A Sen-Toku osztályú tengeralattjárók alkalmazására számos terv létezett; nagy hatótávolságuk lehetővé tette, hogy közvetlen támadást hajtsanak végre az Egyesült Államok területe ellen. A lopakodó képességekkel rendelkező egységek megközelíthették a nyugati partvidék, ahol fel- merülve elindíthatták a fedélzeti hangárban szállított repülőgépeket.

Nyilvánvaló, hogy az I-400 és a testvérhajói által hordozott ’Seiran’ bombázó nem képviselt komoly csapásmérő erőt, ha a gépeket hagyományos fegyverekkel szerelték fel, de az egy- motoros gépek képesek lettek volna kisméretű biológiai, kémiai fegyverek célba juttatására.

A Császári japán Haditengerészet vezérkari tisztje, Jisaburo Ozawa altengernagy kidolgozta a PX-hadművelet terveit, melyben az I-400 és az I-401 is részt vett volna. A szigorúan titkos hadművelet során a 731. egység által gyártott biológiai fegyvereket kívánták bevetni, a cél a nyugati partvidék elleni terrortámadás volt.

A hadművelet terve egészen 1945 májusának végéig napirenden maradt, amikor a hadvezetés józanabb gondolkodású tisztjei lefújták az akciót. (Megj.: 1945 tavaszán már nyilvánvaló volt, hogy japán nem nyerheti meg a háborút.)

Miután a biológiai fegyverek alkalmazása lekerült a napirendről, a flotta vezetése hagyo- mányos fegyverek bevetését javasolta. A legfontosabb célpontok közé San Francisco és a Panama-csatorna tartozott, ám ezúttal bombatámadásokat kívántak végrehajtani. A Pa- nama elleni támadás kapott prioritást, így nekiláttak az akció előkészítésének. De gondot okozott a súlyos olajhiány: Kure kikötőjében, ahol a csapásmérő különítmény egységei állomásoztak, nem állt rendelkezésre elegendő mennyiségű üzemanyag.

Az I-14, I-400 és I-401 a Tokiói-öbölben.

A tankhajók alkalmazása azonban szóba sem jöhetett, a térségben nyüzsögtek az amerikai tengeralattjárók és a repülőgépek. Így végül két Sen-Tokut indítottak útnak a kívánt mennyiségű olajért: az I-400 és az I-401 április elején futott ki Kure kikötőjéből, és a hajók Mandzsúriába érve feltöltötték tartályaikat.

1945. április 12-én a hazafelé vezető úton az I-400 aknára futott és javításra szorult, ám az I-401 sikeresen teljesítette a küldetést, és visszatért Kure kikötőjébe. A hadművelet feltételei így már adottak voltak, de a partvidék és a Panama-csatorna elleni támadás mégsem valósult meg. 1945 kora nyarán a Császári Japán Haditengerészet helyzete már olyan súlyos volt, hogy a japánok kénytelenek voltak lemondani a támadó hadműveletek végrehajtásáról, és kizárólag a védekezésre koncentrálták megmaradt erőiket.

Ekkor már küszöbön állt a fősziget elleni offenzíva: háromezernél is több szövetséges hadi- és szállítóhajó tartózkodott a térségben, a japán hadvezetés figyelmét pedig az anyaország védelme kötötte le. Az akció lefújása után az időközben kijavított I-400 és az I-401 új feladatot kapott: a tengeralattjárók támadják meg az Ulithi-atollnál gyülekező amerikai egységeket. A küldetésben az I-13 és az I-14 tengeralattjárók is részt vettek, a csapásmérő különítmény július 23-án futott ki

A hadműveleti parancs szerint az egységeknek külön útvonalakon hajózva kellett elér- niük a célterületet, majd ismét csoportba rendeződve kellett megkezdeniük a támadást. Az akció azonban sohasem került végrehajtásra. A támadást augusztus 17-én kellett volna megindítani, ám Hirohito császár két nappal korábban bejelentette a kapitulációt.

A japán legénység a megadás után a fedélzeten.

A fegyverletételre felszólító parancs után utasították a tengeralattjárókat a fedélzeten levő titkos dokumentumok megsemmisítésére, a torpedók kilövésére, a fegyverekhez való lőszer tengerbe dobására, és a repülőgépek elsüllyesztésére. Az így harcképtelenné tett tengeralattjárók ezt követően rádión jelentették helyzetüket, és 1945. augusztus 27-én Yokosukától 200 mérföldre a nyílt tengeren megadták magukat az Egyesült Államok Haditengerészetének.

Az I-400-at az amerikaiak Pearl Harborba kísérték, átvizsgálták, majd 1946 júliusában Hawaii partjai mellett elsüllyesztették.

*

A Sen-Toku osztály eredetileg 5 hajóból állt volna, de végül csak az első három egység (I-400, I-401 és az I-402) épült meg. Az átadott tengeralattjárók egyetlen hadműveletet sem hajtottak végre és egyetlen ellenséges hadihajót sem torpedóztak meg. A csillagászati összegért épített, csúcstechnológiai megoldások sokaságát hordozó tengeralattjárók túl későn álltak hadrendbe ahhoz, hogy bármilyen hatást gyakoroljanak a Csendes-óceánon vívott harcok menetére.