A polgárháború befejezése után Ka­liforniában letelepedő gazdag csa­ládból származott. 1909-ben West Pointban végzett tiszti iskolát. Átlagon felüli fizikai képességeivel az 1912-es stockholmi olimpián bekerült az Egyesült Államok öttusa válogatottjába.

1916-ban Pershing tábornok szárnysegédjeként részt vett a Pancho Villa ellen Mexikóban folyó harcokban; 1917-ben már a francia hadszín­téren küzdött. A pán- célosokhoz jelent­kezett önkéntesnek, és Langresban pán­célos-kiképző központot hozott létre, és átvette a 304-es páncélosdandár parancs­nokságát. Az argon- ne-i harcokban súlyo­san megsebesült; 1918. október 17-én ezredessé léptették elő. 1919-ben Washing- tonban megismerkedett Dwight D. Eisenhowerral és szoros barátságot kötöttek.

1932-ben Douglas MacArthur tábornok alatt szolgált, különböző katonai funkciókat töl- tött be, többek közt a hawaii amerikai csapatok vezér­kari tisztje volt. Elméleti téren nem alkotott kiemelkedőt, de a harckocsik alkalmazása jelentős mértékben az ő munkássága miatt terjedt el az amerikai hadseregben.

1939-ben a 3. lovassági ezred parancsnoka Fort Meyerben. 1940 júliusában tábornok­ká nevezték ki, és kilenc hónap elteltével Fort Benningben átvette a 2. páncéloshad­osztály parancsnokságát. Rábízták annak az amerikai 1. páncéloshadtestnek az irá­nyítását is, amely a kaliforniai Indio tábor­ban a sivatagi harcokra készült fel. 1942. november 7-8-án Patton tábornok 35 ezer katonája 250 harckocsival szállt partra Marokkó nyugati partján a Torch Torch (Fáklya) had­művelet keretében.

Patton 1943 februárjában az addig nem túl sikeresen harcoló amerikai hadsereg 2. hadtestének parancsnoka lett Tunéziában, és sikerült csatlakoznia a brit 8. hadsereghez Gafsa és Gabes között; majd Montgomery hadseregével együtt részt vett a Tunisz elleni támadásban. Jutalmul kinevezték az amerikai 7. hadse­reg parancsnokává, és csapatai élén 1943. július 10-én partra szállt Szicíli­ában, hogy végrehajtsa azt a 38 napos hadjá- ratot, amely Palermo és Messina elfoglalásával ér véget.

„Vezess, kövess, vagy takarodj” – ez volt a lakonikus tömörséggel megfogalmazott ars poeticája. Nyers szókimondása és hirtelen haragra hajlamos természete többször is bajba sodorta. Sorsában meg­határozóvá vált az az eset, amikor 1943. augusztus 3-i szemleútján egy katonai kórházban felpofozott egy – szerinte szimuláló – harctéri sokkot kapott katonát. Az ügyet a sajtó nyilvánosságra hozta, a szenátus is foglalkozott vele, ezért Eisenhower felfüggesztette Pat­ton további tevékenységét. 1943 ősze és a tél egy jó része semmittevéssel telt el. Ez a szicíliai „lelkigyakorlat" azonban alapjaiban változtatta meg személyiségét: a lobbanékony, néha brutális tábornok közszeretetnek örvendő pa- rancsnokká alakult át.

A tervezett normandiai partraszállás közeledtével Eisenhower rábízta az euró­pai szövet- séges hadseregek közül a legerő­sebb, és a legjobban felszerelt ameri­kai 3. hadsereg parancsnokságát. A nor­mandiai partraszállás második fázisában kellett akcióba lépnie. 1944. július 3-án Normandiába indulása előtt Patton beszédet mondott katonáinak. „Uraim! Eljött végre a pillanat, amire mindannyian oly sokáig készültünk. Megjó­solom, hogy az önök neve és a 3. hadsereg neve vagy a történelem lapjaira lesz felírva, vagy a sírokat felügyelő hivatal aktáiba. Köszönöm. Jó éjszakát!".

Valóban, az ő ne­ve összeforrt a francia hadjárattal, amelyet sürgetett, de nem mindig felettesei akarata szerint vezetett. A 3. hadsereg megállás nélkül haladt Bresttől a Mose- lig, elfoglalta Metzet, és megkezdte a saar-vidéki hadmű­veleteket. Oroszlánrészt vállalt Hitler utolsó nagy nyugati ellentámadása, az 1944. december 16-án megindított Wacht am Rhein hadművelet, az ardenneki áttörés felszámolásában. Ezt követően ellentáma- dásba ment át, hogy elérje a Rajnát és elfoglalja Triert. Az ő nevéhez fűződik Frankfurt elfoglalása és a híres menetelés a Duna mentén egé­szen Ausztriáig és Csehországig.

1945 ápri­lisában altábornaggyá nevezték ki, Bajoror­szág kormányzója lett – és elkövetett egy újabb hibát; szovjetellenességével szembement az USA hivatalos külpoliti­kájával. Egyre élesebb kritikái komoly diplomáciai feszültséget okoztak az akkor még szövetséges két nagyhatalom között. Leváltották a 3. hadsereg parancsnoki posztjáról, majd áthelyez- ték a gyakorlati­lag nem létező 15. hadsereg parancsnoki posztjára. December 9-én Mannheim külterületén autóbalesetet szenvedett, majd 1945. december 21-én elhunyt a heidelbergi katonai kórházban. A luxemburgi amerikai katonai temetőben katonái között helyezték nyugalomra.