A II. világháború fegyverei, járművei

Admiral Hipper nehézcirkáló

2017. október 03. - Habitus

1938-ban bocsátották vízre, a Kriegsmarine által az 1930-as években épített nehézcirkáló- hajóosztály tagjaként. Testvérhajói a Blücher és a Prinz Eugen. 1940. február 18-án indult első bevetésére, amikor is a Scharnhorst és a Gneisenau társaságában a Nagy-Britannia és Skandinávia között közlekedő szövetséges konvojokat támadta, ahol megsérült.

admiral-hipper1941.jpg

A javítások után 1941 februárjában Brestből indult újabb bevetésre az Atlanti-óceánra, ahol támadást indított az SLS-64 jelű konvoj ellen, és annak több hajóját elsüllyesztette. 1941 decemberében a Lützow társaságában összecsapott az Északi-tengeren a brit Sheiffeld és a Jamaica cirkálókkal. Utoljára a Barents-tengeren vett részt harcban a sark- vidéki vizeken. A cirkálót a flottakiképző rajhoz vezényelték át a Balti-tengerre, majd 1945 elején a Kelet-Poroszországban állomásozó német csapatok evakuálásában vett részt. Április 9/10 éjszaka a hajó a RAF bombázóinak egy Kiel elleni támadása során súlyosan megrongálódott. Ugyanez év május 3-án meglékelték, majd 1948-49-ben szétbontották.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1938
  • Vízkiszorítás: 14.800 t (üresen); 19.800 t (harckészen)
  • Méretek: hossz: 195,0 m, szélesség: 21,1 m, merülés: 7,9 m
  • Sebesség: 32,5 csomó
  • Személyzet: 1600 fő
  • Hajtómű: 3 hajócsavar, fogaskerék meghajtásos turbina - 133 631 ks
  • Hatótávolság: 8 160 km
  • Fegyverzet: 8 db 200 mm-es ágyú; 12 db 105 mm-es légvédelmi ágyú; 12 db 37 mm-es légvédelmi gépágyú; 28 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú; 12 db 53,3 cm-es torpedóvető cső; 3 db Arado Ar-196-os repülőgép
  • Páncélzat: övpáncél 80 mm, fedélzet 60 mm, lövegtornyok 160 mm

A bejegyzés trackback címe:

https://2vilaghaborufegyverei.blog.hu/api/trackback/id/tr1212922667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása