Az amerikai hadsereg leendő főpa­rancsnoka, az 1944. június 6-án Normandiában partra szálló 1. amerikai hadsereg főparancsnoka 1893-ban született Clarkban, Missouri államban. Szegény családból származott, így korán munkát kellett vállalnia a vasútnál, de tehetségének köszönhetően ösztöndíjat kapott a West Point-i katonai akadémiára, ahol együtt végzett Marshallal és Eisenhowerrel. Tanul- mányait 1915-ben zárta le, ettől kezdve az Egyesült Államok 1941-es hadba lépéséig a Fort Bening-i gyalogsági iskolában szolgált; előbb gyakornok, később ok­tató, végül az iskola parancs­noka volt. Pedagógiai tehetsé­gének és szervezőkészségének köszönhetően Bradley dan­dártábornok (1941-ben kapta meg a rendfokozatot) bírta Marshall tábornok feltétlen bizalmát, s ez meghatározta későbbi sorsát.

A romániai Pitestiben született 1882. június 15-én. Katonai pályafutása a Román Hadsereg tisztjeként kezdődött, harcolt az I. világháború hadszínterein, majd később a magyar Tanácsköztársaság ellen. 1933-ban a Román Hadse­reg vezérkari főnöke lett, ebben a pozíció­ban azonban nem sokáig maradt, 1937-ben a II. Károly királlyal való konfliktusa miatt elbocsátották a hadseregből.

A felháboro­dott katonai és politikai körök nyomást gyakoroltak a királyra, aki egy évvel később kinevezte had­ügyminiszterré. Ezen a posz­ton volt a királlyal felmerült konfliktusakor is, akinek dön­téseit akkor nem fogadta el. 1940-ben, amikor Románia a Szovjetunió nyomására kénytelen volt lemondani Besszarábiáról és Bukovináról, politikai helyzete alapvetően megváltozott.

Az előző két posztban (Málta, a Földközi-tenger stratégiai pontja; Földközi-tenger stratégiai jelentősége) már szóba került a Regia Marina – Olasz Királyi Haditengerészet – erejéhez mérten meglepően bátortalannak bizonyuló tevékenysége a Földközi-tengeren. Ennek egyik kiváltó oka a tarantói olasz haditengerészeti támaszpont elleni brit támadás volt, amely mint később kiderült, alapvetően határozta meg az itt folyó harci cselekményeket és az olasz flotta tevékenységét.

Franciaország eleste és Olaszország belépése a világháborúba megerősíti a brit kormány meggyőződését, hogy Máltát, a Földközi-tenger kis szigetét meg kell erősíteni, mert harcászati jelentősége a harci cselekmények fejlődésével egyre nő.

Az európai konfliktus a Földközi-tengert, ezt a nagy hadászati jelentőségű övezetet sem kerüli el. Az olaszok számára a Mare Nostrum birtokba vétele a birodalom felé vezető út fontos állomása, de Nagy-Britannia sem szándékozik lemondani érdekszférájáról.

A konfliktus kezdetén a Földközi-tenger birtoklásában három nagyhatalom érdekelt: Francia- ország, Nagy-Britannia, Olaszország. Utóbbi azonban beéri azzal, hogy ellenőrzi a hadászati és közlekedés szempontból fontos Szicília-Líbia vonalat. Tétovázása miatt ez a régió csak má- sodrangú hadműveletek színtere. Az olaszok hat 1914-15-ös Cavour osztályú, és két 1940-ben szolgálatba állított csatahajóból – a „Littorio" és a „Vittono Veneto" – álló korszerű flottával rendelkeznek.

George Catlett Marshall 1880. december 31-én született a pennsylvaniai Uniontownban. A csa­lád anyagi nehézségei miatt gyengébb iskolákban tanult, sosem végez­te el a West Point-i katonai akadémiát. Miután 1901-ben befejezte tanulmányait a lexingtoni katonai iskolában, a Fülöp-szi­geteken kezdte meg szolgálatát. 1906-ban ki akart lépni a hadseregből, mert az orosz-ja­pán háború tapasztalatai alapján úgy látta, hogy az amerikai hadsereg még nem ké­szült fel a háborúra.

Véleménye szerint a kézigránátok használatát és a szuronyrohamokat sulykoló kikép­zés nem felelt meg a korszerű hadviselés követelményeinek. Amikor az amerikai hadsereg 1917-ben belépett az I. világhábo- rúba, Marshall századost az amerikai 1. had­osztály összekötő tisztjének osztották be.

A polgárháború befejezése után Ka­liforniában letelepedő gazdag csa­ládból származott. 1909-ben West Pointban végzett tiszti iskolát. Átlagon felüli fizikai képességeivel az 1912-es stockholmi olimpián bekerült az Egyesült Államok öttusa válogatottjába.

1916-ban Pershing tábornok szárnysegédjeként részt vett a Pancho Villa ellen Mexikóban folyó harcokban; 1917-ben már a francia hadszín­téren küzdött. A pán- célosokhoz jelent­kezett önkéntesnek, és Langresban pán­célos-kiképző központot hozott létre, és átvette a 304-es páncélosdandár parancs­nokságát. Az argon- ne-i harcokban súlyo­san megsebesült; 1918. október 17-én ezredessé léptették elő. 1919-ben Washing- tonban megismerkedett Dwight D. Eisenhowerral és szoros barátságot kötöttek.

Korlátozott tengeralattjáró háború - Elérkezett az 1939. év tele. Az angolok igyekeztek szembeszállni a németek tengeralattjáróival. Halászgőzösöket és segédhajókat szereltek fel lövegekkel és vízibomba-vetőkkel. Még a korábban, az első világháború folyamán alkalmazott tengeralattjáró-csapdákat is felhasználták: jól álcázott lövegekkel felfegyverzett kereskedelmi gőzösök leselkedtek a németek támadásra készülő tengeralattjáróira.

Lázasan dolgoztak a mindaddig kudarcot vallott Asdic-készülékek tökéletesítésén. A kereskedelmi hajókat utasították, hogy éjszaka teljesen elsötétítve közlekedjenek, és útvonalukat gyakran változtassák. Az angol hajók megpróbálták "legázolni" a felszínre bukkanó német tengeralattjárókat. De ezek a módszerek csupán rögtönzésszámba mentek.

Az általánosan és a címben is használt "tengeralattjáró" kifejezés nem pontos, mert az első és második világháborúban bevetett, dízel-elektromos hajtású tengeralattjárók valójában csak búvárhajók voltak. A felszínen dízelmotor hajtotta őket, és ezzel egyidejűleg feltöltötték az akkumulátorokat – a víz alatt aztán az ezekből táplált villanymotorokkal haladtak. A víz alatt így csak korlátozott ideig maradhattak, az akkumulátorok nagyobb sebességet csak rövid ideig, alacsonyabbat is csak korlátozottan tettek lehetővé. Felfedezésük esetén az ellenséges felszíni hajók elől szinte lehetetlen volt elmenekülniük.