A II. világháború fegyverei, járművei

Valiant csatahajó

2018. január 15. - Habitus

A második világháború kezdetén a HMS Valiant (az egység átépítése csak 1939 októberé- re fejeződött be) és a Warspite volt a két legkorszerűbb szolgálatban álló brit csatahajó. A Queen Elisabeth, átépítése csak 1940-re fejeződött be, miként a King George V. osztály korszerű, új csatahajói is csak 1940 és 1942 között álltak szolgálatba.

valiant.jpg

A Valiant két testvérhajójával együtt (Warspite és a Barham) részt vett a második világhá- ború legnagyobb európai tengeri összecsapásában, a Matapan-foki csatában. Ezután a Kréta körüli harcok résztvevője, 1941. május 22-én Krétától keletre német zuhanóbombá- zók megrongálták. 1941 decemberében Alexandria kikötőjében pedig olasz törpetenger- alattjárók okoztak súlyos sérüléseket a hajónak, melyek aknákat helyeztek el a Valiant-n és testvérhajóján, a Queen Elizabeth-n; csak 1943 májusára tudták kijavítani. Ezt követő- en átvezényelték a Távol-Keletre, ahonnan 1945-ben tért vissza Nagy-Britanniába.

Javítását a háború végén abbahagyták, iskolahajó lett Devenportban. 1948-ban adták el lebontásra.

TECHNIKAI ADATOK (1939/40 évi átépítés utáni állapot)

  • Vízrebocsátás: 1914. november 4. (1939)
  • Vízkiszorítás: 30 600 t (üresen) 36 004 tonna (harckészen)
  • Méretek: hossz: 196 m - szélesség: 27,6 m - merülés: 9,8 m
  • Sebesség: 24 csomó (44,5 km)
  • Személyzet: 1124-1184 fő
  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 Parsons turbina - 71 120 LE
  • Hatótávolság: 26 100 km
  • Fegyverzet: 8 db 38,1 cm-es, 14 db 15,2 cm-es löveg; 20 db 11,4 cm-es löveg, 32 db 40 mm-es és 52 db 20 mm-eslégvédelmi gépágyú
  • Páncélzat: övpáncél 330 mm-es - 152 mm, lövegtornyok 330 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr7013577713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása