A nyílt tengeri hadviselésre épült B1 osztály — más néven: I-15 sorozat — volt a Császári Japán Haditengerészet tengeralattjáró flottillájának legnagyobb jelentőségű típusa. Az osztály hajói hajtották végre a legfontosabb küldetéseket, komoly veszteségeket okozva az amerikai és a brit haditengerészetnek, főleg a második világháború elején.

A nagy hatótávolságú típus tervezése — a Kaidai-osztály korábbi KD6 alosztályából kifej- lesztve — az 1930-as évek végén kezdődtek el, az I-15 jelzésű első egységet pedig a Kurei Hajógyárban bocsátották vízre 1938 januárjában, és 1939 márciusában állították szolgá- latba.Legfeltűnőbb sajátossága a fedélzet orr-részén kialakított katapult és sín volt. Az új osztály egységei ugyanis alkalmasak voltak Yokosuka E-14Y típusú repülőgépek szállítá- sára és indítására, ami nagymértékben növelte a típus harcászati értékét.

Maga a hangár a toronyban került kialakításra, és egy hidroplán számára biztosított helyet. A repülőgép felszállását katapult segítette, a küldetés befejezése után pedig egy daru segítségével emelték vissza a fedélzetre. (Megj.: Az akkori haditechnológiai szinten ez egyedülálló volt, hasonló megoldást egyetlen más haditengerészet sem alkalmazott. Ellenben a japán haditengerészetben akadt még olyan típus, amely repülőgépet, sőt, repülőgépeket szállított.)

Japán típusú B1 (I-15 osztály) tengeralattjáró.

A tengeralattjáró hagyományos fegyverzete sem volt átlagos: a hajóorrba összesen hat darab vetőcső került beépítésre, melyek 533 mm-es Type 93 torpedók indítására voltak tervezve. A valamivel több, mint 102 méter hosszú, a felszínen 2584 tonnás vízkiszorítású hajó nagy mérete ellenére is fürge volt, felszínen haladva elérte a 23,5 csomós sebessé- get, víz alatt pedig a 8 csomót.

A B1 osztály gyorsaságát jól tervezett hajótestének és két darab dízelüzemű motorjának köszönhette, ezek összesen 12 400 LE-s teljesítményt adtak le, míg a villanymotorok ösz- szteljesítménye 2000 LE-t tett ki. Hivatalosan 100 méteres mélységig merülhetett, de a precíz gyártástechnológia, a szilárd szerkezet és a minőségi anyagok alkalmazása miatt vészhelyzetben akár ennél mélyebbre is merülhetett.

Az  I-15 próbajáraton, 1940. szeptember 15.

Mivel a típus hosszú időtartamú, nyílt tengeri portyákra épült, hatótávolsága növelése érdekében nagy tárolókapacitású üzemanyagtartályokat helyeztek el a hajótestben, és a 94 főnyi személyzet számára is garantálták a szükséges ellátmányt. Ennek köszönhetően az I-15 és társai akár 21 ezer kilométert is megtehettek egyetlen felöltéssel.

A B1 osztály legfőbb erénye a hibák hiánya volt. A mérnökök egy megbízható, gyors, erős fegyverzettel ellátott tengeralattjárót alkottak a császári flotta számára, amely 1940-ben minden téren megfelelt a csendes-óceáni hadszíntér követelményeinek, nem meglepő, hogy az osztály hajói végigharcolták a háborút.

Amerikai katonák egy bombakrátert vizsgálnak az I-25 Fort Stevens elleni támadása után.

Az osztály leghíresebb tengeralattjárója alighanem az I-25-ös volt: 1942 nyarán két ízben intézett támadást az Egyesült Államok partvidéke ellen. A legsikeresebb viszont vitatha- tatlanul az I-19-es volt, amely 1942. szeptember 15-én megtorpedózta és elsüllyesztette az amerikai Wasp repülőgép-hordozót és a USS O'Brien rombolót Guadalcanaltól délke- letre. És ugyanekkor a USS North Carolina csatahajót is megrongálta egy torpedóval.

Ezek a nagy hatótávolságú tengeralattjárók jelentős szerepet játszottak a csendes-óceáni harcokban, és minden körülmény közt helytálltak, a megsemmisített hajótér egyharma- dát, összesen 56 hajót süllyesztettek el — köztük nem egy hadihajót. Ugyanekkor súlyos veszteségeket is szenvedtek. A B1 típusú tengeralattjárókból a háború során összesen 20 darab épült, ám Japán kapitulációjakor már csak egyetlen egy egység állt hadrendben.

Kaiten-torpedók egy tengeralattjáró fedélzetén.

A típus történetéhez tartozik, hogy a B1 osztály hajóit a háború során többször is átépí- tették. A módosítások egyike a hidroplán elhelyezésére szolgáló hangár elbontása volt; ennek helyére egy 140 mm-es ágyút építettek be. A változtatások közé tartozott, hogy 1944 nyarán az I-36 és az I-47 hangárjait szintén eltávolították, és speciális rögzítési pon- tokat alakítottak ki a fedélzeten; amelyek alkalmassá tették őket Kainten típusú öngyilkos, ember vezette torpedók hordozására. Az első átépítés után a tengeralattjárók 4 Kaiten-t tudtak a cél közelébe juttatni, majd további rögzítési pontok kialakítottak újabb két Kaiten hordozását tették lehetővé.

Az osztály egyetlen túlélőjét, az I-36-ot a kapituláció után az amerikai haditengerészet tesztelte és vizsgálatok alá vetette, majd 1946. április 1-én a Goto-szigetek mellett elsüly- lyesztették-— mint annyi más zsákmányolt japán hadihajót.

Elfogott japán hadihajók Kure kikötőjében, 1945. október 12-én.

Mivel a háború vége felé a kapcsolatok gyorsan romlottak a Szovjetunióval, az Egyesült Államokban egyre nőtt az aggodalom, hogy megállapodások értelmében a szovjetek hozzáférést követelnek majd az elfogott japán tengeralattjárókhoz, amelyek értékes információkkal láthatják el a szovjet haditengerészetet a fejlett japán tengeralattjáró-tervekről. Az amerikai haditengerészet vezetése ezért 1946. március 26-án parancsot adott az összes elfogott japán tengeralattjáró elsüllyesztésére.