A II. világháború fegyverei, járművei

Barham csatahajó

2017. december 08. - Habitus

HMS Barham a Queen Elizabeth-hajóosztály öt gyors csatahajójának volt egyike, melyek építését 1912/13-ban kezdték el azzal a céllal, hogy a csatacirkálókat, a flotta támadóegy- ségeit lecseréljék. Az 1915 októberére felszerelt Barham az I. világháború során részt vett a jütlandi csatában, ahol hat találatot kapott. 1927/28-ban átépítették, a Földközi-tenger- re került, majd 1939-ban a Honi Flotta kötelékébe helyezték át.

barham1941.jpg

1939. december 12-én Skócia partjaitól nyugatra összeütközött a Duchess rombolóval, mely súlyosan megsérült és elsüllyedt. A hajó balszerencse-sorozata azonban ezzel nem ért véget: két héttel később megtorpedózta és súlyosan megrongálta az U-30-as német tengeralattjáró. Javítás után ismét a Földközi-tengeri Flottával hajózott, de a Dakar elleni támadás során megrongálta a Richelieu francia csatahajó ágyúinak tüze, majd 1941. má- jus 27-én a Kréta ellen intézett német légitámadás szintén károkat okozott a hajón.

Több alkalommal vett részt partmenti erődítmények lerombolásában: 38,1 cm­-es ágyúi nagy pusztítást vittek végbe a líbiai Bardiában kiépített ellenséges létesítményekben. 1941 novemberében Cunningham tengernagy kifutott Alexandriából a földközi-tengeri brit flotta zömével (Force A.). November 25-én a líbiai partok előtt az U-331 tengeralatt- járó 4 torpedót lőtt ki a csatahajóra, melyet három el is talált. A HMS Barham 8 perc alatt felrobbant és elsüllyedt, 861 tengerész veszett oda. Az osztály többi egységét, a Malaya-t, a Queen Elizabeth-et, a Valiant és a Warspite-ot kiterjedt háborús szolgálat után 1947/48-ban bontották le.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1914
  • Vízkiszorítás: 27 500 t (üresen) 32 004 tonna (harckészen
  • Méretek: hossz: 196 m - szélesség: 27,6 m - merülés: 8,8 m
  • Sebesség: 24 csomó (44,5 km)
  • Személyzet: 1313 fő
  • Hajtómű: 4 csavartengely, 4 szabadfutású turbina - 75 000 ks
  • Hatótávolság: 26 100 km
  • Fegyverzet: 8 db 38,1 cm-es, 14 db 15,2 cm-es löveg
  • Páncélzat: övpáncél 330 mm-es - 152 mm, lövegtornyok 330 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr4813454537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása