A név alatt gyártottak egy 76.2 mm KT-26-os löveggel felszerelt tü- zérségi változatot is, megnagyobbított toronnyal. A felhasznált 76.2 mm-es löveg rövid csövű volt – lényegében egy T-28-as standard tornyát szerelték fel a BT alvázára, úgy, mint a T-26 tüzérségi változatánál, de létezett néhány olyan prototípus is, amely hosszú csövű löveggel volt ellátva – ezeket Grabin mérnök tervezőirodájának F-32-es lövegével szerelték fel, amelyet a BT-ken teszteltek. A BT-7-nek volt egy érdekes tulajdonsága: a nagy sebességének köszönhetően szinte ugorva tudott áthaladni terepegyenetlenségek felett. Ez a tulajdonság később szándékos ugratások kivitelezéséhez vezetett.

A tereptől és a felépített ugrórámpától függően a BT-7 akár 20 m-re is el tudott ugrani. A szándékos ugrások technikáját a Legfelsőbb Parancsnokság is jóváhagyta és standard eljárásnak könyvelte el, amit harci körülmények között is végre kell hajtani, ha a terep- viszonyok megengedik és/vagy megkövetelik.

A BT harckocsi a szovjet hadseregben

Az érvényes katonai doktrínának megfelelően a BT harckocsikkal a Vörös Hadsereg nagy, önállóan működő motorizált csapattesteit kellett felszerelni. A BT-k száma 1939 nyarán megközelítőleg 6400 volt, a motorizált hadtestek és az önálló motorizált dandárok alap- fegyverzetét alkották. Ezeket 1939 végén átszervezték harckocsihadtestekké és önálló harckocsidandárokká. Egy önálló harckocsidandár 4 harckocsizászlóaljból állt és 1 fel- derítőzászlóaljból állt, nem számítva a parancsnokságot és a támogatóegységeket.

BT-7-esek 1937-ben Mongóliában

1932-től a lovashadosztályokat is megerősítették a BT harckocsikkal – előbb harckocsi- zászlóaljak, majd harckocsiezredek formájában (45 tank ezredenként). A nehézharckocsi egységeknél is alkalmazták a BT-ket, parancsnoki és támogatójárművekként.

A BT tankok 1937-ben a spanyol polgárháborúban estek át a tűzkeresztségen, nem túl sikeresen. Ez főleg a helytelen alkalmazási mód számlájára írható: a harckocsikat a gya- logság támogatására használták, és a négyes-ötös csoportocskákban rohamozó tankok súlyos veszteségeket szenvedtek a 20 és 37 mm-es német és olasz páncéltörőktől. Az 50 BT-5 közül 16 darabot Zaragozánál lőttek ki, a többit az 1937 decemberétől 1938 febru- árjáig tartó harcok tizedelték meg: 1938 februárjára csak 15 maradt belőlük.

Szovjet katonák és egy BT–7 harckocsi 1939-ben Halhin-Golnál

1938 nyarán Mandzsúriában 81 darab BT a 2. motorizált dandár kötelékéből részt vett egy orosz-japán csetepatéban. A japánok 8 harckocsit lőttek ki (6 BT-5-öst és 2 BT-7-est). Egy évvel később Halhin-Golnál a japán 6. hadsereg ellen csoportosuló orosz csapatok 498 BT-vel rendelkeztek. Az oroszok ezekben a harcokban 124 tankot vesztettek – 102 megrongálódott, 22 megsemmisült. Az egyik BT-harckocsiszázad itteni parancsnoka így emlékszik vissza a BT-tankokra: "... a tankjaink összesen három üzemanyagtartályt hordoz- tak, ezek együtt kb. 500 liter benzint tartalmaztak. Ha a harckocsi kigyulladt, a személyzetnek 25-30 másodperce volt arra, hogy elhagyja a járművet, különben bennégett. Az oldalsó páncélzat csak 20 mm vastag volt, és a 37 mm-es Hotchkiss ágyúk lövedékei könnyedén átütötték az egész harckocsit – az egyik oldalon berepültek, a másikon ki."

1941 nyara

A BT-ket a Vörös Hadsereg az egész világháború alatt használta – 1941-ben hatalmas veszteségekkel. 1942/43-tól a BT-k már nem vettek részt aktív frontszolgálatban, inkább a mögöttes területen működtek, de a BT-7-esek még az 1945-ös Mandzsúria elleni szovjet támadásban is részt vettek.